Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-02-01 / 5. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7 véreink, illetve válságos helyzetben vergődő Magyar Hazánkat érintik. — E bizottság, mely a legtekintélyesebb és leglelkesebb egyénekből lett összealkotva,— nyert megbízatásához híven azonnal a gyűlés megtartása után munkához fogott és felterjesztette, illetve az épen európai útra indult Wilson Elnöknek kezeihez eljuttatta azt a Memorandumot, mely Hazánk területi épségének megtartására hívta fel, — történelmi jogok alapján,-e hatalmas köztársaság igazságos elnökének figyelmét. E kritikus időben meg kell becsülnünk és hálás érzéssel honorálnunk minden hazafias jó igyekezetét, még akkor is, ha talán az ilyen fellépésnek, vagy jóakarata akczio- nak foganatja nem volna is. Az amerikai magyarság Végrehato Bizottságának agi- táczioja és jövendő működése azonban feltétlen fog jót eredményezni több irányban. — Ezért mi nemcsak bizalommal, hanem egyben reménységgel is tekintünk e- zen nagybizottság jövendő tevékenykedése elé, mert meg vagyunk győződve arról is, hogy ők tiszta, nemes és önzetlen magyar hazafias érzületből teszik meg magyar véreik javára mindazt, a mit az adott körülmények között megtehetnek és elérhetnek. A bizottság titkára, Dezső János érdemes honfitársunk, eljuttatta hozzánk is közlés végett a Végrehajtó Bizottság newyorki gyűlésének jegyző könyvét és mi ezt a jegyzőkönyvet teljes egészében és dijjta- lanul közöljük lapunk jelen számában. — Ezzel kapcsolatban megkaptak a bizottság felhívását is, melyben a jövendő munkálá- kodás keretei vannak körvonalozva. — Lapunk szűk keretei lehetetlenné teszik reánk nézve azt, hogy e Fel hívást is a maga e- gészében közöljük, — hiszen a napi lapokból úgy is fogja ezt olvashatni minden magyar testvérünk, — csupán jelezzük, hogy az a programúi magában foglalja mindazt, a mit az amerikai magyarság boldogulása megkívánhat. — A Végrehajtó Bizottság mindenkor és mindenben számíthat nemes munkájának segítése körül az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjának erkölcsi támogatására. Szerk JEGYZŐKÖNYV, Az amerikai magyarság' “Végrehajtó Bizottságának” 1918. december 17-ikén és 18-ikán, New Yorkban, a Herald Square szállodában tartott gyűlésén. A bizottság tagjai közül jelen voltak: Daragó József, Dezső János, Hámborszky Gyula, Köteles István, Kővér Sándor,Mizsankó Gyula,Nagy Ádám és Vasas József. A sajtó részéről jelen voltak: a Szabadság és az Amerikai Magyar Népszava képviseletéi. — A gyűlést Dezső János ideiglenes elnök nyitotta meg. Agyülés jegyzőkönyvének vezetésével Mizsankó Gyula bízatott meg. Jegyző felolvassa a beérkezett leveleket; Dr. Baracs Henrik, Rév. Ka- lassay Sándor és Rév. Szabó Miklós uraktól, mint a Pittsburghi gyűlés által megválasztott bizottsági tagoktól érkezett leveleket, kik lemondásukat jelentik be. A gyűlés lemondásukat egyhangúlag tudomásul veszi. Dezső János ideiglenes elnök a beérkezett javaslatokat tárgyalás alá bocsátja. A gyűlés a “Végrehajtó Bizottság” munkájának programját a következőkben állapította meg: I. Az amerikai kormán^ által meg- „inditott amerikaiasitó munkának minden rendelkezésére álló eszközzel való segítsége, Az itt letelepedni szándékozó magyarok polgárosdás- hoz való segítése. Az amerikai magyarság között az amerikai szellem ismertetése. Az Egyesült Államok alkotmányának és az általános amerikai törvényeknek ismertetése. A “Végrehajtó Bizottság” minden rendelkezésére álló eszközzel oda fog hatni, hogy az amerikai magyarság az Egyesült Államok hivatalos nyelvében minél alaposabb oktatást nyerjen. II. A