Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1919-02-08 / 6. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ö ref. templomban. A vőlegény ref. a menyasszony pedig gör. cath. vallá­sin — Érdekes és megható dolog, hogy ugyanaz a lelkipásztor eskette is meg e vőlegényt, a ki ötét kisded korában a kér. anyaszentegyház ke­belébe felvette volt. A házasságkötés tanúi Szaniszlo István és Nagy Máté Istvánná voltak. Temetés. — Gáli Lajos, becskehá- zai ill. és neje sz. Kurimai Mária so. norvalki lakos ref. vallásu szülőknek nagy bánat és fájdalom juott osztály részül, a mennyiben egyetlen leány- kájok, a 9 éves és tiz hónapos Irénke, tiidőgyuladás következtében Jan. 30- án hat napi szenvedés után elhunyt. A kedves gyermek temetése nagy részvét mellett Febr. 1-én ment vég­be, a háznál megkezdett, templom­ban folytatott, máj d a temetőben be- végzett szertartással. Sok rokon, is­merős volt jelen a végtisztességtéte- len. A távozo kis leányka ravatala el volt borítva a gyönyörű koszorúk sokaságától. Vasárnapi iskolánknak is egyik legszorgalmasabb növendé­ke volt az elhunyt leányka, és igy természetes, hogy az iskola is küldött koszorút a koporsóra. Itt maradt szüleit vigasztalja meg a Kegyelem­nek szent Istene, — az elhunyt kis leánykának emléke pedig maradjon itt közöttünk. Molnár Pál, Sárszentlőrinczi ill. és Kéri Juliánná, new-canaani szül. bridgeporti lakos szülők első szülött kis fiók 9 napra terjedett rövid földi élet után Jan. 27-én szülőinek nagy szomorúságára, — elhunyt. A kisded még a keresztség szent sácramentu- mában sem részesedhetett. A kis ha­lottat a szerető nagyapa Kéri József new-canaani lakos házából vitték ki a sir nyugalmára a so. norvalki te­metőbe. BRIDGEPORT, CONN. Lelkész; — Nt. Ludman Sándor. Egyházi elöljárók eskütétele. A bridgeporti első magyar református egyház 1919-re megválasztott elöl­járói január 19-én a dólelőtti isten- tisztelet alkalmával tették le a hiva­talos esküt. Ugyancsak január 19-én terjesz­tette Ludman Sándor ref. lelkész a gyülekezet elé a múlt 1918-ik évről szóló lekipásztori jelentését, ami is örömmel és megelégedéssel töltötte el a gyülekezeti tagok szivét s a gyü­lekezet úgy a mindenekre részletes pontossággal kiterjeszkedő jelenté­séért. mint általában odaadó hűséges és eredményes munkálkodásáért a lelkészüknek, valamint fiszteletes Ludmán Sándornénak főként a nő­egylet élén való hasznos tevékenyke- dé'séért elismerését és köszönetét nyilvánította. — Az 1918-évi bevé­tel 7859.08 Kiadás 7561.06 Készpénz maradvány az 1917-évi átho zatallal együtt: 334.34. Éhez jön a Liberty Bondokban levő két­száz dollár. Adósság törlesztésbe 3000 dollárt fizetett az egyház 1918- ban. A nagyobb bevételi tételek a következők: 1) perselyben 1945.25 2) egyh. járulék és ado­mányokban 2205.00 3) Nőegylet adománya 2000.00 4) Ének kartól 200.00 5) Vasárnapi Iskolától 50.00 Jól eső örömmel kell megállapíta­nunk, hogy a most elmúlt két esz­tendőben kereken hétezer dollárral haladt előbb az egyház anyagiakban. Az éves jelentés tudomásul vétele u- tán előterjesztette a lelkész az egy­ház huszonöt éves fennállásának megünneplésére vonatkozó javasla­tát, melyet az egyház közönsége egy­hangúlag elfogadott. Az uj egyházi elöljáróság január 26-ikán a délutáni istentisztelet vé­geztével