Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-02-21 / 8. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA két. — Mikor azt mondjuk általában, ez azt jelenti, hogy vannak olyan gyülekezetek is, a melyek NEM fizetik meg a tőlük megvárt egyházi járulékot. Épen ezért nem árt e helyen egy kis joakaratu intés és figyel- mez tetés. Vannak missioi gyülekezeteink melyek különös örömöt és büszkeséget találnak abban, hogy a kivetési összegen felül adakoznak köz egyházi és jótékonysági czélokra. — Ezekre mi is büszkék vagyunk. Egy gyülekezet sem lesz szegényebb az által, ha a nála még szegényebbet segiti, vagy ha istenes czélokra adakozik.— A missioi gyülekezetek között azonban vannak olyanok is, melyek csak részben fizetik meg a tőlük megvárt illetéket, vagy e czimen egyáltalán semmit sem fizetnek, — az egyházmegyékre hagyván azt a kellemetlen feladatot, hogy az egyházmegyék kebelébe tartozó többi gyülekezetek fizessék meg ő helyettük is az illeté két, vagy az egyházmegyék találjanak valami modot arra, hogy a feljebb való hatóságok által töröltessék az illető missioi egyházra kivetett öszszeget. És valóban, — az egyházmegyék, — értve itten csakis az ANGOL egyházmegyéket, — az ilyen előjövő esetekben a legtöbbször kifizetik a saját pénztárukból a hátrálékos vagy közönbös gyülekezet helyett az arra e ső illetéket tisztánés kizárólag csak azért, hogy az egy házmegyének a becsületét megmentsék, vagyis hogy annak jó reputáczioját a magasabb egyházi hatóságok és a közegyház előtt fenntartsák. — A mi magyar egyházmegyénk is ezt a gyakorlatot követi, mert az egyházmegyére kivetett zsinati és közegyházi járulékot az egyházmegyei pénztárból egy összegben utalja ki. Az egyes gyülekezeteknek épenolyan féltékeny gonddal kellene öröködniök a felett, hogy hitelük és jo- hirnevük az egyházmegye előtt csorbát ne szenvedjen, mint a mily féltékeny gonddal őrködik az egyházmegye a felett, hogy az egyházmegye hitele és johirneve csorbát ne szenvedjen a magasabb egyházi hatóságok előtt. — Számtalan Ízben hangsúlyoztam és kifejtettem ezt magyar egyházmegyei gyűléseken, valamint az egyes egyháztanácsi összejöveteleken, a melyeken alkalmilag részt vettem. Ezúttal újólag rá kívánok mutatni arra is, hogy ezen felsőbb egyházhatosági kivetések egyetemes egyházi közczélokat szolgálnak. Ezekből alakul az egyetemes egyház költségvetése. Ezen összegekből jön össze az a segély, mi a sok szegény és támogatásra szoruló missioi egyházaknak a fenntartására szükségeltetik,— ezen pénzekből fizetjük a pogányok között az isten igéjét hirdető lelkipásztoroknak a fizetését,—tartjuk fenn a különböző tan és nevelésügyi intézeteket, — árvaháza kát, Diakonissa intézeteket, — Papi gyám és nyugdíj j intézetet és terjesztjük szent vallásunknak igazságait vallásos irdodalom által is. Ezkből látható, hogy ha valamely gyülekezet vagy egyházmegye nem fizeti be a reája eső járulékot az egyetemes egyházi pénztárba, — akkor az összes köz- intézmények megsinylik ezt bizonyos mértékben, mert annyival kevesebb összeggel segélyezheti őket az egyetemes egyház. De hadd menjek tovább a nyilatkozattételben. — Ha volt idő, mikor az egyetemes egyháznak