bizottság fontos céljának tekinti az amerikai magyarság érdekeinek megvédését úgy anyagilag, mint erköcsileg. Igyekezni fog a legteljesebb tájékozást ynujtani úgy a kivándorlást, mint a visszavándor- lást illetőleg. Éber szemmel fog őrködni, hogy az amerikai magyarok csakis megbízható cégek által küldjék pénzeiket; — hogy azok biztosan rendeltetési helyükre jussanak. III. Az amerikai magyarság jogainak az amerikai törvények keretein belül való megvédése. A “Végrehajtó Bizottság” modot fog találni, hogy a magyar faj kulturális értékét és történelmét a maga hamisit- tatlan valóságában az amerikai néppel megismertesse. IV. A “Végrehajtó Bizottság” i- gyekezni fog az amerikai magyarságot egy táborba tömöríteni, hogy egy szívvel s lélekkel segítse a Magyar Köztársaságot, mint a Magyar Haza függetlenségének, szabadságának és boldogulásának alapját. V. Magyarországban szükséget szenvedők legmeszebb menő támogatása. VI. A magyar menháznak átvétele, hogy az Amerikába kivándorolt magyar testvéreinket hathatósabban tudjuk támogatni. VII. Gróf Károlyi Mihály Amerikában léte alkalmával befolyt összegek és a külömböző helyeken e címen begyült és kezelt összegek átvétele, — valamint a Híiség Liga fennmaradt összegének a Liga elnökségétől való átkérése hogy ezen összegek a “Végrehajtó Bizottság” programjának sikeres keresztül vitelére legyenek felhasználhatók. VIII. A “Végrehajtó Bizottság” megkeresi az amerikai testületeket,- valamint egyeseket. — hogy jelentsék be a “Bizottságnak” azon összegeket, melyek jótékony, vagy egyéb célból lettek az óhazába küldve és amelyeknek a sorsa felől a testületek, vagy a küldők nem tudnak. A “Végrehajtó Bizottság” kifogja kutatni, hogy ezen összegek rendeltetési helyükre érkeztek-e, vagy nem? IX. A gyűlés egyhangúlag elhatározta. hogy az “Amerikai Magyarság Végrehajtó Bizottságának” munka programját megküldi a magyar testületeknek azzal a kérelemmel, hegy ezt az amerikai magyarság érdekeit szolgáló munkát anyagilag és erkölcsileg támogassák. Az anyagi támogatást a testületek tetszésé- :e bizza, — mig az egyesek tagsági diját évenként négy dollárban állapítja meg, melynek ellenében élvezik a “Végrehajtó Bizottság” védelmét és részesévé válnak a mindannyiunk jövőjét szolgáló és komoly munkának. X. A gyűlés elhatározta, hogy az “Amerikai Magyarság Végrehajtó Bizottságát” New York Államban kebelezteti be (Charterezteti) és működésének központjául New York városát jelöli ki. Egyhangúlag elfogadtatott azon indítvány, hogy a jelenlegi “Végrehajtó Bizottság” több uj taggal e- gésziti ki magát. E célból rendes tagokká felkérettek: Dr. A. Pessen- lehner, Youngstown, 0. Rev. Csernit- zky István, Bridgeport Ct., Cukor Mór ügyvéd, New York, Dr. Mogyo- rossy Árkád tanár Brooklyn, N. Y. Rév. Nánásy Lajos Perth Amboy, N.J. Somlyó gyárigazgató New York A testületek részéről: a Clevelandi Egyesült Magyar Egyletek által választandó két tag. a Petőfi Sándor Szövetség, Detroit, Mich., 1 tag, és a Chicagói Hungarian Patriotic Association által választandó 1 tag. “A Végrehajtó Bizottság” tisztikara a következőkép alakult meg: elnök: Daragó József, alelnök: Bodnár András, titkár: Dezső János, pénztárnok, Kövér Sándor, Trustee: Köteles István, számvizsgálók Rév. Hámborszky Gyula, Mizsankó Gyula és Nagy Ádám. Elhatároztatott, hogy a “Végrehajtó Bizottság” pénztárába befolyó összegek nagyságához mérten a pénz tárnok és titkár Bond alá helyeztetik. Elhatároztatott, hogy a “Végrehajtó Bizottság” tagjai költségeik fedezésére útiköltséget, napi hat dollár élelmezési és három dollár ötven cent szállodai költséget számíthatnak.