Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-01-11 / 2. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Szakadás a Detroit csati. Egyház Kebelében. A Detroiti Magyar Református Egyháznak, Detroit, Michigan. Nagy tiszteleti! Lelkész ur! Mélyen tisztelt Egyháztanács és Közgyűlés! Alulírott egyháztagok fájdalmas érzéssel tapasztaljuk, hogy egyházi életünk nem mutat fel sem a lelki, sem az erkölcsi, sem az anyagi téren olyan eredményt, mint aminőt számarányunk s híveink buzgó hite után elvárhatnánk. Valami hiányzik belőlünk, ami törekvéseinkhez erőt s fáradozásaink után sikert biztosítana és nap-nap után szemeink elé tárul a szomorú tény, hogy nem előre, de inkább visszafelé haladunk. Nincs, aki segítene rajtunk. A Magyarországi Református Egyház, melynek fenhatósága alá tartozunk, nem segithet, sőt a jövőben sem fog tudni segíteni és pedig nemcsak azért, mert óriási megrázkódtatása miatt erre képtelen, hanem leginkább azért, mert azt a politikai rendszert, amely minket a Magyarországi Egyházhoz csatlakoztatott, úgy elseperte a forradalom forgataga, hogy többé életre kelni nem fog soha. De tegyük fel, hogy életre kelne s az a rendszer vagy a Magyarországi egyház hajlandó is segítségünkre sietni, nem teheti egyszerűen azért, mert az Egyesült Államok kormánya többé semmi szin alatt nem engedi meg, hogy mi, akik nagyrészt amerikai polgárok vagyunk, s egyházilag egy amerikai intézményben részesültünk, egy külország fenhatósága alatt álljunk és folytassuk itt azt a munkát, mely az Egyesült Államok kormányának nem tetszését, sőt határozott gyanúját keltette fel. Arra számítanunk tehat, hogy a Magyarországi Egyház a bé- kekütés után ki fog segíteni a bajból, egyszerűen lehetetlenség. A mostani állapotunkban sem maradhatunk tovább önerőnkből, egyedül is csak úgy tarthattuk fel magunkat, hogy híveink segítették ki egyházunkat kamat nélküli kölcsönökkel, amely a 3090 dollárt is meghaladja. E kölcsönöket vissza kell fizetni és pedig a legnagyobb részét azonnal, mihelyt a békekötés meglesz, ha a kölcsönadók haza számítanak menni, vagy pénzeiket a szeretteiknek haza akarják küldeni. Miből fizetjük vissza? Bevételeinkből? Hiszen azok idáig sem voltak elegendők a folyó kiadásaink fedezésére sem, hogy telnék hát belőlük még adósság törlesztésére is. Különösen még ha a munkaviszonyok is megcsökkennek, mert erre is lehet számítani. Mi lesz akkor, ha a mostani jó munkaviszonyok között is kölcsönöket kellett felvennünk? A bankból vesszük fel a pénzt betáblá- zásra? Ki van zárva! Mi a mi jelen állapotunkban bankból kölcsönt nem kaphatunk. Miért? Majd kitűnik az alábbiakból. De még az anyagi bajoknál sokkal nagyobbak azok, melyek egyenesen egyházi életünket fenyegetik, ha mi magunk nem igyekszünk a helyzetünkön azonnal változtatni. Tudjuk mindnyájan, hogy lelkészeinket az Egyesült Államok szövetségi bírósága, mely az ellenséges idegenek ellen folytatja a nyomozást, s ugyanazon napon kihallgatta az összes magyarországi fenhatóság alatt álló amerikai magyar református lelkészeket. Ezen a napon a chicagói lelkész kihallgatásával kapcsolatban tette Charles F. Adison szövetségi biró szóról- szóra a következő kijelentést: “Midőn a háború végeztével a polgári szabadság biztositvalesz még egyszer a földön, akkor jön el az ítélet napja ezekben az Egyesült Államokban. Külföldi születésű polgárok és oly intézmények, melyek külföl- diséget hirdettek, ide lesznek állítva e köztársaság szövetségi törvényszéke elé. Az ítéletnek eme napja úgy tűnik fel én előttem, mint ama nagy ÍTÉLET NAP, melyre sokat gondoltam hosszú éveken át. Azon a napon leszaz elválasztása a bárányoknak a kecskéktől”. Minden intézménynek, mely az Egyesült Államokban azt a hivatást teljesítette, hogy a külföldieket külföldieknek tartsa meg, vagy meg kell változni, vagy meg kell szűnni. A vágás mélyre fog hatni, de eljön minden bizonnyal. Lelkészünk kihallgatásából meg győződhettünk, hogy uj hazánk kormánya a mi egyházunkat is oly intézménynek tekinti, amelytől elvárja, hogy megváltozzék a jövendő magatartására nézve. S ezen nem is csodálkozhatunk. — Ez az ország, mely millió számra kül- te legjobb fiait Európa harctereire, hogy minden népnek meg legyen minden idegen befolyás nélkül való önrendelkezési joga, nem fogja azt tovább tűrni, hogy a saját otthonában legyen idegen befolyás által háborgatva. Hogy pedig ezt a munkát menynyire komolyan veszi a szövetségi kormány s mennyire kiterjed figyelme a mi egyházi összeköttesésünkre is, lelkészeink vád alá helyezése s kihallgatásán kívül erősen bizonyítja az a tény is, hogy az E. Á.-nak idegenek vagyonát kezelőgondnoka minden magyarországi fenhatóság alatt álló amerikai magyar egyház vagyonát, mint ellenséges idegen vagyont, lefoglalt. — S ha szigorúan akarunk ragaszkodni Magyarországhoz való csatlakozásunkhoz, csak az Isten tudja, mi lesz, templomunk, lelkész lakunk és iskola épületünk sorsa. — Lehet, hogy az, ami, a Transatlantic Trust Co.-é. Ezért mondottuk fent, hogy birtokainkra, még ha akarnánk is, nem vehetnénk kölcsönt, mert nincs bank, mely egy lefoglalt templomra hitelezne. Nem célunk a rémitgetés, de ki kellett jelentenünk ezeket a szomorú igazságokat, mert bajunkon csak ugv segíthetünk, ha azt a bajt a maga valóságában ismerjük. Hogy egyházunknak nemcsak fennállását, de sőt sikeres fejlődését biztosítsuk továbbra is, az egyház hívei közül 42 egyháztag, többnyire családos ember, egy beadványban még 1918 október havában megkértük az Egyesült Államokbeli Református Egyházat, hogy jöjjön segítségünkre. Biztunk az amerikai egyház testvéri szeretetében, mert hiszen ez indította meg körünkben az egyházi mozgalmat és bizodalmunkban nem is csalatkozunk. Az amerikai egyház Főtiszt. Superintendense s az ő utasítására tiszt. Boros Jenő gary-i ref. lelkész 1918 dec. 15-én megjelentek közöttünk és az angol episko- palis templomban és nem a russelisták gyüléshelyén Istentisztelet keretében arra kértük az amerikai ref. missiót, hogy az egyházi munkát vegye fel közöttünk. A megjelent tisztelendő urak azt tanácsoltak, hogy ne szaggassuk szét egyházunkat, hanem vigyük egyházi közgyűlésünk elé azon javaslatunkat, hogy a detroiti