Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1919-07-26 / 30. szám

14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA nntendens referáljon a magyar ü- gyékről és kedvező elintézésben ré- szesittesse a magyar egyházak ré­széről beérkezett kérvényeket. Hiva­talos meghívást nyervén főt. püspök ur a Dr. Nánássy és Ambrus J. lel­készek által Woodbridgbe, N. J. Jul. 17-re összehívott rendkívüli egyh. m. gyűlésre is, — oda is elutazott, hogy tájékozza magát a csati, gyülekeze­tek által tanisitando magatartás és irányzat felől. Majd, értesülvén ar­ról, hogy az összekülönbözött keleti e. m. két pártja compromissumra lé­pett egymással és az e. m. gyűlés Newyorkba tartatik meg,— főt. püs­pök ur részt vett ezen a gyűlésen is, hol szívélyes fogadtatásban része­sült és a hol a gyiilécen mindenek által odaado figyelemmel hallgatott atyai beszédet is tartott. — New- yorkból egy napra hazatérvén meg­pihenni, — ismét útra kelt Superin- tendens ur, hogy ohioi kerületbe eső egyes angol és magyar gyülekezete­ket látogassa meg. Ezen utj ából csak valamikor Aug. vége felé tér haza. Bölcs Határozat. — Mint a napilapokból, illetve a new- yorki Népszavából is értesült az a- merikai magyar reformátusság, a magyarországi egyház Conventjé- nek fennhatósága alatt álló egyik egyházmegye, a keleti e. m„ e ho 17- én elhatározó fontosságú rendkívüli közgyűlést tartott, melyen testvérie­sen és atyafiui szeretettel elintézték az egyházmegye kebelébe tartozó e- gyes lelkészek között kiélesedett sze­mélyi ellentéteket, és elhatározták, igen helvesen azt, hogy minekelőtte a jelen válságos helyzetben bármi el­határozó lépést tennének is, — előbb megvárják, mig érintkezhetnek a hazai conventtel, melynek beleegye­zését fogják kikérni az amerikai e- gyet. egyházak kebelébe való esetle­ges átmeneteire vonatkozólag. Úgy véljük, hogy a dolog elintézésének egyelőre ez a legeorrectebb módja és formája, — annyival is inkább, mi­vel a Reformed Church, sőt bár­mely amerikai egyet, egyház is nem igen valószínű hogy elbocsátó nélkül, vagyis a kér. udvariasság és egy­házi illemre való tekintet nélkül át­venni hajlandó lenne bármely ma­gyar gyülekezetét is, annak daczára is, hogy annak idején a Convent fél­retette volt az udvarisság ezen sza­bályát a Reformed Church-el szem­ben. MEGSZÍvLKLENDŐ ~ TANÁCS. Az amerikai magyar sajtót nagyban foglalkoztatja mostanában az Amerikai Magyar Segéiyző Szövetség ügye, és illet­ve az a sajnálatos helyzet, melybe ezen régi, tisztes intézmény egyes osztályok tagjainak lelkiismeretlen izgatása folytán jutott. Az ügy érdemére vonatkozólag a ki­tünően szerkesztett newyorki Magyar Bá­nyászlap az alábbi sorokat Írja, mely so­rok szomorúan, de igazán jellemzik zül­lött közéleti viszonyainkat; — A Bridgeporti Szövetség súlyos válságba keveredett. A titkárt kivé­ve lemondottak az öszszes központi tisztviselők és augusztus végére uj tisztviselőkről kell gondoskodni. A régi tisztviselőket egy pár iz­gága piszkolódására a tagok zavar­ták el helyeikről. A tisztviselők tisztességes fizetést kértek a munkájukért, mert annyit se fizettek nekik, mint amennyit egy uscaseprőnek szoktak fizetni. Csúnya és csodálatos tulajdonsá­guk a magyar embereknek, hogy a közügyek hü munkásait senkinek sem akarják megfizetni, és-egy nagy egylet tisztviselőj étől sokainak annyi fizetést, amennyiért az egylet egyik tagja sem végezné a foglalkozását. Természetes, hogy a Bridgeporti Szöveség tisztviselőinek sem akar­tak tisztességes fizetést adni, és mert a volt tisztviselők nem élhetnek a levegőből, lemondtak az állásukról. Ha nem lenne olyan szomorú a Szövetségnek ez a .válsága, még azt mondhatnánk, hogy nagyon jól van a tagoknak, ha tisztviselők nélkül maradnak, mert legalább a jövőben nem fogják ingyen kívánni, senki munkáját. De nem is fizetés megtagadása volt az oka a tisztviselők távozásá- Még ráadásul régi jó magyar szo­kás szerint alaposan meg is hurcol­ták őket, és elmondták a körlevelek­ben ezeket az embereket mindennek, csak épen jó tisztviselőknek nem. Pedig azok voltak. Tanuljanak már ebből a leckéből a magyar testvérek Fizessék meg a magyar egyletek a munkásaikat tisztességesen, legalább is úgy, a- hog-y a legolcsóbb kompánia mun­kást megfizetik a bányászplézen. És még egyet. Ne nézzék a tiszt­viselőket szemétdombnak, ahová minden piszkot lerakhatnak, ahogy­an azt most akarták a new yorki u- rak tenni, hanem tiszteljék bennük az egyleteik vezetőit, akik sok tű­réssel vegyitik a magyar egyletek panaszos kenyerét évtizedek óta. Elmúlhatnék már tölünk az a fi­nom szokás, hogy minden köztisztvi­selőt megrágalmazunk, ha a kedvünk úgy hozza, mert tisztességes embe­rek azt nem fogják eltűrni. Aki meg nem tisztességes, abból milyen tiszt­viselő lenne? A jövő kérdése. — A M. E. ez. csati, újság legutóbbi számában olvassuk a következőket; A franklini, N. J. egyház preszbi- teriuma gyűlést tartott e hó 8-án, melyen a jövő kérdéseivel fglalkoz- va, kimondotta, hogy az egyházköz­ségi közgyűlésnek a Reformed Church-höz való csatlakozást fogja ajánlani. Ennek letárgyalása és fo­ganatosítása végett e hó 20-án köz­gyűlést tartanak, a melyen a presz- biterium javaslata, minden valószí­nűség szerint, egyhangúlag fogad- tatik el. $ 4 THE MODEL TAILORING COMPANY Fred. J. Drobel Mgr. Ha Fred ígér valamit, Fred azt meg is teszi ÁTALAKÍTÁSI ÁRUSÍTÁS. 25—50 százalék árengedmény rendelésre készített ruhákon. 27.50 centes öltönyök most................................................... 19.75 35.00-os öltönyök most............................................... 23.50 40 dolláros öltönyök most..................................................... 28.50 45.20c- öltönyök most................................................. 33.50 THE MODEL TAILORING COMPANY 1318 7th AVENUE, BEAVERFALLS, PA. ! I

Next

/
Thumbnails
Contents