Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-02-15 / 7. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA volt. Éhez felvétetett az év folyamán 122 uj tag, meghalt 2, végkielégítéssel töröltetett 1; jelenlegi létszám 443. Hogy a taglétszám tekintetében nem eredményt, hanem visszaesést kell kimutatni, annak oka nem a Szövetségben keresendő, hanem abban, hogy népünk még mindig abban a balhiedelemben van, hogy az a jó testület, amelyiknél kevesebbet kell befizetni, tehát inkább az olcsóbbhoz megy. Azzal meg nem számol, hogy az olcsó testület elöbb-utóbb nem tud megfelelni elvállalt kötelezettségének s igy rosszakarat nélkül ugyan, de mégis becsapódik a köny- nyen hivő magyarság. A járvány a- zonban erősen próbára tette minden magyar testület teljesítő képességét, — kevés kivétellel minden testületnél el kellett odázni az esedékes összegek kifizetését, csak éppen a Szövetségnél nem és ez talán megváltoztatja a nép gondolkozásmódját. Dacára, hogy az elmúlt év utolsó negyedében fellépett járvány a Szövetségre is óriási kiadást idézett elő, anyagiakban olyan előhaladást értünk el, amire sok év óta nem volt példa. A hátralékos haláleseti illetékeket kifizettük és tartaléktőkénk is több ezer dollárral növekedett. Magas lánggal égő hitbuzgoság. A hatalmas prezsbiterián hitfele- kezet újabb bizonyságát kívánja szol gáltatni annak, hogy mily széditően nagy összegeket képes összehozni a Krisztus szent ügyének elősegítésére. A Gén. Assembly a múlt év folyamán szervezte az u. n. New Era mozgalmat, melynek czélja a háború u- táni átalakuláshoz előkészíteni és az uj viszonyokhoz idomítani az egyház szervezetét és funkczionálását. a New Era mozgalom czéljaira a prezs- biteriánusok az ez év Febr. 16-24-ig terjedő campaign, tehát 5 nap alatt, 13 millió dollárt remélnek (és fognak is!) összehozni. — Igaza van a nagy apostolnak: — Hit által mindenek lehetségesek! Rendkívüli Zsinat Gyűlés. — Főt. Dr. Miller Károly, az amerikai Ref. Church zsinati elnöke és Stein Rauch, a zsinat jegyzője rendki vüli zsinatra hívják össze az egyházmegyék és kerületek képviselőit. E rendkívüli zsinat gyűlés Altonában. Pa. ez év Márcz. 4-én kezdődőleg lesz negtartva, a Christ Ref. templomján. A gyűlés egyes nagy fontosságú jelentéseket fog tárgyalni, a melyeknek elintézésével nem lehetne várni a rendes zsinat megtartásáig, a mely csak 2 év múlva történne meg. Jubiláló magyar újságok. — Csak nem rég emlékeztünk meg két laptársunknak, a St. Louisban megjelenő St. Louis és Vidéke, továbbá a Trentonban megjelenő Függetlenség ez. magyar hetilapoknak 5-5 éves jubileumáról, — most ismét hasonló hirt hozunk, midőn közöljük a bridgeporti BRIDGEPORT és a newyorki Magyar Bányászlap szintén 5-5 éves fennállási ünnepét. A két jubiláló lapnak gratulálunk és sok jót kívánunk. Legyenek min- doa magyarságnak apostolai és a világosság hordozói! UJ MAGYAR LAP. — Cleveland, 0. ban Tarnoczy Árpád jeles hírlapíró szerkesztésében és kiadásában uj magyar vicczes lap indult meg, melynek czime BUKFENC A lap első számának tartalma meg is felel czimének, a mennyiben ugyancsak hányja a szó bukfenczeket, melyek joizii nevetésre kell hogy késztessék az elbusult magyart. A mulattató ezélzat mellett azonban eszméltető közleményeket is hoz ez a lap, melynek első száma is mutatja, hogy ez nemcsak mulattatni, hanem tanítani is akar. Az érdekes lap megrendelhető a Bukfencz szerk. ben, P. B. 202 Cleveland, 0. Előfizetési ára egy évre három dollár. — Megadóztatják az idegeneket. Az Egyesült Államok uj adótört vénye értelmében mindazok az idegen honosok, akik első papírjaikat ki nem vették, évi jövedelmünk után két százalékos jövedelmi adót kötelesek fizetni. Ez adó alól csak az eset ben lesznek mentesek, ha aláírnak és esküvel megerősítenek egy nyilatkozatot,amelyben kötelezően kijelentik, hogy az Egyesült Államok polgáraivá válni akarnak. Ezt az okiratot a munkaadó köteles aláíratni, illetve az alkalmazottai közül azokat, akiknek első papírjuk nincs, annak aláírására felszóllitani. Amenynyiben az alkalmazott azt alá nem írná, az esetben a két százalékot a munkás évi jövedelméből a munkaadó köteles levonni és az adóhivatalba beszolgáltatni. MINDEN Jó REFORMÁTUS egyén tartsa kedves kötelességének terjeszteni lapunkat! 201 Hoeflinger & Co. PLATT St. 2-ik utca sarkán ***************************** * * * * * MICH. HOEFLINGER üzletvezető. Nappal és éjjel egyaránt rendelk»- TEMETÉSRENDEZÖK E. TOLEDO, 0. és BÚTOROK, zésre áll. ***************************** ***************************** * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * $ * ***************************** ***************************** * TEMPLOMI FELSZERELÉSEK és BÚTOROK. MÖLLER ORGONAGYARJA Hagerstown, Md. Ez a gyár 2400 orgonát készített és állított be amerikai templomokba. A legkitűnőbb orgonát készíti a legmérsékeltebb árban. Minden orgona a rendelő gyülekezet templomának méretei és az egyház őhaja szerint készül. Világkiállításon nyert aranyérmeket és kitüntető okleveleket. Minden orgona a gyár jótállása alatt van. — Árjesryzkkel és költségvetésekkel készségesen szolgál az M. P. MÖLLER, Orgonagyár HAGERSTOWN, MD. Minálunk mindenféle templomi tárgy beszerezhető, u. m-: Urasztali szent edények, perselykosárkák, ének .rend táblák, szószékek, Biblia olvasó állványok, Urasztali és szószéki terítékek bársony vagy selyemből. Kérjen tőlünk nagy árjegyzéket, melyben mindenről van fénykép. — Ingyen költségvetéssel templomi bútorzatra és berendezésre szívesen és díjtalanul szolgálunk. W. E. SCHMIDT CO. • '08—3rd Street Milwaukee, wise. ***************************** MENEELY BELLCO. TROY, N.V. 138 BROADWAY,NY CITY Jó EGÉSZSÉG. A leghasznosabb és legérdekesebb magyar képeslap Előfizetési ára 1 évre egy dollár Megjelenik minden hó 15-én. Munkatársai jeles orvosok és írók- Szerkeszti: Dr. KOVÁCS RICHARD. 223—E. 68th St.----------New York ***************************** F. E. BOLDIZSÁR JR. AMERIKAI MAGYAR ÜGYVÉD 322 EUCLID AVENUE Városi irodája a Cleveland Nat. Bank épületjében a 10-ik emeletén. — Telefon; — Central 1302, — Main 6550. Este atyja banküzletében található: 2781 E. 79-t str. Cleveland, O. — Tel. Princeton 995, W,Rosedale 4757. ARTHUR I. ZEIGER magyarul beszélő ÜGYVÉD ÉS JOGTANÁCSOS 5J7 UNION ARCADE BUILDING PITTSBURGH, PA. Telephone: 4065 Grmnt. J