tartotta meg első rendes gyűlését, amelyen elfogadta a lelkész által előterjesztett évi munkálkodási tervét; — megválasztotta a különbö­ző működési bizottságokat. Hivata­los lapnak az Amerikai Magyar Re­formátusok Lapja és az Amerikai Magyar Népszava lett megválasztva. Az amerikai magyar reformátusság osz­tatlan örömmel és a hittestvéri büszkeség­nek nem csekély fokú érzésével tekint fel ama “világoskodo gyülekezetre”, a bridge­porti első magyar ref. egyházra, mely szel­lemi, erkölcsi életműködésében és anyagi erejében oly imponáló hatást gyakorol és oly követendő példát mutat a többi magyar gyülekezetekre is. A hol az áldozatkész híveknek olyan nagy serege van egy helyt megtelepedve, mint Bridgeporton, és a hol oly megértő szeretettel követi az egész nyáj az ö hivatott vezérét, mint a hogy azt látjuk a fényes bridgeporti egyházban, — ott nem maradhat el a siker, a szép e- redmény, és az Istennek jutalmazó áldá­sa. — ölömmel köszöntjük lapunk részé­ről is ezen brillians gyülkezetet, annak köz szeretettől körülvett lelkipásztorát, egyházi kormányzó embereit és az egész gyülekezetek Közelebbről köszönjük azt a jóindulatot és megbecsülést, melynek az ottani egyházi elöljáróság ismételten ta- nujelét adta lapunk irányában az által, hogy az Amerikai Magyar Reformátusok Lapját az egyházközség hivatalos lapjául választotta el. Indokolt reményünk van ar­ra, hogy szép lapunk e hatalmas gyüleke­zet körében mihamarabb nagy elterjedt­séget fog nyerni, annyival is inkább, mivel az ottani reformátusságnak egyházi egy­lete és ifjúsági Köre is hivatalos lapjául tekinti a Reformátusok Lapját. — Bridge­porti testvéreinket arra kérjük, — legye­nek segítségére mindenképen lapunk otta­ni derék képviselőjének, Misky Imre a- tyánkfiának, és eszközöljék nála úgy az előfizetések megujjitását, mint az uj meg­rendelések befizetését. Szerk. Különfélék. Újabb Botrány a Csatlakozás ügye Körül. Washington. — A Senatus Vizs­gáló Bizottsága Febr. 1-én tárgyalta folytatólagosan a német propagan­da ügyét, melybe bele keverődött a feloszlott Transatlantic Trust Co. név alatt működött magyar bank is. A vizsgálat kiderítette, hogy a ma­gyar kormány pénzsegélyével alapí­tott ezen intézet titokban Amerika ellen dolgozott és illetve a német pro­paganda szolgálatában állott. Az ös­szes amerikai nagy napi lapok múlt vasárnapi számaikban hosszú érte­sítéseket közöltek a Transatlantic PUSTÜUON EL A FÁJDALOM A ki jól érzi magút cltudja végezni a legnehezebb munkát is. Minden ember kötelessége a betegség ellen védekezni. Egy elhanyagolt hölés komoly bajjá, nőheti ki magút, cgv gyenge ílczamodús fájdalmas sérelemmé fej­lődhetik, ha nem lesz rögtön kezelve. a régi kipróbált háziszer ott legyen minden házban. A mell- oen. hátban, és oldalban levő hülés, reumás és ideges fájdalmak, az izmok vagy ízületek összes fájdalmai ellen .* Pain-Expeller a legjobb eredménnyel használtatik. Ne hagyja magát becsapni nagyobb üvegekben eladott utánzatokkal. Kérje a legjobbat, a valódi Pain-Expellert. Nézze meg a esomagon a védjegyet és a horgony nélküli esomagott utasítsa vissza. Pain-Expeller ára üvegenként 35 és 65 cent. Minden gyógy tárban kapható Vagy egyenesen tölünk megrendelhető. F. AD. RICHTER & CO., 74—80 Washington St. New York

Next

/
Thumbnails
Contents