Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1919-08-16 / 33. szám

1U AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA pos iskolájába ez idén egy híján 100 növendék iratkozott be. 1917 nyarán 32 növendék volt, 1918-ban 62, ez évben 99. A növendékeket az egyház lelkésze Nt. Laky Zsigmond és a tisz teletes asszony tanított. A záró vizs­ga Augusztus 17-én ' volt délelőtt Bayard streeten levő Nagy Első Re­formátus Magyar templomban lesz megtartva, az ünepély este lesz a nagy iskola teremben. Az esteli záró ünnepélylyel kap­csolatban úgy a fiuk mint a leányok kézi munkája is ki lesz állítva meg­tekintésre. A záró ünnepélyen az iskola nö­vendékei az énekeken s szavallato- kon kivül két gyermek színdarabot is adnak elő és pedig; “Az Úrhat­nám Pál kó, vagy az elbűvölt zsebó- racimü játékot és "Dezsőkekertész akar lenni’’ cirnü tréfás nevettető színdarabot. A newbrunswicki Első Magyar ref. egyház hazafias lelkű papja és a gyülekezet ez idén is megtették a gyermekek vallásos és hazafias ne­velése körüli szent kötelességüket! Magyar lutheránusok haladása. Nt. Szabó Sándor evangélikus lel­kipásztor buzgó vezetése mellett a newbrunswicki magyar evangéliku­sok is elhatározták, hogy eladják a régi templomot, a Plum Str. és a Somerset Streetre díszes és megfel- dő uj templomot építenek. A templom, mint értesülünk, szép épület lesz, s az építési ár közel lesz a húszezer dollárhoz. Segítse meg a kegyelem Istene őket is szent törek­Követendő példaadás. — Nt. Laky Zsigmond ur, a newbrunswicki vi­rágzó első magyar ref. egyház apos­toli buzgoságu lelkipásztora egy na­gyon meleg hangú levélben arról ér­tesíti lapunk szerkesztőjét, hogy a gyülekezet, az Aug. ho 3-án tartott félévi közgyűlés alkalmával egyhán­gu lelkesedéssel hivatalos lapul vá­lasztotta el az Amerikai Magyar Reformátusok Lapját.— örvendünk ennek a figyelemnek, a mi, nem ta­gadjuk, annyival is inkább jól esik nekünk, mert ebben bizonyságát lát­juk annak, hogy a newbrunswicki derék hittestvérek is felismerik azt az előnyt, mit nyújthat nekik a gyü­lekezeti élet hitépitése körül az egy­házi sajtónak szolgálata. Jól esik a figyelem azért is, mert méltánylá­sát véljük látni munkánknak abban, ha ily előkelő gyülekezetek is megér­tő jóindulattal és hittestvéri meleg szeretettel fordulnak a Reformátu­sok Lapja felé, példát adván mások­nak is, egyeseknek és gyülekezetek­nek arra, hogy ők is legyenek az egyházi irodalom pártolói és segítői. Úgy érezzük hogy jo lelkiismeret­tel elmondhatjuk, miszerint magunk részéről minden lehetőt eddig is el­követtünk arra nézve, hogy a Re­formátusok Lapjának tartalmi ér­dekességével, adminisztráczioj ának kifogástalanságával és egyáltalán a lap szolgálati értékességével meghó­dítsunk lapunk barátaiul mindazo­kat is, kiknek talán egy vagy más okból kifolyólag kifogásuk volt va­lamikor a lap ellen. Ne feledjük a- zonban azt, hogy egy lapot érdekes­sé, és tartalmassá csak többeknek közreműködése tehet. Álljanak azért lelkész urak, elöljárók, egyleti tiszt­viselők, gyülekezeti és egyleti tagok, református hittestvérek mindnyá­jan szívvel és lélekkel a zászló alá, és imádságaikkal, munkálkodásuk­ká, emeljük magasra hitünk, szent vallásunk híveit összetartó zászlón­kat. JOS. J. SPRATT és Testv. Temetés rendezők és balzsamozók. Ambulance szolgálat. Éjjel nappal nyitva. Bell Phone 822. Beaverfalls, Pa. 827 7th Ave. Bell Phone 1442 J. B. C. Phone 1183 New Brighton, Pa. 1115 3rd Ave. HARLAN F. ONG Fog orvos. 1316 7th Ave. Beaverfalls, Pa. Bell Phone 613 J. Hivatalos órák 8-6 ig. Hétfőn, Szersán és Szombaton nyitva este 9-ig- Vasárnap zárva. DR. W. E. SMITH Figyelem Betegek; — Ne halogassa beteg­ségét, mert az nem alszik, hanem folyton végzi pusztito munkáját. Jöjjön hozzám, ki 19 évi orvosi tapasztalattal rendelkezem. Nálam megértő és joszivü kezelésre szá­míthat. Beszélünk magyarul. — Kéri a magyarság pártfogását; — Dr. W. E. Smith, rendelő orvos. 1786 E. 28th ST. LORAIN, 0. JAKAB ISTVÁN és fia Temetés rendezők 8923 Buckeye Rd. CLEVELAND, O. Telephone: Prin. 244 Garfield 8314. Van már uj Zsoltárja? Ha még nincs, — rendeljen egyet a Kiadó- hivatalban. Ara vászonkötésben 1.25. MINDEN Jó REFORMÁTLS egyén tartsa kedves kötolessegének terjeszteni lapunkat! Mutassunk meg, hogy igazán sze. retjük szent vallásunkat s óhajtja», annak felvirágzását idegenben * RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNY. . .A kinek előfizetése lejárt, küldjön be hozzánk két dollárt, és ezen ösz- szeg fejében mi elküldjük neki a Református Uj Zsoltárt vászonkö­tésben és egyben megujjitjuk az e- lőfizetését egy egész évre. Ht*************************************************************************************** * * • * Császár Gyula Házak, Telkek, Üzletek Vétele, Eladása és Elcserélése. Ingatlanokra kölcsön szerzés. a legnagyobb magyar város az Egyesült van a legtöbb magyar háztulajdonos. Legyen ön Cleveland Államokban. Itt is egy. Nézze a házak, telkek értékének óriási emelkedését — s látni fogja mit jelent a befektetett töke. Tíz évi házbére elegendő arra, hogy egy házat kifi- zetkossen. Miért teszi ki magát az ide-oda hurcolkodás kelle­metlenségeinek. BIRTOK ÁTÍRATÁS.. a legpontosabban, felelősség mellett történik. Különösen nagy súlyt fektetek arra, hogy vevőimnek könnyű feltételeket biz­tosítsak. Tizenöt esztendei működésem alatt számtalan honfi­társamnak adtam el telket, házat, üzletet s ők az én legjobb ajánlóim. CSÁSZÁR GYULA Real Estate. Közjegyző. Tűzbiztosítás. Saját házában. 10209 BUCKEYE RD. CLEVELAND,O. Tele: Ohio State, Princeton 2563—W; Bell, Garfield 4362-J ************************************************************ *****:VÍ--1<-” *********************

Next

/
Thumbnails
Contents