Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-12-13 / 50. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LA. „A A retetökért, hogy templom felavatási ünnepélyünkön megjelentek és nagybecsű, örök emlékű egyházi szolgálatokkal nemcsak példáját adták krisztusi szolgálat készségüknek, de ünnepélyünk fényét a Krisztus egyházát megillető magaslatra emelték. Az egyház presfoyterei és lelkes munkásai, akik a templom építés nehéz munkájában segédkeztek ezek voltak: Wayda Péter fögondnok; Tutor Sándor pénztárnok; Balázs Dénes jegyző, Gábos Mátyás titkár, Föl- desy Géza, Okler Miklós, Szabó József, Czecz József, Wayda Mihály, Miklós Gábor presbyterek. Kitüntették magokat szorgalmok és hűségük által; Ifj. Bere Zsigmond, Tóth József, Foró László, Hor- vát János, Szotyory Mihály, id. Bere Zsigmond, Wayda András, Péntek Gusztáv, Kábái Miklós, özv. Miklós Gézáné, Tutor Sándorné, id. Bere Zsigmondné, Csordás Andrásné, Wayda Pétemé, Földesy Gézáné, Kábái Mik- losné, Péntek Gusztávné, Péntek Ida, Okler Bözsike, Szotyori Miháltné, Csizmadia András, Csizmadia Andrásné, Wayda Mihályné, Mihályi Pál, Mihályi Pálné, Szabó Józsefné, Halmágyi József és nejé, Megyeisi Pál és neje. ifj. Tutor Sándor, Bokor Ferenczné. Sipos István. EGYHÁZI BESZÉDEK A SOCIALISMUSRÓL. Irta s a nyíregyházi lutheránus templomban elmondotta Paülik János, nyíregyházi ev. lelkész. A SOCIALISMUS TÉVEDÉSEI. Ezt mondja a seregek Ura: “Ne hallgassátok a- zoknak a prótétáknak szavát, akik nektek prófétáinak, elbolonditanak titeket: az ő szivöknek látását szólván, nem az Ur szájából valót!.... Nem küldöttem e prófétákat, de ők futottak; nem szólottám nékik, mégis prófétáltak. Ha tanácsomban állottak volna, akkor az én igéimet hirdették volna az én népemnek és eltérítették volna őket az ő gonosz irtaikról és az ő cseleke- detőknek gonoszságától.” (Jerem. 23,16.21-22.) Keresztyén gyülekezet! Folytatni fogom a szocializmusról megkezdett elmélkedésemet. Aki múltkori beszédemet figyelemmel meghallgatta, arról győződhetett meg, hogy a szocializmusban igen sok derék eszme és törekvés van, amelyek megérdemlik minden komoly ember rokonszenvét és támogatását. Annak dacára azonban azt tapasztaljuk, hogy ez a rokonszenv nálunk éppen nem általános, sőt hogy sokan a szocializmus iránt a legnagyobb ellenszenvvel viseltetnek s azt korunk egyik legnagyobb csapásának tekintik. Miért van ez? Egyik oka ennek bizonyára az, hogy a szocializmus egyes köröknek és embereknek az érdekeit kissé hátrányosan érinti s azok az emberek, kik a világot az önzés szemüvegén át nézik, a szocializmusban természetszerűleg nem egy botránykőre akadnak. Másik oka azonban az is, hogy hazánkban e mozgalomnak többnyire olyanok a zászlóvivői, akiknek sem előélete, sem jelenlegi magatartása nem valami bizalomgerjesztő. S végül a legfőbb oka a szocializmus iránt való idegenkedésnek, hogy tele van vaskos tévedésekkel, amelyek még a benne rejlő igazságokat is elhomályosítják. Hogy a szocializmusról alkotandó képünk teljes legyen, szükségesnek tartom e mozgalmat erről az oldaláról is bemutatni, jelen elmélkedésemben feltárván előttetek a szocializmusnak egyes nagyobb tévekéseit. Míg ezt fejtegetem, kisérjen b. figyelmetek. Az első nagy tévedése a szocializmusnak, amelynek a többiek szinte természetszerű folyományai, az.hogy egész rendszere anyagias világfelfogáson épült fel, s azt gondolja, hogy meg fogja oldani az emberi boldogság kérdését, ha a gyomor kérdését megoldania sikerült, minélfogva a fősulyt ez utóbbira fekteti.... “Adjunk mindenkinek eleget enni, akkor boldoggá tesszük! körülbelül ebben a gondolatban csúcsosodik ki a szocializmus világboldogitó törekvése. Pedig hat az nem úgy van, szeretteim! Az élet azt tanúsítja, hogy “nemcsak kenyérrel él az ember.” Az élet azt tanítja, hogy a legkedvezőbb anyagi viszonyok közt is boldogtalan lehet az ember, ha a lelke fázik és éhezik. Azért a keresztyén egyház a lélekre fordította a legfőbb gondot, táplálni igyekezvén azt azzal a mennyei eledellel, “amelyből — az üdvözítő szavai szerint — aki eszik soha meg nem éhezik.” A szocializmus azonban erről a mennyei kenyérről nem akar tudni semmit. Itt-ott ugyan szóba hozza Krisztus Urunkat, mint szerinte az első nagy szociá- listát; beszél 'a vallásról is, mint afféle mellékes s magánügyről; de eg ész tanrendszere és magatartása azt mutatja, hogy sem az üdvözítőnek, sem a vallásnak nagy jelentőségét felfogni s méltányolni nem képes. Sőt egyes szószólói a szocializmusnak sokszor olyan hangon beszélnek a legszentebb dolgokról, hogy az é- pérzésü emberben önkénytelenül is az a kérdés támad, hogy mi hát tulajdonképen ezek előtt az emberek előtt szent?! Az egyháznak is a szocializmus nem barátja, sőt szinte keresi az alkalmat, hogy azt támadja, mivel benne törekvéseinek akadályát látja, aminthogy — valljuk meg — egyetlen egy egyházias gondolkozásu ember sem fogja magáévá tenni a szocializmus szertelenségeit, sem azt a gyűlöletet, amelyet egyes társadalmi osztályok ellen lehel, sem azt a földhöztapadt- ságot, amelylyel a földieket hajszolja, csak bennök keresvén az élet egyedüli célját. Pedig hát, szeretteim, minden olyan tan, minden olyan mozgalom, mely a vallásos érzületet lábbal tiporja, a lehető legrosszabb szolgálatot teszi az emberiségnek. Mert kérdem: mi fogja a sors változásainak kitett földi halandót megelégiteni, ha esetleg a lelke éhezik meg? Mi fogja a csapások által lesújtott embert megvigasztalni, ha olyan sebből vérzik, amelyre a föld nem tud orvosságot? Mi lesz féke a bűnös indulatnak, ha az istenfé’elem szelíd gyeplőit szétszaggatjuk? Mi lesz támasza az ingatag emberi szivnek, ha Istenétől megfosztjuk?
