Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1919-03-15 / 11. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

szentegyháznak neveltjei, egy hitnek követői oly elkeseredett szívóssággal harcoljanak egymás ellen, mint azt tették a szétszakadás óta, nem egyházi, nem felekezeti, de nemzetiségi okból kifolyólag. A szétszakadt re- formátusság egyik része, azokat az amerikai kálvinista egyházakat, a melyek Krisztus parancsának engedelmeskedtek, “elmenvén tanítsatok minden népeket”, a melyek önzetlen szeretettel karolták fel az idegenbe szakadt magyar hittestvérek ügyét, meg gyanúsították és megvádolták. Keresztyénieden módon gyülekezetei gyülekezet után kiszakítottak az amerikai egyetemes református egyházak testéből.

A más véleményen levő hit testvéreket alaptalan, kegyetlen gyanúsításokkal keserítették. S a kibékülés lehetősége ki volt zárva mindazideig, mig szegény szülő hazánk ezer sebtől vérezve el nem gyengült, s a földjének nagy részerégen vágyakozó szomszédok martalékává nem lett. Az anya gyötrődéseit látó gyermeki szeretet volt képes csupán arra, hogy a testvérek közötti gyűlölködés lángjait oltogatni megkezdje. Az amerikai egyetemes református egyház nem gyűlölettel fizet azokért a sérelmekért, melyeket szenvedett a magyar kálvinisták között végzett munkáért. Fényes bizonyságát adták azáltal, hogy a Prezsbyteriánus rendszert követő egyházak szövetsége előtt megjelenő csatlakozott lelkészeket. Tóth Sándor clevelandi és Kalassay Sándor pittsburghi 'készeket szívélyesen fogadtak, s a Magyarországon puszin'ás örvényébe került református egyházak magmentése érdekében lépéseket tenni elhatározták. Mily hálátlanság volt évekkel ezelőtt ugyanezeknek a testvéregyházaknak szerető segítségét durván vissza lökni!

Uj kor küszöbén állunk. Mielőtt belépnénk, vissza tekintünk a múltba. Nem azért, hogy felidézzük a múlt keserűségeit. Nem azért, hogy lelkünket megacélozzuk további testvér harcra, hanem azért, hogy a tanulságokat levonjuk. A múlt keserűségeit felújítani kegyetlenség lenne. A múlt szégyenteljes eseményeiből egyes eseteket felemlíteni, mint azt oly különös módon tette a New Brunswicki templom perre való vonatkozással Me- legh Gyula ref. lelkész szerkesztésében megjelenő M. E. elnevezésű lap: — olaj a tűzre, s a közeledés és meg- békülés őszinte voltára a gyanú és bizalmatlanság hátráltató árnyékát veti. Oly színben tünteti fel, mintha alkalmi és szükségszerű volna a közeledés, melyből hiányzik az igazi testvéri ragaszkodás, mert hiszen nem általános, nem határozott a közeledés, semmi esetre sem olyan határozott, mint amilyen az elszakadás volt. Ha prédikáljuk a szeretetet, de nem éljük, akkor Pál apostollal elmondhatjuk magunkról: Ha az angyalok nyelvén szóllok is, szeretet pedig nincs én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom“ (I. Kor. 13:1.)” egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egy ugyanazon indulattól lévén” (Filip. 2:2.), “Ha valaki azt mondja, hogy szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyafiát, HAZUG AZ, mert aki nem szereti az atyafiát, akit lát. hogyan szeretheti az Istent akit nem lát ?” (I. Ján. 4:20.) Az utóbbi bibliai idézés részünkre elszomorító ítéletet mond, mert azt tapasztaljuk, hogy ez ideig csak azok a testvér magyar református egyházak voltak hajlandók, látszólag, a béke jobbját nyújtani egymásnak, amelyek elég távol vannak ahhoz, hogy egymást soha ne lássák, vagy csak nagy rit kán. Az * egymás szomszédságában élő atyafiak között a helyzet alig változott valamit, ha ugyan változott. Talán simább fegyverekkel, de a küzdelem szakadatlanul folyamatban van. Szomorú hogy igy van, de letagadni nem volna előnyére a kibontakozásnak. Ha az orvos hivatása magaslatán áll, operálás esetén nem csupán azt veszi figyelembe, hogy kevés fájdalommal végezze a műtétet, hanem azt, hogy minél gyökeresebben kivágja a fekélyes részt. Kíilömben munká ja vajmi keveset ér.

