Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-09-27 / 39. szám
6 j JAMERIK AI MAGYAR • REFORMÁTUSOK rencz, Gergye Mihály, és Tóth Sárr- dór töltötték be. Nyoszolyó lányok is nagy számmal voltak, de ezek köz- zíil tudósítónknak csupán az egyik leányka, Pocsik Etelka nevét sikerült feljegyeznie. — Az örvendező násznép tagjai az anyaszentegyház- ról sem feledkeztek meg, a mennyiben Szabó Lajos és neje, Bacskay Ferencz, Tóth Sándor, Nagy József, Gergye Mihály, Pocsik Etelka és Bacskay Sándor egy-egy dollárrt a- dományoztak Isten dicsŐsségére, mely összeghez a lelkipásztor is a- dott egy dollárt egyháza részére. Hálaado ist. tiszt. Connersvillen. Az itteni derék hívek szent örömmel tartották meg a múlt vasárnapon az uj kenyéri hálaadó szent al- dalmatcsságból kifolyólag az áldozást. Sajnos, — sokan híveink köz- zül e napon is; kényszerülve voltak munkába menni és igy nem voltunk együtt Isten szent nevének imádá- sára és lelkeink idvességének mun- kálására annyiam, mint a hányán együtt lettünk volna más körülmények között. — De a meg nem jelent hittestvérek buzgoságát mu - tatja az, hogy ők is elküldték az Ur oltárára az ő elszánt adományaikat. Az urasztalára a kenyeret Kovács Istvánná, a bort pedig Ruska Jenőné buzgó hittestvéreink ajándékozták.-♦❖SODORAIN, 0. Lelkész; Nt. Horváth Sámuel. Fényes esküvő. Egy nagyon kedves leány esküdött örök hűséget vasárnap a loraini ref. templomban nagyszámú meghívottak jelenlétében. E kedves leány Varró Lidia, kit mint árva leányt a Messig család nevelt fel. Vőlegénye Erdei Zsigmond, szintén derék fiatal ember. Az esketést Nt. Horváth távollétében Nt. Kalassay elyriai ref. lelkész végezte, ki remek beszédet intézett az uj párhoz. Koszorús leányok voltak: Benczúr Margitka, Konya Olga, Bajusz Juliska. Bodó Juliska, Schóbel Helen Binder Juliska, Kája Mariska, első vőfély Balog Béla, vőfélyek Pirigyi István, Bajusz István, Elek Árpád, Csorba Lajos, násznagyok Fogarasy Ovidiusz, Benczúr Kálmán. Benczúr Kálmán és neje házában, kik nagy pártfogást tanúsítottak mindenkor e kedves leány iránt, volt a lakodalom. Jelen volt Oroszy Gy. és családja, Duffy rendőrbiró és fele sége, Kovács István és felesége, Kovács István és felesége, Kalapos Gy. és neje, Mr. Bodnár Lázár Juliska, lrénke, Mariska és nagy számú rokonság valamint ismerősök.----•---BRIDGEPORT, CONN. Lelkész: Nt. Ludman Sándor Jubiláns egyházi bazár. A bridge- porti első magyar ref. egyház 25 é- ves fennállása alkalmából szeptember 22-ikén, hétfőn, 27-én szómba ton és 28-án vasárnap este a nagy Rákóczi teremben fényes jubiláns egyházi bazárt rendez, öt sátor lesz felállítva, amelyekben szebbnélszebb tárgyak lesznek elárusítva. Közérdeklődés tárgyát képezi a kézimunka sátor, a melyben hihetőleg más nemzetbeliek által készített kézimunkák is lesz nek kiállítva. Itt a legszebb tárgy készítője öt dolláros aranyat nyer jutalom gyanánt és a legmagasabb áron eladandó kézimunka készítője is szép jutalomban részesül. Ki lesz sorsolva egy gyönyörű asztalterítő. a melyet Tiszt. Ludmán Sándorné készített; sorsolva lesz egy három ezer darabból készült és magyar ember által készített művészi kivitelű nagyon értékes ékszer doboz; két élő malac és sok-sok ma- gyon szép és értékes tárgy. Érdekes lesz a vasárnapi iskola sátora, a melyben eladandó tárgyakat a vasárnapi iskolába járó gyermekek hozzák össze, s lesz ott sok hasznos tanító, erkölcsnemesitő könyv és fü zet, mind potom áron adva el. Áru- sittatik a bazáron a Pine st.-i m. ref. nagytemplomnak le velező lap alakjában készült képe, amelyből, most a levelezés megindultával mindenki küldhet otthon élő szeretteinek. Min- denik bazár tánccal lesz egybekötve s lesz jó zene, kitűnő magyar vacsora. A vasárnapi bazáron lesz és érdekes műsor is. — Be esz mutatva mindenik estén a “körmagyar’' ez az ős régi gyönyörű magyar tánc. Egyszóval a bazár kellemes és nyerheté- si esélyeket tekintve hasznos is lesz. Aki tehát méltányolni tudja, hogy mit tett az egyház huszonöt év előtt az iteni magyarság és igy általában a magyarság és keresztyénség érdekében a vallásosság és fajszeretet ápolásával, terjesztésével: az bizonyára meg is látogatja ezt a magas erkölcsi színvonalúnak ígérkező egyházi bazárt, hiszen ami kor ezt teszi kellemes időtöltést szerez magának és jó és nemes ügy és cél érdekében hoz némi áldozatot. LAPJA Bell Harvard 1711 Auto ambulance és Cuy. Lorain 162 Betezek elszállítása. FRANK G. NUNN Temetés rendező és balzsamozó. Más hason nevű intézettel nincs összeköttetésben;! 3924 Lorain Ave. Cleveland, O. Szemben a Turner Ha!l-ai CENTRAL BANK LORAIN, O. Szemben a kórházzal, 4% kamatot fizetünk. F. E. BOLDIZSÁR JR. Amerikai Magyar ügyvéd 322 Euclid Ave. Városi irodába a Cleveland Nat. Bank épületjében a 10-ik emeletén. — Telefon; — Central 1302, — Main 6550. Este atyja bankiizletében található: 2781 E. 79-t str. Cleveland, O. — Tel. Princeto™ 995, W, Rosedale 4757. GfVENKÉT VASÁRNAPRA BIBLIAI LECKEKÉP Csupán 10 cent. Amerikai Magyar RoformátuaoK i.ania. MENEELY BELLCO. TROY, N.Y. AND 196 BROADWAY, NY. CITY BELLS Moeller Nagy Orgonái. 2800 templom részére készült már gyárunkban orgona. — Készítményeink a legtökéletesebb orgonák. Minden orgona, teljes egészében a mi gyárunkban készül, teljes jótállás mellett. — Ezer háromszáz városban van szolgálati állomásunk, hol embereink minden javítást elvégeznek. — írjon árjegyzékért, költségvetésért és mintarajzokért. M. P. MOELLER orgonagyáros— HAGERSTOWN, MD. _****************************£ * * * * * * * * * * * * * * TEMPLOMI FELSZERELÉSEK és BÚTOROK. Minálunk mindenféle templomi tárgy beszerezhető, u. m-: Urasztali •zent edények, perselykosárkák, ének . rend táblák, szószékek, Biblia olvasó állványok, Urasztali és szószéki terítékek bársony vagy selyemből. Kérjen tőlünk nagy árjegyzékei, melyben mindenről van fénykép. — Ingyen költségvetéssel templomi bútorzatra és berendezésre szívesen é* díjtalanul szolgálunk. W. E. SCHMIDT CO. 308 3rd. Street, Milwaukee, wísc. ‘ A1-*-*■*-•