Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1919-05-10 / 19. szám

o AMERIKAI MAUYAK REFORMAT CSUK LAKJA ság, mely szin ültig megtöltötte a tágas Kocsiscsák féle termet. Az estélyt Nt. Horváth Sámuel ref. lelkész, a nagybizottság érde- mekbenn gazdag elnöke nyitotta meg, ki a közönség üdvözlése után, lelkes szavakban mutatott rá a kö­zügyekben való összetartás szüksé­gességére és kérte a lorainiakat, hogy felekezeti és osztálykülönbség nélkül álljanak a nagybizottság há­ta mögött azon nagy munka segíté­sében, melyet ez a bizottság az össz- magyarság javára kifejteni és elvé­gezni óhajt. A szivekből előtörő ha­talmas éljenzés, mely a szép beszé­det követte, — bizonysága annak, hogy a jelenvoltak megértették a de­rék lelkipásztor szívből jövő szavait és kérelmét. Ezután a Gyermekkar énekelte el 4 szólamra a Nt. asszony vezetése és betanítása mellett az amerikai Hym- nust. — Ezt követte Rr. Horn pol- gárméster hatalmas angol beszéde, melyben a magyarok erényeinek és jotulajdonságainak adózott elisme­réssel. — A Nagybizottság munkál­kodásait és czéljait Nt. Köller Endre r. c. lelkész körvonalozta világosan és érthetően. — ő utánna az emel- \ ényen Pivány Jenő kiváló honfitár­sunk, az Am. Magy. Szövetség te­vékeny titkára jelent meg, kinek ér­dekes és nagyszabású előadást osz­tatlan figyelemmel hallgatta a nagy sokaság. Pivány előadásának leírá­sát a Lorain és Vidéke ez. kitűnő helyi lap nyomán közöljük lapunk jö­vő heti sz. ban. Mr. Argo, a Comun. Service megbízottja beszélt még az Americanizáczioról. Ezután Megyeri Imre, a Szabadság képviselője raj­zolta az otthon szenvedő magyarság lelki gyötremeit, melynek bevégzése után a Gyermekkor adta elő a Ha­zámhoz ez. szép darabot. Ugyancsak ők énekelték el a Szózatot is, és vé­gül a közönség zengte el a magyarok nemzeti imáját, a Hymnust. A 25 centes beléptidijjakból 74 dollár jö­vedelem volt az estélyen. (Pivány Jenő érdekfeszitő elő adá­sát térhiány miatt lapunk jövő heti sz. ban hozzuk. Szerk.) DETROIT, MICH. Lelkész: Nt. Borsos István. PÁLYÁZAT. A detroiti magyar református egyház pályázatot hirdet a másod lelkészt, hitoktató — lelkészi ál­lásra. Alap fizetés $1000.00. a leány egyházakban a stóla. A nyári is­kolánál a tandij. Ha énekkart ve­zet, havi $20.00 mellék jövedelem. Ha nőtlen: havi $10.00 lakbér. Ha családos: havi $25.00 lakbér. Kötelességei: A detroiti mindennapos iskolá­ban 60 létszámon alól tanterv sze­rinti tanítás, az iskolai idő alatt, Szept. 15-től Jun. 20-ig. Lelkész­szel soros az anya egyház szószé­ke használatában. Az Ifjúsági kör elnöke. Havonként egyszer a Kalama- zooi leány egyházban, egyszer a Fiinti leány egyházban lelkészi szolgálatot teljesít. Úti költsége s ellátás fedezve. Nyáron át felvált­va tanít a leány egyházakban. Pályázhatnak amerikai lelkészi diplomával biró lelkészek is, ha­bár a detroiti egyház csatlakozott egyház. Április hó 27-től önfenn­tartó. Pályázati kérvények Május hó 15-ig beadandók: Nt. Borsos Ist­ván detroiti lelkészhez. Detroit, Mich. 10. Vanderbilt Ave. PÁLYÁZAT. orgonista—Kántor— tanítói