Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-09-06 / 36. szám
12 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA AKRON, 0. Lelkész: Nt. Bakay Árpád. Nyári Iskola Záró ünnepélye. Egyházunkban ez idén is fenntartott mindennapos magyar nyári iskola nagyszerű eredmény felmutatásával végződött Vasárnap, Aug. 24- én. A vizsgálatok reggel tiz órakor alkalmi isteni tisztelet keretében tör téntek. A 3 és 4 olvasó osztályok ó testamentumi szent történetből, a 2 olvasó osztály az uj testamentumi szent történetből vizsgázott. Az abc osztály Hozsánna énekeket adott elő. A záró ünnepély d. u. 3 órakor ugyancsak a templomban történt. Nagy érdeklődéssel hallgatta végig az egybe gyűlt közönség a gyermekek remek szavalatait s énekeit. Hatásos sikerű volt a “Megfagyott Gyermek” melodrámai előadása Fejtés Gyula szavalatával, gyermekkar s zene kísérettel, úgyszintén ’'Egyszer Egy” párbeszéd elő adása Somogyi Kristóf 4 olv. és Gacsály István 3. olv. osztály növendékek által. Iskolánkban e nyáron 107 gyermek volt beiratkozva és pedig négy osztályban. Az abc osztályosokat Ba- zso Irén kisaszony tanította, az olvasó osztályok pedig a lelkész kezelése alatt voltak. Gyermekeink elő- haladásáva! nagy megelégedést fejezett ki az érdeklő közönség. Ennek tanúságául a kitűnőek jutalom díjban is részesültek. A bíráló bizottság ítéletében a következő növendékek nyerték meg kiváló szorgalmuk s vizsgái feleletük jutalmául: 4 olv. oszt. Somogyi Kristóf és Pánczél Bözsike, 3 olv. oszt. Fodor Erzsiké. Nagy Ilonka és Gacsály István; 2. olv. oszt. Nagy Ferencz, Somogyi Mariska és Stroh Borbála, abc. oszt. Beznieer János. A jutalom dijakat ez idén Ferenczi Gábor $5 és Balázs András $3 összegben ajándékozták. Az ünnepély után ice cream estély és a kézi munkák megvizsgálása volt az iskola teremben. Keresztelések. A múlt vasárnap lett megkeresztelve a ref. templomban Szallai Géza, Bácska m. kovil és neje Tóbiás Éva, Baranya Mohács illetőségű szülék fiú gyermekük Pál és Dániel néven. Keresztszülei voltak Ács József és neje Reszneki Franciska. Hitközségi Bazár. A református egyház buzgó hívei a bazár ügyébe tartott több gyűlés után megállapodtak a bazár előadásának tervein. Tisztviselőknek megválasztattak Tóth Sándor elnök, Fe- jszés Emánuel pénztárnok, Király Károly jegyző, ellenőri bizottságnek meg lettek választva Nagy János, Nagy Sándor és Ferenczy Lajos. A bazár ügyben a gyűlések egyelőre minden második héten, Vasárnap este tartatnak az iskola teremben. Hivatalos gyűjtő ivek a lelkészi hivatalban kaphatók. Az előkészület határ idejéül két hónap lett meg állapítva, úgy hogy Thanksgiving Dey napjára minden előkészület meglegyen téve a bazár előadására. Most már az egyház nevében, a nemes iigy nevében a szent czél sikeres kivitele végett az egyház minden tagjait s támogatóját felhívjuk szives és e- gyetértő szereteti munkára s áldozatkészségre. így lesz Isten velünk s áldás -törekvéseinken! Jubileumi ünnepély és Parochia Felavatás. Az Akron és Vidéki magyar Református egyház megalakulásának s küzdelmes fenállásának öt éves jubileumát készül meg ünnepelni Szeptember 14-én. öt éve hegy az Akron és