Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-07-26 / 30. szám
12 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA nyolcz százat. Havi dijj magánosok részére 25c, családosok részére 50c. 3 Nyári iskolánk. A detroiti ref. egyház nyári iskolát 4 tanítóval tart fenn. — Tanítók' Borsos István ref. lelkész, — Veres József orgonista kántor, — Szakácsnő szül. Szatmáry Mariska, oki. tanítónő, és Tóth Margit confirmált leány testvérünk. — Beiratkozott gyermekek száma 193.— Szakácsnő, Szatmáry Mariska oki. tanítónő teljesen dijjtalanul vállalta el a Highland Parkban lakó, magyar nyelvet tanulni vágyó gyermekek oktatását, saját házát ajánlván fel e czélra, melyért neki e helyen is nyilvánosan köszönetét mondunk. Ez első alkalommal nem sok, csupán 15 ő nála a gyermekek száma, — de mint úttörő uj egyházi munka, említést, tisz teletet és elismerést érdemel. Ha árvát látsz . . Ha árvát látsz felebarátom, Ne nézz reá i;észvétlenül! Nincs nehezebb sors e világon Élni atya, anya nélkül. Ha süt a nap, virágos lömet-*;.? S dallal tele a földi tai Minden örül . . . ő jár-kél gonaaai Neki valami mindig fáj. Az árny minket csali követ-követ S ottan-ottan ha ránk terül ő reá, mint egy fátyol szövet Reáterül szünetlenül. Ki érti a kaczagók közül Mért sóhajt, mikor más nevet, Szempilláin harmat mért rezdüll Mikor meghall egy-egy nevet? ..... Ki érti, mért merül el gyakran A kék mennybolt nézésébe, Szive mért ver mind hangosabban Ha ráhull egy csillag fénye? Ki érzi meg, hogy neki ez a áürgö-forgó világ semmi, S vágyakozván egyre csak haza Ki szeretne ebből menni? Ha árvát látsz, felebarátom Ne nézz reá részvétlenül, Szeresd, öleld, tegyél jól vele. Hisz ő benne Azt szereted, Ki érettünk átokká leve, Ki maga a szent Szeretet. F. Varga Lajos. Családi Kör. Gyermekeknek. \\ \ Nem nagy a történet. Angyalok, őrdögök, hétfej ü sárkányok sem lesznek benne, — elmondom nektek mégis. Egy jelent az e- gesz: az arvagyerek búcsúzik az árvagyerekektől. Úgy történt, hogy a kis László Józsit, mikor négy éves korában az apja is meghalt, beadták az árvaházba. Ott nevelkedett már vagy öt esztendő óta, együtt a többivel, valami ötvennel. összeszoktak, összebarát- keztak s úgy megszerették egymást, mintha igazán testvérek lettek volna. Hát hogyisne! Egyiküknek sem volt senkije sem. lettek hát egymásnak mindenük, akik együtt örültek, ha örülni lehetett s együtt szomor- kodtak, ha szomorkodni kellett. Egyszer aztán valami jó embernek, akinek nem volt gyereke, eszébe jutott, hegy ő fiának fegad egyet az árvák közül. Hadd legyen legalább egygyel is kevesebb a sok apátián, anyátlan s hadd szeresse őket is legalább valaki úgy, mintha igazán a gyerekük lenne. Elment hát közéjük s kiválasztotta azt, akinek legokosabb volt az arca, legbátrabban tudott nézni a szeme, — kit mást, mint a kis László Józsit. Megsimogatta, megcirógatta s megkérdezte tőle, hogy akarna-^e az ő fia lenni? Persze, a kis Józsi, szegény, csak nézett rá s azt se tudta, mi is hát, amit neki felelni kelljen. Másnap aztán az igazgató ur magához hivatta s megmondta neki, hogy az az ur, aki vele tegnap beszélt, fiának fogadta őt, hát készüljön, mert vasárnap eljönnek érte és elviszik egészen. Lesz édesapja, é- desanyja. Jó emberek, szeresse őket, mert azok is fogják őt szeretni. A szegény Józsi csak állt és hallgatott. Kicsi volt az istenadta, alig kilenc éves, — hát mire is tudott volna gondolni? Csak visszament a 7D BÚCSÚZIK AZ ÁRVA GYERMEK többi közé s elmondta nekik, hogy ő már itthagyja őket, mert lesz édesapja, édesanyja, akiket szeretni fog, mert azok is fogják őt szeretni. A szegény kis árvagyerekek csak hallgatták őt, mintha nem értettek volna valamit. Mintha olyan különös lett volna nekik, hogy őket más is szerethesse, mint ők maguk; hogy hát mi is az, ha valakinek édesapja és édesanyja van. Nem találgatták, nem kérdezgették, csak mintha elállt volna a szavuk; az eszükben, a szivükben mataszkált volna valami; valami, amit még nem éreztek, valami, amit még nem ismertek: — mi is hát az, ha valakinek édesapja és é- desanyja van? És csodálatos, hogy — bár még két napig maradt köztük a kis Józsi —mégis alig lehetett hallani a szavukat. Ha játszaniok kellett, csak összeálltak és egymást nézték. Nem tudták, csak mintha most, mikor egy kiválik közülük, most érezték volna meg, hogy milyen szomorúság is az ő életük. Mikor aztán eljött a vasárnap, a Józsit csak körülfogták, simogatták, néztek rá, minden szó, minden hang nélkül. Olyan szomorú volt a lelkűk, mintha most temették volna az édesanyjukat, akit tán nem is ismertek. Egyszer aztán, mintha összebeszél tek volna, elfakadtak sírva mind; sírtak oly bánatosan, olyan keservesen, hogy azt hittem: a lelkűk szakad ki. Gyerekek, apró gyerekek, akiket nem a verés rikat meg, hanem, a szivük! Nem tudtam ézéstelenül nézni én sem, — elfordultam, hogy letöröljem a szememből kicsorduló könnyet.