szüksége volt összes tagjai legnagyobbmérvü áldozathozatalára, — ez a mostani idő az, mely nagy kivánalmakt állít elibénk és vár meg tőlünk. — Csak példát veszek a bel- missioi munkatér megnagyobbodott költségvetéséről. Ebben az esztendőben 15 ezer dollárral több pénzre van szükségünk, hogy missioi egyházainkat feltarthassuk és a folytonnövekvő szükségletet kielgithessük, mint a mennyire volt szükségünk a múlt esztendőben. Éhez hozzájárul az, hogy a Forward Movement név alatt ismeretes egyházi mozgalom folytán munkakörünk még jobban kiszélesedik, mint eddigelé. Hadd kérjem azért hivatalos lapunk a Reformátusok Lapja által az összes magyar gyülekezeteket, a me lyek aREFORMED CHURCH kebelébe tartoznak arra, hogy igyekezzenek a szent czél érdekében és gyülekezeteik s egyházmegyéjük jo hírneve és hitelének megtartása végett is pontosan és idejében befizetni a tőlük megvárt egyetemes egyházi járulékot. — A böjti időszakot haználjuk fel arra, hogy gondoljunk magunkon kívül másokra is. — Az egyházak tagjai rovják le kész szívvel tartozásaikat a helyi gyülekezettel szemben az által, hogy adják meg Istennek a mivel tartoznak Istennek. Az egyháztanácsok igyekezzenek törleszteni templomjaikat még terhelő adósságokat. Ezenkívül azonban ne feledkezzenek meg arról sem, hogy ők itten egy nagy családnak alkotó és szerves tagjai és mint ilyeneknek kötlezettségeik vannak egymás és a köz irányában is.— Ez a tartozás a magyar egyházak tagjait személyenként csak félannyi, mint a mennyit mi ANGOL és NÉMET egyháztagok fizetünk egyetemes egyházunk említett czéljaira. — Épen ezért is azt hiszem, hogy minden hii és lelkes magyar egyháztagnak örömmel és szeretettel kellene megadnia azt a csekély egyházmegyei illetéket, a mely a köz egyházhoz való tartozásból kifolyólag ő reá esik. Ne feledjük, hogy a jo kedvii adakozót szereti az Ur. Imádkozva folytonosan a magyar missioi gyülekezetekre áldásért és kegyelemért Istenhez, — vagyok atyai szeretettel mindnyáj okhoz; — D. A. Souders missioi kerületi püspök. 3J3JBJ3JSJ3HBJSÍ3I3JSI3ISJSM3EISHSIEI5MSI5J3JSI5MSJ5I3I3J313I3M3ISI3ISJ3J Szép olvasmányok. Vasárnapi könyvtár. András a szolgalegény, regény 3 füzetben 30c Attilla, Isten ostora 10c A vékfildi lelkész, elbeszélés angolból, 2 füzetben 20c Berni Detre, az Amelungok hőse, képekkel 2 füzetben 20c. Boldogháza, buzdító és oktato történet, 3 füzetben 30c Csontos Szifried és a Nibelungok, képekkel 10c Hunyadi Mátyás király 10c Nansen Utazása lábszánkon Grőnlandon keresztül 10c Peru elfoglalása és az inkák pusztulása, képekkel 10c Pál és Virginia 10c Újabb utazások az északi sarkvidéken, képekkel 10c Újabb magyar költők 10c Vig elbeszélések, Kisfaludy K. 10c Szigetvár ostroma, történelmi rajz, képekkel 10c Utazások az északi sarkvidéken, képekkel 10c Imakönyvek; — Tompa:—Olajág,—imák és elmélkedések, vászonköt. tokkal 2.40 Szikszay; — Kér. Tanítások és imádságok, diszk 3.00 Fördos:—Bujdosás Emlékkönyve, legf. bőrk 1.50 Ugyanez fehér csontutánzatban _ 1.50 Baksay üdvösség forrása, imádságok, kötve 70c Iskolai könyvek: — Magyar ABC Am. Magy. Ref. Iskolás gyermekek könyve Halotti anyakönyvi és confirmáczioi biz. 10 drb.