Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1919-10-18 / 42. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 11 iránt érdeklődő whartoni lelkek elébe Oct. 5-én, vasárnap d. e. kezdte el Nt. Dikovics lelkész tanár ezeket az evangélizálo előadásokat a whartoni magyar templomban. E napon az ist. tisztelet előtt a szokásos vasár­napi iskola tartatott meg, mely után hazafias vonatkozású szent beszédet tartott a tudós tanár, e trémáról:— Istennek terve nemzetünkkel, külö­nös megemlékezéssel az aradi 13 vér tanúra. Délután az egyházi elöljá­rósággal és az if jakkal tartott gyűlést. A következő hét minden estvéjén aztán evangélizálo istenitisztelet volt a szép kis templomban, hova nagy számmal jött össze az idves- ség után érdeklődő magyarságnak jobb eleme. Az első esti predikáczio- nak tárgya: Jézus halál áldozata volt, Kedden este; Jézus és a mun­káskérdésről elmélkedett a tudós ta­nár. Szerdán este: Krisztus egyházá nak hivatása különös tekintettel a mai helyzetre képezte a szent beszéd tárgyát. Csütörtökön este: Amerika és a bevándrolók-ról szólott feszült érdeklődés mellett. Pénteken: a Ke­resztyén papság képezte a prediká- czio tárgyát; — mig a szombat napot teljes egészében arra fordí­totta a derék papnövelő intézeti ta­nár, hogy az elöljáróság kalauzolása mellett látogatást tett az egyes csa­ládoknál és híveknél. Az evangéli­zálo összejövetelek folyamatban van nak még most is, és megtartatnak egész Oct. 19-ig minden este. Ezen kétségtelenül áldással kisért szent munkáról maga Nt. Dikovics tanár a következőket írja lapunk szerkesztőjéhez: — Nagy tiszteletű Szerkesztő Ur; — A Reformátusok Lapjának olva­sóit talán érdekelni fogja némileg az a munka, mit én Isten segítségével Whartonban, N. J. elkezdettem és végezek. (Mindenesetre, hogyérdekel minden jó ref. embert a lelkek javá­ra folytatott minden szent munka! Nem csak érdeklődnünk, hanem imádkoznunk is kell egymás munká­jának sikeréért és onnan felülről alá szálló áldásokért. Szerk!) Hálákat adok a Mindenhatónak az Ö nagy kegyelméért, hogy az Ő Szent Lelkét meg nem tagadta mi- tőlünk. — Napról napra nyilvánva­lóbbá lett előttünk, hogy az ő szent Lelkének ereje működik a whartoni ref. gyülekezet tagjainak szivében. Az egyházi előjárok a legnagyobb szeretettel működnek velem. A kis gyermekeknek és az 'fjusági Ének­karnak énekei a magasba emelik szi­veinket keresztyén összejöveteleink alkalmával. Ajkaimról egyszerűen, de erővel hangzik a krisztusi tudomány, mely kész talajt talál a hívek jo szivében. De sőt nem csak keresztyének jön­nek el a mi istentiszteleteinkre, ha­nem olyan egyének is sokan, a kik még nem bírnak élő és idvezitő hit­tel, a mi az Ur J7 Krisztussal való összeköttetésből fakadhat csupán. Az első hetet lelki örömmel és lát­ható eredménnyel fejeztük be, — és most már arra kérjük jó Istenün­ket, hogy adjon nekünk szent kegy­elmet továbbra is, és koronázza ál­dásával a további munkát is, melyet az ő szent neve dicsősségére és a lel­kek idvességére a jövő hét folyamán is végezni óhajtunk. A New Era mozgalomból kifolyó­lag és azzal párhuzamosan ezen evan gélizáló összejöveteleknek czélja a krisztusi tudománynak hirdetése, al­kalmazva a mai idők