Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-10-25 / 43. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA küldje a pénzt. Mi csak tanácsokat adunk és tisztán. Ha valaki tud módot arra, hogy egyenesen haza küldjön ruhát, vagy élelmet, tessék megtenni. A jótékonyság módját mi nem szabályozzuk, mi csak magát a jótékonyságot sürgetjük és ezért pedig se bennünket, se másokat gáncsoskodás nem érhet. A Kér. Ifj. Nó'egylet hivatalos közleményei. Angolból fordította: — Harsányi Lászloné ref. lelkészné. New York. Még azok a szülésznők is, kik az ó- hazában lettek kiképezve, s aztán itt folytatják munkájukat, igen gondatlanok, mert hiszen itt nincsenek felülvizsgálva úgy mint Európában voltak. Az anyának, a ki európai országból jö n Amerikába tudnia kell, hogy egy Amerikai szülésznőre e- gyáltalában nem bizhatja gyermekének jövő életét és egészségét, valamint a magáét, úgy mint egy Európai szülésznőre. Amerikában egy orvos, a ki rendesen férfi, végzi a szülés munkáját, talán ez különösen hangzik külföldi születésű nők előtt. De az okos nő magáévá teszi annak az uj országnak a szokását, a melyben él. Amerikában csak az orvos védheti meg az egészségét azon különféle kom- binácziókkal szemben, a melynek a szüléssel kapcsolatban oly sokszor előfordulnak. Egy Amerikai szülésznő, akinek nincsen meg a kellő képzettsége, megbénítja vagy megöli a csecsemőt vagy veszélyezteti az anyának az életét és egészségét épen az ügyetlensége vagy tudatlansága folytán. Ha nem lehetne jutányos ár mellett dokoktori segítséghez jutni más képen, jól teszi az anya, ha a kórházba megy. Csaknem minden kórháznak van egy osztálya az ilyen anyák részére. Rendesen ingyenesek ezek a kórházak, ha valaki nem képes fizetni. Némelyek pedig csak csekély összeget vesznek a szobáért és az eltartásért. Az orvos és az Ápo- lóné munkája ingyenes. S az anya mindazokat feltalálhatja a kórházban, a melyek a lehetőségek szerint megvédik az ő és a gyermekének az életét. A gondozás oly kitűnő, hogy sok anya inkább elmegy a kórházba, semhogy veszélyeztesse az életét ott hon. A csecsemőnek mindarra a segítségre szüksége van, a mit csak megadhatunk az élet első nehéz éveiben. Sok ezer gyermek elpusztul csupán azért, mert a születés napján, vagy a következő hetekben nem részesült kellő gondozásban. A csecsemőnek mindjárt a születés után szüksége van egy képzett ápolóné segítségére. Az újszülött gyermeknek szakértő orvos és ápolónő által való gondos megvizsgálása sokszor rávezet bizonyos betegség csirájára vagy i- domtalan alakulásra. Képzetlen kezek ezt észre nem veszik, a melyek későbben, a mikor már az anya is észre veszi, veszélyesek lehetnek. A legnagyobb baj származhatik a gyermek egészségére abból, ha a születésénél a szemeit elhanyagoljuk AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET A legbiztosabb alapokon szervezett amerikai magyar intézmény. Alakult 1896 julius 5-én Trentonban, N. J. Tagja lehet mindéit tisztessége* magyar születésű, vagy magyar szü löknek itt született gyermeke ha a 16- ik életévét betöltötte és 45 évesnél nem idősebb. Felvételi dij 16 évestől 25 évesig egy dollár, 25 évestől 35 évesig két donar és 35 évestől 45 évesig három dollár. Negyedévi tagdíj ötven cent. Okmány és nyugtakönyv ára 25 cent Kivetés nincs, hanem kor szerint megállapított havidijak. Bármilyen felvilágosítást készséggel megad az Amerikai Magyar Református Egyesület vezértestülete, a mely a következő tagokból áll: Elnök: — Kövér Sándor Johnstown, Pa. 413 Board str. Alelnök: — Nt. Korocz Géza Trenton, N.J. 180 Home ave. Titkár: Molnár István. 269 Plymouth St. Toledo, 0. Pénztárnok; —Nt. Tóth Sándor Cleveland, 0. 2854 E. 79th str. Ellenőr: — Nt. Borsos István Detroit, Mich. 10 Vanderbilt ave. Kováchy M. György Cleveland, O: — Bandré György Bridgeport, Conn i Nt. Virág István East-Chicago, Ind. Pót számvizsgáló bizottság; Nt. Bogár Lajos Tolado, 0. Nt. Me- legh Gyula McKeesport, Pa. és Révész E- lek New-Castle, Pa. New York Harlemi Presbiterian Református Egyház 233 East 116-dik Utca, Lelkész Nt. Harsányi László Tel.: Momingside 4662. Lakás: 540 W. 122nd St. Iroda: Harlemi Magyar Ház, 454 E. 116th St. Istenitiszteletek délelőtt 10 és délután 4 órakor, főgondnok; — Pongo Zsigmona. rendkiviTli KEDVEZMÉNY. A kinek előfizetése lejárt, küldjön be hozzánk 2.50c tét, és ezen ösz- szeg fejében mi elküldjük neki a Református Uj Zsoltárt vászonkötésben és egyben megujjitjuk az e- lőfizetését egy egész évre. Van már uj Zsoltárja? Ha még nincs, — rendeljen egyet a Kiadóhivatalban. Ára vászonkötésben 1.25. THE MODEL TAILORING COMPANY Fred. J. Drobel Mgr. Ha Fred ígér valamit, Fred azt meg is teszi ÁTALAKÍTÁSI ÁRUSÍTÁS. a 25—50 százalék árengedmény rendelésre készített ruhákon. J 27.50 centes öltönyök most.......................... 19.75 ♦ 35.00-os öltönyök most............................................... 23.50 ? 40 dolláros öltönyök most........................................ 28.50 4 45.20c- öltönyök most ................................. ... 33.50 ^ THE MODEL TAILORING COMPANY ♦ 1318 7th AVENUE, BEAVERFALLS, PA. J