Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-11-22 / 47. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA homesteadi ref. lelkész, mint az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjának szerkesztője. A gyűlésen jó darab ideig részt vett dr. Robinson tanár is, ki a Publ. Boardnak újonnan megválasztott titkára és ki a legmelegebb érdeklődést tanúsította a magyar egyházi i- rodalom ügye iránt. Nt. Kovács Ferencz lelkész bensőségteljes imát mondott a gyűlés kezdetén. Eztán Mr. Somerndike vázolta a gyűlés összehívásának czélját,.— s felkérte Nt. Azary lelkészt a Jun. ban tartott bizottsági gyűlés j. könyvének felolvasására. Ennek hitelesítése után Nt. Laky tett jelentést a Református Naptár ügyének élő- haladásáról. örömmel jelentette, hogy a magyar ref. lelkészek közzül, denominacionális árnyalati különbség nélkül, — nagy számban jelentkeztek munkatársak., kiknek közreműködése nemcsak a naptár szellemi részét teszi változatosabbá és tartalmasabbá, hanem egyszersmind biztosítékot is képez a kiadvány terjedésére nézve. A naptár összeállításának munkálataival a szerkesztő csaknem egészen készen van és a nyomdai munka, mint a legelőnyösebb ajánlatot tevő czégnek, a new- brunswicki magyar Hírnök nyomdájának adatott ki. A naptár 3000 pld. ban lesz ez évben kinyomatva és minden remény meg van arra nézve, hogy a nyomatandó példányok az utolso darabig elfogynak. A Tractátusok ügyében kiküldött bizottság jelenti, hogy idáig elkészült két kiadvány és sajtó alatt van a 3-ik kiadvány is. A gyiiléselha tározza, hogy a Ref. Lap szerkesztője hívja fel a lelkészek figyelmét arra, hogy a Bubi. Board 5.00 tiszteletdijjban részesíti azon írókat, kik a czélnak megfelelő, azaz hitépitő, buzgosá- got erősítő, népies stylban megirt tractatus kéziratot küldenek be a szerkesztőhöz. Lapunk szerkesztője ismertette ezután a Reformed Church Forward Movementjének érdekében kiadott Leaf letek ügyét és felkérte a jelenlev prezsb. magyar lelkészeket, hogy ők is hasonló szellemű és irányzatú kiadványokban ismertessék a magyar gyülekezetek tagjaival a prezsb. egyház New Era mozgalmának ü- gyét. A vonatkozó közlemények és czikkek megírását szives készséggel Nt. Kovács Ferencz lelkész vállalta magára. Az Énekeskönyv ujranyomatása ügyében eszmecsere indult meg a gyűlésen megjelent lelkészek között. A tanácskozás eredménye az lett, hogy kérdés intézte- tik Főt. Dr. Souders missioi Superintends úrhoz, hogy adjon felvilágosítást arra nézve, hogy a Reformed Church által a múlt évben nyomatott uj énekeskönyvből hány példány van még megmaradva és az esetben, hogyha annak szüksége állana elő, hogy a Ref. Énekeskönyvnek újabb kiadása készíttessék sajtó alá, — ezen esetben vegye igénybe a mi bizottságunk közreműködését is. A bizottságnak egyébként az a véleménye, hogy a Nt. Horváth Sámuel loraini ref. lelkész szerkesztésében megjelent uj zsoltár úgy tartalmilag, mint egész összeállításában a czélnak mindenben megfelelő kiadvány. Mindamellett kívánatosnak találtatott egy olyan vallásos Énekgyüjteménynek a közel jövőben való kiadása, a mely a legismertebb és legnépszerűbb amerikai és angol egyházi éne keket magyar szöveggel foglalná magában. Nt. Harsányi László newyorki ref. lelkész felkéretett arra, hogy a Bibliai Tanító ez. vasárnapi iskolai évnegyedes folyóiratot ezentúl, illetve 1920 Jan. havától kezdődőleg havonta megjelenő vasárnapi iskolai lappá alakítsa át. A Reformátusok Lapjának szerkesztője felkéretett arra, hogy vegye be a lap hetenkénti anyaga közzé a rendes vasárnapi iskolai leczkének a magyarázatát is, úgy hogy azok, kik a Bibliai Tanítót nem járatják, vagy azok a szülők, kik otthonaikban kívánnak gyermekeiknek rendszeres vasárnapi iskolai tanítást adni, — a lapban közölt tanítást használhassák. Ezen rovat vezetésére Nt. Ludmann Sándor elnöklete alatt, Nt. Harsányi László Nt. Kmecik György lelkészek és lapunk szerkesztője kérettek fel. Mr. Somerndike Supt. felolvassa a Lelkészegye- sülelnek a Publ. Boardhoz intézett kérvényét és jelenti, hogy a Publ. Board elhatározta, miszerint sem a Lelkész Egyesület, sem a Ref. Egyesület kérését nem hajlandó teljesíteni, nevezetesen nem hajlandó felügyelete és kezelése alól kiadni a Reformátusok Lapját. A Supt. ur jelentése tudomásul vétetett és a bizottság azonosította magát a Bubi. Boardnak és a Reformátusok Lapja szerkesztőjének már ismert állásfoglalásával ez ügyben. A bizottság gyűlésén meg nem jelent Nt. Horváth Sámuel loraini lelkész helyére Nt. Székely Sándor — Bertok Béla elizabethi lelkész helyébe pedig Nt. Tóth Mihály alphai lelkész hivatnak be a legközelebbi gyűlésre, mely a jövő év Márcz. havában lesz megtartva. A gyűlésre meghivatnak Nt. Kovács Endre daytoni lelkipásztor is, lapunknak régi buzgó főmunkatársa és Nt. Kmecik György segédszerkesztő is. A felemelő hatású gyűlést lapunk szerkesztője zárta be hálaaimád- s ággal. A gyűlésről azzal a megnyugtató érzéssel távoztunk el, hogy a Főt. Missiohato ságok és illetve a Publ. Boardok csakugyan a legmesszebb menő jóindulattal és csodás áldozatkészséggel készek elősegíteni a jövendőben is a magyar ref. egyházi irodalom terjesztésének szent ügyét. A NAGYTISZTELETÜ LELKIPÁSZTOR URAK ÉS A GYÜLEKEZETI ELÖLJÁRÓK FIGYELMÉBE. LAPUNK KIADÓHIVATALÁBAN kaphatók:— Magyar nyelvű, berámázásra alkalmas, díszes keresztelési és esketési bizonyítványok,.. 12drb ára 1.0C Halotti, anyakönyvi kivonatok és confirmácioi díszes Emléklapok, .................................12 drb ára .50 Keresztelési matricula ivek, ivenként ......................% Egyháztagsági befizetési Ids könyvecskék, csinos kiállítás, darabja,................................................... .05 Egyházi Utalványkönyv, a pénztámok részére, 800 drb uialványcédulával, kötve....................................3.50 Magyar iskolák részére tankönyvek;— Magyar ÁBC..................................................................25 Ám. magy ref. iskolás gyermekek tankönyve (versek; imák, énekek stb, haladó iskolások részére) .25 Kiss Áron; -- Magyarok lörténete ...................... .20 Minden rendelést igy tessék cimezni: AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 1908 — 10th Avenue. Homestead. Pa