Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-11-08 / 45. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA esztendő alatt sern tudják majd hejrehozni azt amit a sztrájk alatt vesztettek). A new yorki kikötő munkások uniőja elhatározta, hogy ismét munkához lát, az I. W. W. és bolsheviki pártiak megakadályozzák mérsékeltebb társaikat ebben. Mindenki hibás és a felelősséget senki sem» ismeri el. Senki sem hajlandó a jóindulat útján áldozatot hozni a másik fél javára. A washingtoni nagy ipari tanácskozás baja az, hogy egyik félben sem volt meg a béke legelső feltétele, a bizalom! Ki tudja, összeül-e megint az a tanács, vagy sem? Annyi bizonyos, hogy ameddig ellenségnek tekinti egymást a tőke és a munkás, haladásra nem számíthatunk. S mi történik akkor, amikor az iparvilág alkalmazó és alkalmazott urai betyárosan veszekednek? A két malomkő forog s nemcsak a kövek között levő közönség, hanem maguk a “kövek” is őrlődnek. Azonban mig az általuk előidézett állapot számukra tűrhető, mert bármit ki tudnak csikarni a közönség zsebéből, addig a Jó Isten tudja, mi történik a közönség szenvedő, tűrő millióival. Ma abban a helyzetben vagyunk, hogyj'tanáraink, tanítóink lelkészeink tudósaink s azok, kik háború előtti, esetleg nehány kegyelem dollárral javított jövedelemmel testi szükségeiket is alig tudják fedezni, szellemi fejlődésük pedig egyáltalán kockára van téve anyagaik hiánya miatt. Tudományos pályákra készítő iskoláknak hirdetni kell tanulókért, mert örekvő fiatal emberek nem látják jövőjüket szellemi pályákon. Akik társadalmi különbségeket használnak fel izgatásra s tönkretesznek egy országot, hogy céljukat elérjék, népeket boldogító reményökben csalódni fognak sőt “hivatásukat”, ha van, beszennyezik, ha népek romjain akarják ugyanazon nemzeteket emelni. A szervezett munkások nehány milliója bármilyen összeget ki tud csikarni munkaadóitól. A nagy gyárosok mihamar megfizettetik a fizetéskülönbséget a kö- zönséggel-közöttiik a munkásokkal. Az árak állandóan emelkednek, egymást Űzzük, hajtjuk és senkinek nincs haszna harcainkból. Kik szervezetüket utonállásra felhasználni nem tudják, mert nincs szervezetök, a sok millió kűzködő földműves, a még több kiskereskedő, kisiparos, kiknek a drága segédekre nem telik, tehét, lassankint feladják boldogságuk eszközét, a szabad e- gyéni munkát azokra mind nehezebb idők járnak. A 40—60 dollárokat kereső munkások nem sztrájkolnak azokért, kik család jókat 10—15 dolláron kell hogy eltartsák ! * * * * * * ___ * Lapunk kitűnő tollú és éles megfigyelő képességű egyik főmunkatársa, a sociologiai rovat vezetője kissé elkésve juttatta el hozzánk ezen érdekes czikket, melyet már lehetetlen volt lapunk múlt heti, úgyis túlzsúfolt tartalmú sz. ban megjelentetni és igy annak közlésében megelőzött bennünket laptársunk, a Magyar Munkáslap. Elkésve is örömmel hozzuk az eszméltető czikket, mint egyik bizonyságát annak, hogy lelkészika- runk és a mi azt illeti, egyházunk minden gondolkodó CENTRAL BANK LORAIN, O. Szemben a kórházzal. 4% kamatot fizetünk. F. E. BOLDIZSÁR JR. Amerikai Magyar ügyvéd 322 Euclid Ave. Városi irodáia a Cleveland Nat. Bank épületiében a 10-ik emeletén. — Telefon; — Central 1302, — Main 6550. Este atyja banküzletében található: 2781 E. 79-t str. Cleveland, O. — Tel. Princeton 995, W.Rosedale 4757. JAKAB ISTVÁN és fia Temetés rendezők 8923 Buckeye Rd. CLEVELAND, O. Telephone: Prin. 244 Garfield 8314®s[siaisic,js,|SHsi3MaaMaaraMaM2Eiai3Jsi5iaiartíisjsisis!aiaiaEi3isjsiajr?!sisEEiaiais®aEi5J3EE!f§| Jó BÚTOR IGAZI VAGYON BEFEKTETÉS. Pénzét nem fekteti bele semmibe, a mi nagyobb örömöt és boldogságot szerezne Önnek, a csaáldjának és barátainak, mintha szép bútorokat vásárol. Ez a pénz önnek mindennap és az egész életen át kamatot hoz. Biztos befektetés- Gyermekeinek jellemét képzi, ön ezt megteheti. Tényleg nem is lehet el szép és jo bútorok né] ikül, mikor ily kitünően felszerelt bútor kereskedés áll rendelkezésére, — a hol szőnyegeket, kályhákat, bútorokat és háztartási dolgokat kaphat. — Nagyon szeretnénk, ha ön lejönne a mi kereskedésünkbe és mi őrnek mindént. megmutogathatnánk. 60 napi lefizetésre épen azt az árt számítjuk, mir* ha készpénzzel fizet. THE MARTSOLF FURNITURE CO. Két kereskedés: isi | BEAVER FALLS, PA. AMBRIDGE, PA. | $ I THE MODEL TAILORING COMPANY Fred. J. Drobel Mgr. Ha Fred igéi* valamit, Fred azt meg is teszi ÁTALAKÍTÁSI ÁRUSÍTÁS. 25—50 százalék árengedmény rendelésre készített ruhákon. 27.50 centes öltönyök most........................... 19.75 35.00-os öltönyök most............................................... 23.50 40 dolláros öltönyök most..................................................... 28.50 45.20c- öltönyök most................................................. 33.50 THE MODEL TAILORING COMPANY 1318 7th AVENUE, BEAVERFALLS, PA.