Az amerikai magyar reformátuság életében az áldásos béke addig nem költözik, mig gyökeres, Krisztus szerinti változáson nem megy keresztül egyházi életünk. Addig mig lesznek közöttünk olyanok, akik hangosan mondogatják, hogy nem oly bűnösök, mint a szegény publikánus, addig mig csak személyi kérdések intézteinek el, de alapelvi kérdések kényes voltuk miatt függőben maradnak, mig a magyar reformátusság lelki vezetői férfias bátorsággal, keresztyénhez illő módon, úgy hogy a gyülekezetek tagjai is félre magyarázhatatlanul tudomást vehessenek róla egymásnak testvér jobbot nem nyújtanak, addig egymáshoz való közeledésről komolyan még beszélni sem lehet. De szabad-e ennek igy lenni ? Embervértől gőzölgő Európa földje, csonka, füstölgő erdők maradványai, elpusztult falvak égnek me- redező rom halmazai, a csonkák, bénák, vakok, testileg lelkileg megtört nyomorékok százezrei nem intenek e bennünket az emberi szeretetlenség rettenetes következményire? Ha lelki szemeinkkel látjuk Hungária ezer sebtől vérző, kinoktól vonagló testét, szivünk tájékán nem érzünk é keserű fájdalmakat? Europa földjén keresztül száguldó vérzivatar nem ébreszt-é fel bennünket, s nem késztet é bensőségteljesebb, hathatósabb, őszintébb cselekedetekre? Tudunk e magunkba szállni? Tu dunk é szívből imádkozni, bocsásdd meg a mi bűneinket.’’ .Jöjjön el a te országod?” Tudjuk e mondani egymásnak, minden mellék gondolat nélkül: “ne legyen versengés közöttem és közötted, sem a te pásztoraid között hiszen atyafiak vagyunk?” Érezzük é az atyafi- ságot? Ha tudjuk; — szükség van-e mesterséges, emberi módszerekre, s ha nem tudjuk segítenek é ezek rajtunk? Ha e bűnbánati napokban az igazi magunkba szállást hirdetjük, az egazi biinbánást hajlandók vagyunk é, — mint azt reformált vallásunk tanítja, — életünkkel bizonyítani? “Amely fa jó gyümölcsöket nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik”, “az ő gyümölcseikről esméritek meg őket”, vájjon e világ-renditő események korában tudunk é a keresztyéni méltóság magaslatára emelkedni, megtudjuk é közelíteni isteni vezérünket? Ha igen. akkor “ne legyen versengés közöttem és közötted.... hisz atyafiak vagyunk.

Laky Zsigmond newbrunswicki ev. ref. lelkész. —0—

A Newbrunsvicki ref. egyház kitűnő lelkipásztora, Nti Laky Zsigmond ur által megirott ezen Krisztus Lelke szerint való predikáczioval, illetve az abban felszínre vetett nagy össze békülés gondolatával sziwel — lélekkel azonosítjuk magunkat. Az amerikai magyar reformátusságnak jelenben nincs fontosabb kérdése, nagyobb jelentőségű ügye, — mint az, hogy az elveszett testvérek megtalálják egymást és összeforrjanak Ismét abban aszent érzésben, a magyar református testvéri sze- retetben, — a minek áldásait 14 esztendő óta nem élvezhették. A kibontakozás útját hisszük, hogy meglehet találnunk, ha ennek az útnak megtalálására komolyan törekszünk és ha a békességet igazán akarjuk. — Véleményünk szerint azonban ennek, a felek intentioinak kölcsönös őszinteségén kell alapulnia. Az ügyre vonatkozolag, mihelyt alkalmat vehetünk magunknakrá,— el fogjuk mondani véleményünket.

Az ilyen nemes hangú predikácziok, minők a newbrunsvicki, nem — csatlakozott ref. egyház lelkipásztorának ajkairól hangzanak el az ő szószékéből, — bizonyára elősegítik a megértés eszközlését. De vájjon ILYEN szellemű predikácziok hangzanak é el a newbrunsvicki magyar reformátusok MÁSIK templomjának, a csati, egyháznak a kathedrájáról is? Ezt szeretnék mi tuuni. Erre kiváncsiak is vagyunk. Szerk.