Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1919-10-11 / 41. szám

10 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Jubileumi alap. Az első magyar ref. egyház jubileumi alapjához u- jaban a következők járultak hozzá: öt-öt dollárjával Gyenis László, ifj. Szabó Lajos, Imri Sámuel, Béni Mi- hályné, Greczula Péterné, Dicső Fe­renc és Szilvássy József. Tiz-Tiz dol­lárral: Háda András, özv. Várkonyl Andrásné és Körtési Sándor. Kö­szönet mindnyájuknak. Egyházi Bazár. A bridgeportielső magyar református egyház bazárja, mely a nagy Rákóczi teremben há­rom napon át volt csak tartva, a mostani körülmények szerint elég szép eredményt hozott. De mert sok szép és értékes tárgy maradt még meg, a bazár bizottság határozata szerint még egy bazár este lesz tart­va e hó 12-én Vasárnap este, a va­sárnapi iskola estélyével kapcsolat­ban a Pine st.-i magyar református templom iskolatenmében, beléptidij nékiil. Ekor lesz meg a húzás a ki­sorsolt nagyobb és értékesebb tár­gyakra, mint például az ékszer do­bozra, a két malacra, az ebédlői szék lényre és sok más értékes tárgyra. A bazárról való leszámolás és nyug­tázás is ezen estély után történik csak majd meg. A hazafiasságban mindenkor pél­dát mutató bridgeporti magyarság ez idén is nagyhatású ünnepségek keretében ünnepelte meg a magyar nemzet történetében örökké gyászos emlékű vértanuk napját. A Nagybi­zottság, mely az összes magyar egy­házak és egyletek képviseletéből van megalkotva,-— nyilvános népgyülést is hirdetett ez alkalomra, — tanács­kozni kívánván az emlékünnepély közvetlen hatása alá kerülő magyar­sággal a lesulytott, szenvedő sze­gény Magyar Haza megsegítésének módjáról is. A hazafias és kegyele- tes szép ünnepélyen az emlékbeszé­det Nt. Ludmann Sándor ur, az első magyar gyülekezet népszerű és koz szeretetben álló lelkipásztora és Ko- valcsik József g. c. lelkész tartották. Az ünnepélyt lendületes beszéd kí­séretében Dezső János, a magyar ügyeknek ez a fáradhatlan vezető egyénisége nyitotta meg, mely után a West Endi Énekkar és a Szabadság Munkás Dalárda adtak elő hazafias darabokat. Papp Gyula, Gáspár Pi­roska és Bandre György lelkes sza- vallatai és egy angol szónoklat után Bodnár András kiváló honfitársunk zárta be szép beszéddel az ünnepélyt, melynek behatóbb leírását lapunk jövő számában fogjuk hozni. SO. NORWALK* CONN. Lelkész; — Nt. Id. Dokus Gábor. Novák István a ref. egyház által beszerzendő orgonára egy 400 dol­láros házhelyet ajándékozott szintén kisorsolásra. A tiketek elárusitása megkezdődött, ebben 2—3 asszony szép eredményt ért már el. Kell, hogy ebben mindenki tegye köteles­ségét. A ki nem hajlandó árusítani a sors jegyeket, minden család ve­het 1—2 tiketet a nélkül, hogy ma­gát megerőltetné. A tikét ára 50c. A nyerő ha nem akar majd a ház- helylyel bajoskodni, 100 dollárban részesül. Azért előre bátran! “A szerencse szárnyon jár, a kire száll, az jól jár.” Sorsolások. Horváth József a két magyar egyháznak egy 27 dolláros dalológépet ajándékozott kisorsolás­ra. A húzás szeptember 26-án tör­tént meg. A szerencsés nyerő Sol­tész Gyula lett, a ki igazán megér­demli, hogy a hajlékát ékesítse a szép grafofon, mert oly sok tiketet rajta kiviil senki sem vett. A refor­mátus egyháznak ez a sorsolás 59 dollár hasznot hozott. Horváth Jó­zsefnek szives ajándékáért a refor­mátus egyház hálás köszönetét mond. HAZAI ZSOLTÁROK. A Reformátusok Lapjának Kia­dóhivatala több mint 3 esztendővel ezelőtt rendelt volt meg nehány tu- czat Zsoltárt a magyarországi ref. könyvkiadohivataltól. — Ezeket a zsoltárokat három esztendei hányat tatás és viszontagság után most kaptuk meg valahára. Szives tudo­mására hozzuk tehát mindazoknak, hogy zek már kaphatók lapunk kiadóhivatalában. Egy zsoltár ára postai küldéssel 60 cent. ion« Tenth ave. Homestead, Pa. Villanyvilá- gitásu Ran- Mo+or- ol:>. - S3Ü':- r * "7 ’ v egy ügynökre minden kör­nyéken. INGYEN önhoz szállítva 1019 MIJYTAK SZÁLLÍTÁSRA KftSZEJí. Egy más vállalat sem ajánlhat önnek ily érté­keket s ily feltételeket.Választhat tetszése szerint a 44 MINTÁBÓL különböző szinü és nagyságú a hires “Ranger’,-féle bicyclikböl. Szállítást előre fizetjük az ön városáig. Kívánatra 30 napi próbára, adjuk. Uj árjegyzeKünk bői válaszsza ki azt a Hanger bicyclit, mely önnek legjobban tetszik. Mi fizetjük a visszaszállitási költségeket, ha nem akarná megtartani. Egy havi bicycli használatot kap a mi költségünkön. OLCS6 GYÁRI ÁRAK. ön közvetlenül vesz a legnagyobb, legrégibb és a legjobb sikerű cégtől az országban. TIRE-okat, lámpákat, kürtöket és mindenféle bi­cycle részeket a szokott árak feléért. IVE KÜLD­JÖN PéNZT, de írjon még ma ezen nagy ingyen ár­jegyzékért, valamint részletes felvilágosításért a 30 napi ingyen próbára vonatkozólag. Ne vegyen, mig azt meg nem kapja. írjon azonnal. MEAD CYCLE COMPANY Dept. B 353 CHICAGO, ILL. £****-****************************************************************************-********* * I Császár * * Házak, Telkek, Üzletek Vétele, Eladása és * Elcserélése. * | Ingatlanokra kölcsön szerzés. 4c Cleveland a legnagyobb magyar város az Egyesült * Államokban. J Itt van a legtöbb magyar háztulajdonos. Legyen ön * is egy. 4c Nézze a házak, telkek értékének óriási emelkedését — * s látni fogja mit jelent a befektetett tőke. * Tíz évi házbére elegendő arra, hogy egy házat kifi­* zethessen. Miért teszi ki magé"" az ide-oda hurcolkodás kelle­je metlenségeinek. Gyula BIRTOK ÁTÍRATÁS. . a legpontosabban, felelősség mellett történik. Különösen nagy súlyt fektetek arra, hogy vevőimnek könnyű feltételeket biz­tosítsak. Tizenöt esztendei működésem alatt számtalan honfi­társamnak adtam el telket, házat, üzletet s ők az én legjobb ajánlóim. CSÁSZÁR GYULA Real Estate. Közjegyző. Tűzbiztosítás. Saját házában. 10209 BUCKEYE RD. CLEVELAND,O. Tele: Ohio State, Princeton 2563—W; Bell, Garfield 4362-J tt****-:'-**********-)fr*x-**********í **************************************tf^************-” ******* * i ■****************-*****•>!•******

Next

/
Thumbnails
Contents