Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-06-21 / 25. szám
12 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA GARY, IND. Lelkész; — Nt. Boross Jenő. Népes közgyűlése volt a garyi ref egyháznak e hó 1-én, a mikor az egyház tagok a Lukács Antal építőmester által készített s a presbitérium által már előzőleg elfogadott templom tervrajzot tekintették meg. A gyönyörű tervrajz, a mely valóban mesteri kézre vall, annyira megnyerte a közgyűlés osztatlan tetszéséi,, hogy egyhangúlag s lelkesedetten fogadták azt el az egyház tagjai. Lukács Antalnak, aki egyházunk tagja s aki ajándékba készítette a tervrajzot, igazán gyönyörű és pontos munkájáért jegyzőkönyvi köszönettel fejezte ki háláját a gyülekezet. Az elfogadott tervrajzra a pályázatok aug- 15-én déli tizenkét óráig a- dandók be. Ugyanekkor megkérte a gyülekezet a lelkészt, hogy mivel a templom építés körülbelül 30,000 dollárba kerül s erre idáig mintegy 9000 dollárral rendelkezik az egyház,hogy ő keresse meg a más városokban lakó magyar testvéreinket, s kérje ő- ket az egyház nevében, hogy a garyi kicsiny, de lelkes egyházat kegyes a- dományaikkal segíteni szíveskedjenek. Pünkösdi ünnepünk méltósággal s áhítattal ünnepelte meg a templomot zsúfolásig megtöltő hivő sereg. Persely pénzünk 112 dollár volt- ünnepi örömünket csak fokozta a Gary Land Go.-nak azon értsitése, hogy a United States Steel Corationhoz beadott kérvényünk kedvező fogadtatásra talált s az egyház a társulattól is kap segélyt a templom építési költségeinek fedezésére. SO. NORWALK. CONN. Lelkész; — Nt. Id. Dokus Gábor. Esketés. — Soltész Gyula és Farkas Emma so. norvalki szül-, ref. vallásu jegyesek e hó 14-éri esküdtek egymásnak örök hűséget a mi szép templomunkban, hova igen nagy számú násznép kisérte fel őket. Az ifjú egybekelendő párt és kíséretét a templomba való bevonulásnál és onnan való kimenetnél alkalmi es ketési zene fogadta, melyet Gál Fe- rencz és Simonszky István vezettek. Násznagyok voltak Czako János és Soltész János. Az esketésnek megható vonatkozása, hogy úgy a vőlegényt, mint a menyasszonyt az eskető lelkész keresztelte és confirmál- ta volt annak idején- A vőlegénynek édes anyja, Soltész Miklosné sz. Deczi házi Borbála 1918 Jan. 1-én lett eltemetve, a mi annak idején szépen le is volt írva a Reformátusok Lapjában. A menyasszony szülei pedig Farkas János és neje Gáli Zsuzsán- na influenzában haltak volt el, és egyszerre lettek eltemetve Oct. 29- én. a mely megható eset szintén rész íetesen le volt írva lapunkban- A sok bánat után legyen most már állandó örömben és boldogságban osztályrésze az uj párnak! Halálozás. — Németh János, Szalad ill., so. norvalki lakos hittestvé- rünk mái- a múlt év ősze óta sínylődött rák betegségben. Newyorkban operálva is volt, majd a westporti szegény házban is töltött több időt- Ezelőtt egy hónappal aztán egyik Newyork állami intézetben helyezte el őtet városunk, mivel az elhunyt huzamosabb ideig a város szolgálatában állott. Számára azonban már nem volt segítség sehol. E ho 10-én hosszas és kínos szenvedéseitől megváltotta őtet a halál. Holt teste So. Norwalkra lett elszállítva és innen is lett eltemetve e ho 12-én. Nagy szerencse. hogy tagja volt az itteni Első és Hunyady M- B. S. E. — nek, ment a temetéséről is ez az egylet intézkedett. Vadasfalvy Dániel elnök vezetése alatt az egylet köldöttségi- eg részt vett a temetésen, és ugyancsak a bizottság tagjai szerepeltek mint koporsó vivők is. Az egylet koszorút is helyezett a ravatalra. Egyetlen rokona Kiss József és neje Zsi- hoczky Katalin, továbbá földiéi, és ismerősei voltak jelen a temetésen, a melynél a szertartást templomban és temetőben mély meghatottsággal Nt. Id- Dokus Gábor, a so. norvalki gyülekezet általánosan szeretett lelkipásztora végezte. Az elhunyt 48 éve volt. Otthon neje gyászolja elhunyták Gyermekei nincsenekMIDDLETOWN. O. Kruchió Antal papnövendék. Pünkösdi ünnep a Middletown-i kis ded gyülekezetben. A mi kis gyülekezetünk tagjai a legszebben, a legbensőbb hála érzettel ünnepelték meg a Szent lélek kitöltetésének Szent ünnepét. Az Isteni tiszteleten 42, felnőtt és 24 gyermek vett részt,az Urnák szent asztala ez alkalomra is megvolt terítve a buzgó és mennyei eledel és ital után áhitozók részére, az Umak szent asztalához 30 an járultak, a Szent jegyeket az Ur asztalára a kenyeret Szabó Gábor és neje a bort Nagy Kálmán hitbuzgó testvéreink voltak szívesek ajándékozni. A Szent jegyet ez alkalomra is Dr. J. H. Christman igazgató tanár ur volt sziyes kiosztani a híveknek, ki végig halgatta a vasárnapi iskolás gyerme kék előadását is, s a legnagyobb elragadtatással nyilatkozót a gyermekek magaviseletéről csak azt sajnálta, hogy nem értette a feleletüket. Bell Harvard 194 O. S. Lorain 942 W. STEINMETZ Temetésrendező és balzsamozó Saját Kápolna. 3708 — 10 Lorain Ave. Cleveland, O. MENEELY BEÜLC0. TROY, N.Y. 198 BROADWAY, N.Y. CITY BELLS DR. RAY G. WELLS FOGORVOS. Hivatalos órák reggel 9-től d. u. 5-ig. Este 7-9 ig. Vasárnap megállapodás szerint. CITY BANK BLDG. PHONE 7254. LORAIN, O. DR. W. E. SMITH Figyelem Betegek; — Ne halogassa betegségét, mert az nem alszik, hanem folyton végzi pusztító munkáját. Jöjjön hozzám, ki 19 évi orvosi tapasztalattal rendelkezem. Nálam megértő és joszivü kezelésre számíthat. Beszélünk magyarul. — Kéri a magyarság pártfogását; — Dr. W. E. Smith, rendelő orvos. 1786 E. 28th ST. LORAIN, O. ARTHUR I. ZEIGER magyarul beszélő ÜGYVÉD ÉS JOGTANÁCSOS 13 St. Nicholas big. Tel: Court 4646. PITTSBURGH, PA. JAKAB ISTVÁN és fia Temetés rendezők 8923 Buckeye Rd. CLEVELAND, O. Telephone: Prin. 244 Garfield 8314. HARLAN F. ONG Fog orvos. 1316 7th Ave. Beaverfalls, Pa. Bell Phone 613 J. Hivatalos órák 8-6 ig. Hétfőn, Szersán és Szombaton nyitva este 9-ig- Vasárnap zárva. JOS. J. SPRATT és Testv. Temetés rendezők és balzsamozók. Ambulance szolgálat. Éjjel nappal nyitva. Bell Phone 822. Beaverfalls, Pa. 827 7th Ave. Bell Phone 1442 J. B. C. Phone 1183 New Brighton, Pa. 1115 3rd Ave.