Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-11-08 / 45. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 minden téren nagyobb tevékenységet váltott ki. Az egyes egyletek, egyházak fényes ünnepélyeket rendeztek, és igyekeztünk arra is, hogy ennek az évfordulónak az emlékét maradandó alkotásokkal is megjelöljük. Ennek a gondolatnak a hatása alatt Írtam a Dr- Baracs Henrik szerkesztésében megjelenő Magyar Hi- radó-ban Omikron név alatt, egy felhívást, amelynek eredménye lett az Amerikai Magyar Református Egyesület. Ennek az Egyesületnek a megalapítása végett jöttünk össze 1836 jul'us 4-ikére Trentonba. Előbb 189 j anuár havában volt lelkészi értekezlet, amelyen megállapodtunk arra nézve is, hogy egyházmegyét szervezünk s igy e gyűlésen nem csak az egyesület megalapításának a gondolata, hanem az egyházmegye szervezése is foglalkoztatott bennünket. Ezen a gyűlésen a bridgeporti testvéreket Szabó Pál képviselte, aki miután bejelentette, hogy a bridgeporti református magyarság már annyira megerősödött, hogy templom-helyet vásárolt és tárgyalásokat folytat a templomépitésére vonatkozólag is: azt kérte, hogy a már megalakult egyházmegye tegyen lépéseket arra, hogy Bridgeport önálló egyházzá szervezkedhes- sék. Az egyházmegye megígérte legmesszebb menő pártfogását. A gyűlés elmúlt s a mint haza értem Mount Car- melbe, egy levelet kaptam Hutka József felső zempléni esperestől, amelyből nyilvánvalóvá lett, hogy Duróv- csik Pál tót gondnokom és pár társa nem méltányolták kellőképpen azt az igyekezetemet, a melyet a tót nyelv megtanulására fordítottam s a hátam megett, anélkül, hogy nekem csak egy szót is szóltak volna, Hutka nagytiszteletíi urat hívták meg papjuknak. A levél elolvasása után azonnal leírtam a történteket s kértem a belmissziói bizottságot, hogy engem helyezzen a Wilkes Barre környékén szervezendő magyar egyházba. Alig, hogy e'küldtem a levelet: jött Szabó Pálnak, a levele, amelyben arra kél", hogy egy alkalmas időben menjek el Bridgeportra, hagy a nép megismerjen és meghallgasson. Elmentem s nehány nap mulv1 már kezem között volt a meghívásuk s miután a beírni ssiói bizottság jóváhagyását is megnyertem, 1896 november első vasárnapján elfoglaltam az önállóvá lett bridgeporti egyháznak a lelkészi állását. E vasárnap nagyon fontos ennek az egyháznak a történetében. Nem csak azért, mert akkor lett igazán önál’ó egyház is, hanem azért is, mert e napon tétetett le az első templomnak az alapköve. Szokatlan esemény volt ez. Az egyletek tagjai szép számmal vonultak ki erre az alkalomra s biztos voltam abban, hogy kellő munkálkodással eredményes és Istennek tetsző munkát lehet itt végeznünk. Kevesen voltunk, de meg volt bennünk a jóra való szándék, buzgóság és ez az oka annak, hogy dacára a legnehezebb időknek, amelyben valaha élt a magyarság Amerikában: a templom fér karácsonyt már az uj templomban ünnepeltük Hej! ezek az idők voltak a nehéz idők. Minden gyái le volt zárva. Sok embernek nem volt meg a mindennapi falat kenyere sem. Jó volt, ha egy-egy munkás a gyár ablak lemosásáért egy dollárt kapott hetenként. Férfiak és asszonyok, gyermekek kint jártak a mezőkön, a farmokon s a jószivü farmerok nem akarták mgelátni, ha a krumpli föndön mezgeréltek, ha az almás kertben egy egy kosár almát felszedtek. Ezek voltak a nehéz idők. Most a drágaság miatt panaszkodunk: akkor