Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-09-13 / 37. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LA. „A Szenteld meg Úristen azt az áldott szerelmet, azt a fölmagasztaló, boldog indulatot, azt a nemes érzületet, mely most ez ifjú jegyes pár szivét eltölti, hogy legyenek ők egymás iránt csupa odaadás, nemcsak most, amikor egymásért minden áldozatot meghoznának, hanem még az elkövetkezendő szürke hétköznapok fárasztó sorában is. Áldd meg Úristen ez ifjú vőlegényt, a Te szolgádat, a mi szolgatársunkat, élete legboldogabb pillanatában erős lélekkel, hogy tudjon lemondani, tudjon szolgálni, hitestársának még az önzés és uralkodási vágy kisértései között is. Áldd meg Úristen ez ifjú menyasszonyt a gyöngéd nőiesség isteni eszményképével, hogy álljon ő férje előtt nehéz munkájában, mint ihletés; küzdelmeiben, mint erő; de maga a kijelentés; aki nemcsak kisérő társ, de maga az erő; aki nemcsak a ház koronája, de maga az élet sava. Áldd meg Úristen azt a jó édes anyát, ki oly odaadó szeretettel munkálta leányának boldogságát, ki napkeltével, napnyugtával gyermekének jövőjéért mádkozott, ki ez órában oly remegő szívvel bocsátja ki édes anyai szárnyai alól; áldd meg őt azzal az, édes tudattal, hogy gyermekének sorsát biztos kezekbe teszi le. Áldd meg Úristen azt a jó atyát, ki atyább volt az édes atyánál is és aki szerette gyermekét úgy ahogy egy édes atya sem szerethetett volna. Áldd meg őt a jól végzett atyai kötelesség megnyugovást adó édes érzésével. Mindenható Isten! Szivünk megremeg, nyelvünk akadozik, midőn lélekben átrepülünk az Óceánon és felkeressük csöndes hajlékát annak a két jó öreg szülőnek, kikről azt sem tudjuk: élnek-e, vagy halnak, kik nem tudják, hogy fiók szivét, mely eddig csak értök dobogott, e pillanatban megossza egy szerető lénnyel; kik nem tudják, hogy ez órában gyermeket veszítenek, de ugyanakkor egy szeretetre méltó gyermeket is nyernek. Kösd össze lelkűket e két gyermek leikével, hogy ők is érezhessék fiók boldogságát s e két gyermek is részesedjék a szülői áldás, mennyei melegében. Most pedig légyen dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás a mindenek Urának és Istenének, ki megmutatta ez ifjú jegyes pár jegyes pár szivének az egymáshoz vezető utat. A Jézus nevében: Ámen! (Credit to Dr. R. L.) AZ AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS ÉRTEKEZLETE CLEVELANDBAN Az Am. Magy. Szöv. Aug. 31 és Szept. 1-én tartott nagyfontosságu és reméljük, messze kiható, áldásos eredményű Conventiojáról minden részletre kiterjedő jelentést olvashattak lapunk barátai a magyar nyelven megjelenő napilapokban. Csak felesleges ismétlésekbe bocsátkoznánk, ha a gyűlés lefolyását jegyzőkönyvi részletességgel lapunkban is leközölni akarnánk. A- zért fenntartva magunknak más alkalomra a Szöv. főgylésén hozott határozatokra vonatkozó hozzászólást, — ezúttal csupán azt az önérzetes és bátor felszólamlást közöljük, mit a Con- venczio határozati javaslat formájában fogadott el, és terjesztett fel az E. Államok kormányához és a vonatkozó hatóságokhoz. Ezen egyetlen határozatból is láthatjuk, hogy a Szöv. vezetősége az egész amerikai magyarság érdekében és a mi letiprott, megalázott, halálra kinzott szegény Magyar Hazánk java érdekében minden lehetőt megtenni kész, a mit csak az adott körülmények között és helyzetben megtehet. Tőlünk, amerikai magyaroktól függ java részben, hogy lesz é valami eredménye a Szövetség jelen fellépésének és jövendő munkálkodásának! Ha mi amerikai magyarok összetartunk és bizalmunkkal, áldozatkészségünkkel, haza szeretetünk melegségével oda állunk a Sző vétség vezetői mellé, — akkor azoknak erőkifejtési képességét fokozzuk és mérhetlen sok jót cselekedhetünk szomorú sorsban vergődő Magyar HazánkkalAzok a férfiak, kik vállakoztak arra, hogy a Convenczion őket ért megbízatást elfogadják, — nem valami nagy haszon, nem fizetés, nem jutalom, nem dicsősség nyerése reményében fogadták el a nekik ajánlott tisztségeket, hanem azért mivel érezték, hogy valakinek tennie kell a Haza és otthon szenvedő véreink érdekében. Nem bűn volna é, ha ez önzetlen érzületből a segítés nemes munkájára vállalkozott testvéreinket magukra hagynánk abban a nagy munkában, melyet ők maguk soha nem volnának képesek úgy sem keresztül vinni,—de a mely munkát ők igen is elvégezhetik, ha mi imádságainkkal, szivünk rokonszenvező érzelmével, áldozatT T Segítsünk szülőhazánkon!