Vidéki magyar Reformátusok, a- kik a világ múlandó kincsei mellett a lélek, az üdvösség romol'hatatlan kincséiért is vágyakoztak, egy rendesen szervezett hitközséget alakítottak. E rövid idő nagy és kedves emlékű történelmet tartalmaz az Akron és Viréki Magyarság életében. Egyházunk felekezet kíilömb- ség nélkül szolgálatában áll Magyar testvéreink sorsának s életének javításában. s ugyancsak terjesztője építője e társadalomban Isten országa igazságainak, amelyeket minden Isten-félő léleknek ismernie és hinnie kell, mint a boldogulás feltételeit az egyéni s társadalmi életben. Jubileumi emlék ünnepélyünk azért Akron és Vidéki Magyarságának ünnepélye. Jubileumi ünnepélyünkkel kapcsolatosan dél után a napokban teljesen ejkészülendő remek parochiának lesz a felavatása. Ez is egyházi életünk előhaladásában egy új határ pont. E szép épület úgy anyagi előnyére mint igaz érdemére válik a gyülekezetnek s lehetővé teszi terjedelmesebb s effektivebb munka kifejtését a jövendőben. Az egyház tisztelettel hívja még az úttal is az összes helybeli egyleteket ezen emléktevő jubileumi ünnepélyére. VAN MÁR UJ ZSOLTÁRJA? . . Ha még nincs, — rendeljen egyet lapunk kiadóhivatalában. Egy péh dány ára postai küldéssel, vászonkötésben 1.25,finomabb kötésben,arany szegéllyel 1.75. — Az uj énekeskönyv páratlan mü a maga nemében. Tartalmazza az összes használatos zsoltárokat és dicséreteket, a melyek a hazai zsoltárban benne foglaltatnak, ezenkívül a Próba énekeskönyvből átvett . remek. uj. énekszövegeket. Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjának szerkesztősége és Kiadóhivatala. * DR. W. E. SMITH ügyelem Betegek; — Ne halogassa betegségét, mert az nem alszik, hanem folyton végzi pusztító munkáját. Jöjjön hozzám, ki 19 évi orvosi tapasztalattal rendelkezem. Nálam megértő és joszivü kezelésre számíthat. Beszélünk magyarul. — Kéri a magyarság pártfogását; — Dr. W. E. Smith, rendelő orvos. 1786 E. 28:h ST. BORAIN. O. HARLAN F. ONG Fog orvos. 1316 7th Ave. Beaverfalls Pa. Bell Phone 613 J. Hivatalos órák 8-6 ig. Hétfőn, Szersán és Szombaton nyits a este 9-ig- Vasárnap zárva. Villanyvilá- gitásu Hanger Moíor- cik>. - Szükségünk va~i egy ügynökre minden környéken. INGYEN öNHözszálíitva 1910 MINTÁK SZALLITASRA KÉSZEN. Egy más vállalat sem ajánlhat önnek ily értékeket s ily feltételeket.Választhat tetszése szerint a 44 MINTÁBÓL különböző szinü és nagyságú a hires “Ranger”-féle bicyclikböl. Szállítást előre fizetjük az ön városáig. Kívánatra 30 napi próbára, adjuk. Uj árjegyzeKÜnk bői válaszsza ki azt a Ranger bicyclit, mely önnek legjobban tetszik. Mi fizetjük a visszaszállítási kéltségeket, ha nem akarná megtartani. Egy havi bicycli használatot kap a mi költségünkön. OLCSÁ GYÁRI ARAK. ön közvetlenül vesz a legnagyobb, legrégibb és a legjobb sikerű cégtől az országban. TIRE-okat, lámpákat, kürtöket és mindenféle bi« cycle részeket a szokott árak feléért. NE KiililD- «IÖN P15NZT, de írjon még ma ezen nagy ingven árjegyzékért, valamint részletes felvilágosításért a 30 napi ingyen próbára vonatkozólag. Ne vegyer, mig azt meg nem kapja. írjon azonnal. CYCLE COMPANY Dept. B 353 CHICAGO, ILL. MEAD