meg az olcsóság volt a baj. Az olcsóságnak a forrása a nincsetlenség. A kinek nincs: az nem vásárolhat. Egy egész sor házat megvehettem volna a Wordin Aven, ha lett volna 300 dollárom foglalónak. A republikánus párt uralomra jutásával aztán a helyzet lassan megváltozott. A gyárak mind jobban kezdtek dolgozni. A munkát jól megbecsülték, bár a mostanihoz képest elképzeíhetlenül alacsony volt a munkabér. Népünk mégis mindenre tudott adni sgon- dot viselt otthon levő szeretteiről is. Amunkásvisszonyok fellendülése lehetővé tette azt is, hogy a lelkész’ak felépítéséről gondolkozzunk. Én előbb az úgynevezett vizhozta házban laktam. De miután ez nagyon kényelmetlen volt, a Hancock Ave.-re költöztünk el, egy emeleti lakásba. Alól a házigazda lakott s miután hozzám minden ügyes-bajos ember bejárt s különösen pedig vasárnapon, kénytelenek voltunk a lelkészlakás felépítéséről gondoskodni, mert a gazda panaszkodott, hogy az ő csendes vasárnapját tönkre tesszük. Rév. Withmer, ez a kedves öreg ur, aki mindenkor igaz barátunk volt, kölcsönpénzt szerzett és a felette igen kicsiny, szerény lelkészlakás nemsokára készen volt. Ebben a kis lakásban boldogan töltöttünk el hat esztendőt. Gyermekeim közül három leányom itt született. Itt látogattak meg barátaim, ide jöttek azok, akik az amerikai magyar reformátusok életéről valamit akartak tudni. Ide szállotak azok a lelkésztársak, akik utánam jöttek Amerikába. Sok nagy terv, sok nagy gondolat látott világot annak a kis paróchiának a falai között. Én felette igen szerettem Bridgeportot. Buzgó híveimmel sokra mentem, a más vallásuakkal mindig békességben éltem, senki meg* nem bántottam s nem volt az a segélyre szőrű ló, akinek ha segítségre volt szüksége, ne én hozzám jött volna legelőször. A válás erkölcsi é’et magas fokon állott. Templomunk minden vasárnap telve volt s a hétköznapi istenitiszteletet is szépen látogatták testvéreink, ami itt, a- hol a nép együtt lakik, nem is volt csoda. Mindezeket számba véve, láttam, hogy gondolni kell arra, hogy a gyülekezet megnagyobbodása esetén, lehessen hol terjeszkedni. Ezért rendeztük azt a tárgy-sorsjátékot, a melynek tiszta jövedelméből szerezte meg az egyház azt a helyet, a hol most a templom áll. 1898-ban Ferenczy Ferenc végrendelkezése értelmében lelkészül hívtak meg a pittsburghi atyafiak. De Rév. Withmer és híveimnek a kérésére megmaradtam Bridgeporton. Ekkor egy kevés fizetés javítást is adtak. De a család megnövekedésével ilyen tiz dolláros fizetésjavitással nem igen lehetett valami lyukat bedugni. Pedig már akkor elkezdődött a nehezebb élet. Minél inkább emelkedett a munkabér: annál nagyobb lett a drágaság is. A lelkész fizetések pedig nagyon alacsony nívón állanak ma is, hát még ebben az időben. Az én lelkészi fizetésem Bridgeporton 700 dollár volt a lakáson és stólán kívül. S ha 1903-ban azt mondta volna az elöljáróság és az egyházközgyülés, hogy fizetés javítást ad, amint megtehette volna, hiszen terhei már nem nagyok voltak, jövedelme mindig emelkedett: úgy valószínű, hogy ma is Bridgeporton volnék. Én szerettem Bridgeportot. Tág mező volt a tevékenységre. A közélet kifejlett, magas fokon állott s én boldognak érzem magam, hogyha csak egy szemernyivel is hozzájárultam a Rákóczi Egyletnek a nagygyátételéhez. Meg kell itt említenem, hogy Tóth Ferenc mellett, aki hosszabb ideig volt az egyháznak
