Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1919-10-25 / 43. szám

12 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA gyűjtöttem 15.00), és ifj. Magyar János, (kivel 12.00-t gyűjtöttem), voltak. Ezután nyugat felé vettem uta­mat és elsőben is útba ejtettem a Uniontowni, Pa kicsiny, de virágzó állapotban levő gyülekezetét, mely­nek népszerű és ifjú lelkésze, Nt. Harsányi Andor ur. — Itt a lehető legszivélyesebb fogadtatásra talál­tam úgy a paroehián, mint a hivek- nél. Az istenitisztelet alkalmával eszközölt szószéki hirdetés folytán 12 dollár gyűlt be a külön perselybe es ehez az egyházi pénztárból is kiu­talt a jó lelkű előj ároság tiz dollárt. A templomban névszerint is adakoz­tak 11 dollárt és Nt. Harsányi An­dor lelkész ur kalauzolása mellett is összeszedtünk még 10.75 centet, úgy hogy ezen kis gyülekezet köré­ből 43.75 cent adományt hoztam el. Uniontownból egyenest Homestea ara mentem át, hogy hasonló szi­ves fogadtatásra találtam Nt. Har­sányi Sándor lelkész urnái, kivel ez alkalommal volt alkalman az életben először találkozhatnom. Igazán mondhatom, hogy nagyon jól esett nekem és egészen megerősített az a hittestvéri és lelkipásztori buzdítás, a melylyel ellátott engem Nt. Har­sányi lelkész ur. Szent elhatározás­ra gyuladtam, hogy viszonzásul u- tamban minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak az egyházi szép lapnak a terjesztésére, melynek szerkesztése oly hivatott kezekbe van letéve. Egy napi átutazásképen való itteni tartózkodás után Mar- tynsferrybe, O. mentem át, a hol természetesen első sorban a gyüle­kezet lelkészét, az érdemekben és években is ősz Nt. Ujlaky János lel­kész urat kerestem fel. Ő nagyon szívesen fogadott, de mély sajnála­tának adott kifejezést a felett, hogy a gyűjtés körül segítségemre nem lehet,— azonban meleg érzésű aján­ló levéllel látott el a szomszédos Steubenvillebe, az ő leányegyházai egyikébe. Mielőtt azonban Steuben- viliebe átmentem volna, — el fogott a kíváncsiság, hogy mégis megpró­bálkozzam vele, hátha a Nt. Ujlaky lelkész ur által kilátásba helyezett sikertelen gyűjtési kísérlet mégis járhatna valami eredménnyel Mar- tynsferrybe. De bár ne is indultam volna el!Bár inkább hallgattam vol­na a tapasztalt és híveit jól ismerő ősz lelkipásztor figyelmeztető sza­vaira. Bekopogtattam vagy 5 ma­gyar házba, Nem csak hogy egy centet is nem kaptam sehol sem, hanem sértő, bántó és káromló sza­vak röpködtek felém magyar és ta­lán még hozzá ref. testvérek ajaki­ról! Úgy hogy lelkemben felhábo- íodva hagytam abba a gyűjtési kí­sérletet Martynsferryben,mert a hol ily rossz lelkű' és Isten iránt hálát­lan érzésű magyar testvérek lak­nak, — ott zárt ajtókra talál min­den nemes vagy szent ügy megsegí­tése érdekében való zörgetés! Steubenvillen a lelkes Török Imre testvérünk vendége voltam és az ő szives kalauzolása mellett 14.50 cen­tet, továbbá Hárda Ferencz derék testvérünk kalauzolása melett 25.00 -t, öszesen 39.70 entet gyűjtöttem. Marcz. 27-én Dayton, O. ba érkez­tem, és természetesen itt is, köteles­ségem szerint első sorban a lelkész úrhoz mentem el engedélyt kérni a gyűjtésre. Nt. Kovács Endre lelki- pásztor ur igen szívélyesen foga­dott, de mivel az ő gyülekezetében a hívek épen az időben rendkívüli kívüli kivetésekkel voltak megter­helve, — ő és elöljárósága czélsze- rübbnak vélte, hogy 15.00 segélyt kiutaljanak az egyházi pénztárból. A Daytonhoz nem messze fekvő kis Middletownban a hitbuzgo Kele­men István gondnok segítségével 19.05 cenet collektáltunk. rtten még nincs rendes egyház, a mennyi­ben sem templomjuk, sem papjuk nincs, csupán egy törhetetlen aka- raterejü és közkedveltségnek örven­dező papnövendék, Kruchio Antal in­ján ki hozzájuk Daytonbol, — de e- lismeréssel kell mondanom, hogy e- zek a magyar ref. testvérek hitben élnek és hitüket jo cselekedetekkel is megmutatták. (Folytatása követkozik.) Ha néni kapja rendesen a lapot,___ Ha elköltözött jelen lakhelyéről, ... Ha lejárt előfizetése........... .............. tudassa mindezekről idejében a kia­dóhivatalt. Mi a legnagyobb gonddal ügyelünk arra, hogy az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja a leg­pontosabban expediáit magyar lap legyen Amerikában, de valamint az éremnek két oldala van, — úgy a lap kiadohivatali ügyeinek rendes és pontos lebonyolítása is kétoldalú köz­reműködést igyényel. Kiadóhivata­lunk intézője minden hozzája jutta­tott felszólamlást késedelem nélkül elintéz, — de az értesítésnek a lap előfizetőitől kell beérkezni. ^ania. RENDKÍVÜLI kedvezmény. A kinek előfizetése lejárt, küldjön be hozzánk $2-50 centet, és ezen ösz- szeg fejében mi elküldjünk neki a Református Uj Zsoltárt vászonkö­tésben és » Ref. Lapot egy évig. ********************************************: * * * “Amerikai Magyar Gazda/’ * § Protestáns énekeskönyv. *******************************************a * £ * * * * * * * * * JJí íjc. * számos uj dalt. * Alkalmas családok és vasárnapi iskolák használa­* tára. Kötve 25 cent. * * * * * * Tartalmazza az összes közkedvelt magyar egyházi * és vasárnapi iskolai énekek szövegét, valamint jjj Ára fűzve 22 cent. Gazdasági és Kertészeti Lap. Előfizetési ára 1 évre $1.00 SOHA nem olvasott értékesebb magyar nyelvű lapot Ameriká­ban. Kérjen mutatványszámot. Cim: “AMERIKAI MAGYAR GAZDA” 8802 Buckeye Road Cleveland, O. •.jt**».«,********************************** ************ X'******************************1* * * * * * * * * * * ^ — - * % Megrendelhető (utalványon vagy bélyegekben) a £ | kiadónál: — * RÉV. FRANK KOVÁCS | 565 High Street NEWARK, N- J * * | Egyházaknak és tömegesen rendelve különar!

Next

/
Thumbnails
Contents