körülményei­hez. Czélja továbbá az egyházi ke­resztyén életnek erősítése és élesz­tőse. Ez utóbbi czélt igazán szépen lát­tuk megvalósulva már az első hét végén. Házról házra járván és hívogat­ván a magyar testvéreket, — az evangéliumi világosság és szent tu­domány fényét igyeksze széllyel lövellni mindenütt a szivekbe. Ott is hirdetem e megváltó és boldogító tudományt, hol a munkaviszonyok miatt az emberek az Isten házába talán fel nem mehetnek, — és hir­detem az ágyakhoz kötözött betegek és szenvedők ágya mellett is. Szeretném ha az Istennek ezen nagy kegyelméről az egész világ előtt kiáltó tanúbizonyságot tehet­nék, mert én is el mondhatom a nagy apostollal Pállal; — Nem szégyen­lem a Krisztus Evangéliumát, mely Istennek hatalma minden léleknek idvességére! Megköszönve Nt. szerkesztő Ur­nák e sorok közlését, vagyok szerető szolgatársa az Urban: — Dikovics János. Jó Református Egyénnek Tartja Magát7 Akkor rendelje meg a Re­formátusok Lapját melynél szebb kiállítású és tartalmasabb magyar egyházi lap nincsen Amerikában. — Előfizetési ár; 1.50 cent egy évre.— Am. Magy. Reform. Lapja 1008 Tenth ave. Homestead, Pa. BROWNSVILLE, PA. Lelkész: Nt. Székely Sándor. Keresztelések Daisytown, Pa. Tatár István ti- szaluczi (Zemplén m.) és Farkas Flóra tiszakóródi (Szatmár m.) szár mazásu házastársak fia István ne­vet kapott. A keresztszülők tisztét Csáky József és neje szül. Molnár Zsófia south brownsvillei, Pa. lako­sok töltötték be. Vestaburg, Pa. Mészáros Sándor tornyospálczai (Szabolcs m.) és Var ga Erzsébet bátfai (Ung m.) szüle­tésű hitvespár fia József nevet nyert. Keresztszülők gyanánt Csi­kós Sándor és neje szül. Győri Er­zsébet antram-i (Pa.) lakosok sze­repeltek. Halálozás. Whitsett, Pa. Varga István vajáni (Ung m.) és Czető Róza bélyi (Zemplén m.) illetőségű szülők tize­negy hónapos Borbála nevű gyer­meke rövid szenvedés után hirtelen elhunyt. A gyászszertartásra, ame­lyet Székely Sándor lelkész végzett, szép számban gyűltek össze mind azok, akik ez által is őszinte rész­vétüket fejezték ki. A búcsúztató­ban az édes apán és édes, anyán kí­vül meg voltak még említve: Varga István és neje szül. Erdélyi Borbála nagyszülők. Farkas Károlyné szül. Varga Juliánná nagynéne és család­ja, továbbá Molnár Mihály és neje szül. Csorba Ilona keresztszülők, s végül a közelebbi és távolabbi roko­nok. A kis koporsót automobilokon a perryopolis-i (Pa.) sirkertbe ki­sértek s ott földelték el. U rvacsoraosztás. A Brownsvillei, Pa. és Vidéki Re­formátus Egyházban Október 26- ikán délelőtt pont tiz órakor őszi hálaadási istentisztelet tartatik, a- mikor az úrvacsora is ki fog szolgál- tattatni az uj bor emlékére. A helybeli és környéki híveket ez al­kalomra is szeretettel hívja meg az Egyháztanács. ***************************** HAZAI ZSOLTÁROK. A Reformátusok Lapjának Kia­dóhivatala több mint 3 esztendővel ezelőtt rendelt volt meg nehány tu- czat Zsoltárt a magyarországi ref. könyvkiadohivataltól. — Ezeket a zsoltárokat három esztendei hányat tatás és viszontagság után most kaptuk meg valahára. Szives tudo­mására hozzuk tehát mindazoknak, hogyezek már kaphatók lapunk kiadóhivatalában. Egy zsoltár ára postai küldéssel 60 cent.

Next

/
Thumbnails
Contents