Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-07-12 / 28. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA O O PRICE FIGHTOLÁS. Jul. 4-én elhatározó fontosságú, nagy napja volt az E. Államok népének. Nem a szabadság és függetlenség évfordulójának megünneplését értjük, sem nem a világbéke megkötésével kapcsolatos valami ténykedés megörökítéséről, még csak nem is Elnök választásról, hanem arról a PRICE FIGHTRÓL van szó, a mely JUL. 4-én Toledóban, 0. végbe ment két dicső, azaz csak egy dicső és egy másik dicstelenné vált férfiú között. — ötvenezer férfi és nő szorongott és tolongott a külön e czélra épített nyolcz szögletes arénát körülvevő emelvények padjain, hogy szem tanúja legyen annak az ünnepélyes jelentnek, mikor a porondra kiálló vitézek egyike elnyeri a világbirkozoi csampionshipséget. Az elmúlt négy év folyamán ez a babérkoszorú a Jess Wil- liárd hallántékait ékesítette, — de, mint a hogy minden múlandó ezen a világon. — az ő dicsőssége sem tarthatott örökké. De tartsunk sorrendet. — Bár csak 4 órára volt kitűzve a dijj birkózás kezdete, — már a kora délutáni órákban hömpölygött a nép áradat az aréna felé. A legmérsékeltabb becslés szerint legalább is fél száz ezer ember várta szivszorongva a birkózás eredményét. Philadelphiából, Chicagóból, Newyokból és más városokból külön vonatok hozták az érdeklődők százait és ezreit. A megadott jelre feltűnt a két bajnoknak alakja. Mosolyogni próbált mindkettő, noha ez kevéssé illett a pillanat fontosságához. Egyébként hogy mosolyuk erőltetett volt. az meglátszott abból is, hogy mindkettőnek ábrázatja fehér volt, mint a fal. Majd kezdetét vette a nagy esemény. A viaskodás- hoz készülő felek először is mint gentelemanok, — bemutatkoztak egymásnak. Ezen aktus alatt valószínűleg becsületesen meg is szorították egymás kezét, hogy kipuhatolják az izmok erejét. Azután mint jól nevelt legényekhez illik, — neki mentek egymásnak. Nem szabálytalanul, — tetszik tudni. — hanem a lovagiasság szabályai és a törvény, már mint a birkózói törvény szigorú előírása szerint. Az egyik legény. Jack Dempsey, — mindjárt elöljárójában, elég barátságtalanul, úgy találta állen vágni tisztelt ellenfelét, hogy az azonnal megszabadult hat fogától és illedelmesen lesült a földre, mivel díván nem volt a közelében. Persze, Jess Williárd, mert ez volt a másik úri ember neve, — ezt az ütést nem vette tréfának, hanem iparkodott, hogy hasonló kedvességgel azt vissza is adja. Ez a törekvése azonban csak a jó szándéknál maradt, mert ellenfele annyi időt sem adott neki, hogy talpra állhatott volna. Mielőtt észre vette volna magát, — ismét egy hatalmas ütés őtet, és pedig ezúttal változatosság okából, — a has közepén. Ez már több volt, mint a mit egy Jess Williárd nevű champion birkózó elviselhet, — azért senki nem csodálkozhatott felette, hogy e férfiút elöntötte a vér (szószerint is lehet venni!) — szemei elborultak, nem látott csak csillagokat fényes nappal, — és elbődült, mint egy megsebzett oroszlán, vagy ha durvább, de találóbb kifejezéssel akarunk élni, hát úgy mondjuk, hogy megsebzett bika. Aztán következett az öklelés, döfködés, rugdosás, harapás, fcgcsikorgatás, és egy pár elmaradhatlan hörgés. Az egyik bajnok le van verve, — a másik megnyerte a koszorút! Az izgalomnak vége. A kíváncsiság ki van elégítve. A Toledóba sereglett ötvenezer idegen tanúja volt egy nagyszerű látványosságnak. Jack Dempsey ünnepelt hőssé lön. Amerika ifjúsága idealizálja őtet, mert ő a legügyesebb birkózó legény Amerikában. Mi pedig körülnézünk és kérdezzük, — vájjon czi- vilizált, keresztyén ^1- —- ..r^yunk é, vagy valahol, a hol még mindég a furkcs bot és durva erőszak képviseli a legfőbb igazságot a földön? De szép dolog is az a czivilizáczio, különösen ha van és még sincs? Nemde? ŐSZINTÉBB HANGOK. EMLÉKEZÉS 25 ÉVES LELKÉSZI PÁLYÁMRA. Irta: Borsos István ref. lelkész. 1894 Junius hó 22-ikén van Sárospatakon kiállítva első lelkész-képesítő bizonyítványom, amely feljogosít: “az Isten igéjének a tiszta Evangyéliom szellemében való hirdetésére, s a szent sacramentumoknak kiszolgáltatására” — igy ez év 1919 Junius hó 22-ike záró köve 25 éves lelkészi pályámnak. Nagy áldása az Istennek 25 évet tűrhető jólétben átélni! — Bizony ha tehetném, nem ezüst, de arany betűkkel vésném szivem táblájára a 25 év áldásainak emlékét! Oh de nincs erre szükség! Ezüsiöződik már fűrteimen s halántékomon az évek jelvénye virul őszülő fejemen a múlandóságnak örök életre gyümölcsözendő virága! Huszonöt év alatt jártam én is porladozó partján egy halált rejtő mélységnek. Felettem is dörgött nem egyszer a bosszús ég villámszóró fellege, — sorsomnak is volt Egyptomi sötétsége, tiz csapása, de megértem mégis a 25 évet, holott osztálytársaim két harmada már nem él. Van okom arra, hogy a Gondviselő hivést, a jobb jövő reménye és az engem környező szeretet még jobban hozzád kössön sorsomnak, éltemnek hatalmas ISTENE: édes jó Atyám! 1894 Julius hó első Vasárnapján Tlszakórodon Szathmár vármegyében tartottam’ meg segéd lelkészi beköszönő beszédemet. 72 éves öreg főnököm Nt. Becz- kes József úgy szólván második gyermek korát élve, kellett, hogy minden munkát segédjével végeztessen. Beállítottam az ismétlő iskolát, s azóta az szünetlen fennáll. Azt hiszem nem vádolhat ezért a lelkismeretem. Ez első kápláni évem legszebb emléke. Másfél év múlva Bihar Dioszegre; Bihar megyébe mentem segéd lelkésznek Néhai Nt. Kassay Ignácz szé- lűtött lelkész mellé. Bihar Diószegnek ekkor két lelkészi állása volt, akik sorosok voltak az összes lelkészi szolgálatok elvégezésében. Azért a 60 korona fizetés többletért lévén itt egy egész évre 300 azaz háromszáz korona fizetésem, — nagyon megkellett dolgozni. Hat tanító között mindig akadt beteg is, ezeket helyettesíteni. 1700 fizető egyháztagot nyilván tartani, lekötötték minden időmet, de nem annyira hogy a második lelkészképesitő vizsgát Sárospatakon “jeles” eredménynyel le ne tehettem volna. Kivettem részem a politikai mozgalmak, a függetlenségi és 48 — as párt megerősítése s a Kossuth szobornak a református templom kertben való felállításából is. Alig egy évi Bihar Diószegi segéd lelkészkedésem után az érmelléki esperes Néhai Nagy István, Szalacs-