állásra, A detroiti református egyház pályázatot hirdet orgonista—kán- tói'—tanítói énekkar vezetői ál­lásra. Fizetés ha az óvodában a tanítást elvállalja havi $100.00 vagy $120.00 aszerint amint két avagy három énekkart vezet. Ez állásra oklevél nélküliek is pályáz­hatnak, amennyiben 2 asztalos or­gonán játszani tudnak. Pályázati határ idő Május hó: 15. Borsos István ref. lelkész. De­troit. Mich. IO. Vanderbilt Ave. A detroiti magyar református egy­ház lelkészi hivatalától. 1919 Április hó: 28. Hivatalos jelentés Nt. Kalassay Sándor esperes úrhoz. Pittsburgh, Pa. Nagy tiszteletű Esperes Ur! A jó Istennek legyen hála, a nagy hét az egész húsvéti ünnepkör áldá­sosán múlt el detroiti egyházközsé­günkben. Már Virágvasárnap oly nagy számú közönség volt jelen templomi isteni tiszteleteinken, mint az elmúlt években a feltámadás Hus- vét nagy ünnepén. Virágvasárnapi perselypénzünk: $82.80 cent volt a persely ládákban, mig a múlt évben csupán $16.02 cent. Nagy Pénteken d. e. $9.12 estve $11.86. Több mint a ***************************** ^ )k * MÖLLER ORGONAGYARJA * Hagerstown, Md. J Íj; Ez a gyár 2400 orgonát készített és J * állított be amerikai templomokba, sk * A legkitűnőbb orgonát késziti a leg- t jjí mérsékeltebb árban. Minden orgona * * a rendelő gyülekezet templomának % $ méretei és az egyház óhaja szerint t * készül. * * Világkiállításon nyert aranyérmek«' * jjí és kitüntető okleveleket. Minden or- í * gona a gyár jótállása alatt van. — ? Arjegyzkkel és költségvetésekkel j sjc készségesen szolgál az M. P. MÖLLER, Orgonagyár * * HAGERSTOWN, MD. ***************************** * * TEMPLOMI FELSZERELÉSEK $ és BÚTOROK. * Minálunk mindenféle templomi tárgy beszerezhető, u. m-: Urasztali * szent edények, perselykosárkák, ének * rend táblák, szószékek, Biblia ol­vasó állványok, Urasztali és szószé- ki terítékek bársony vagy selyemből. Kérjen tőlünk nagy árjegyzéket, melyben mindenről van fénykép. — Ingyen költségvetéssel templomi bú­torzatra és berendezésre szívesen és díjtalanul szolgálunk. W. E. SCHMIDT CO. 308 3rd. Street, Milwaukee, wise. ***************************** MENEELY BELL CO. TROY, N.Y. 198 BROADWAY,NXCmr BELLS Jó EGÉSZSÉG. A leghasznosabb és legérdekesebb magyar képeslap Előfizetési ára 1 évre egy dollár Megjelenik minden hó 15-én. Munkatársai jeles orvosok és Írók- Szerkeszti: Dr. KOVÁCS RICHARD. 223—E. 68th St.----------New York ***************************** F. E. BOLDIZSÁR JR. Amerikai Magyar ügyvéd 322 Euclid Ave. Városi irodába a Cleveland Nat. Bank épületiében a 10-ik emeletén. — Telefon; — Central 1302, — Main 6550. Este atyja banküzletében található: 2781 E. 79-t str. Cleveland, O. — Tel. Princeton 995, W,Rosedale 4757. ARTHUR I. ZEIGER magyarul beszélő ÜGYVÉD ÉS JOGTANÁCSOS 537 Union Arcade Bide.— Tel; 465 Grant _________PITTSBURGH, PA._________ Álljon be azonnal az Amerikai Ma­gyar Református Egyesületbe!—Ma még megteheti, — Holnap talán már késő lenne! — írjon felvilágosításért a központi titkárhoz, Stev. Molnár 268 Plymuth str. Toledo, O.

Next

/
Thumbnails
Contents