Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-04-05 / 14. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7 Helyén való beszéd. Nt. Tóth Sándor ref: lelkész ur, a clevelandi Első M. Ref, Egyház ékesszavu lelkipásztora az ez idei Márcz. 15-iki ünnepély tartása alkalmával a clevelandi Kossuth szobor előtt oly tartalmas és a helyzethez annyira illő ünnepi beszédet tartott, hogy azt szeretnők a maga teljes egészében hozni lapunk hasábjain is. Mivelhogy azonban ezt nem tehetjük, — meg cselekeszünk két dolgot. — Először is közöljük annak a brilliáns beszédnek azt a részét, mely az amerikai magyarságot arra serkenti, hogy legyen szívvel lélekkel, minden utogondolat nélkül való jo és hü polgára ennek az országnak, melyet uj hazájául kiválasztott, — másodszor arra hívjuk fel magyar testvéreink figyelmét, hogy igyekezzenek beszerezni akár magától Nt. Toth S. úrtól, akár aSzabadság szerkesztőségétől ezt a mélyrehető igazságokat tartalmazó hazafias beszédet és eszmélkedjenek azok felett, a miket ez a beszéd tartalmaz. Reveláczio képen hatna a beszédnek lapunkban is közölt prófétai látományhoz hasonlatos részlete, ha azt nem tudnánk, hogy Tóth Sándor lelkész, mint csati, lelkész is, évek óta abban az irányban működik, mely az amerikai magyarságot összeköttetésben kívánta tartani az amerikai szellemmel és intézményekkel. Tóth Sándor lelkész egy évtized óta, mint tudjuk, tagja a Cleveland i Reformed Church- beli Lelkész Egyesületnek és mint ilyen fenntartotta azt a kívánatos hitteslvéri közösséget az amerikai prot. lelkészekkel, a mit a Convent NEM kívánt lelkészei által fenntartatni. Mindezek daczára is uj és bátor hang az, melyen Tóth Sándor csati, lelkész arra serkenti a clevelandi és általában az a- merikai magyarokat, hogy OLVADJANAK BELE AZ AMERIKAI NEMZETBE Az a perspectiva, mit a figyelő lelkek- nek szemei elé rajzolt az ünnepi szónok, mikor az utánnunk következő amerikai magyar generáczio hivatásáról szollott:— a csüggedő lelkekbe kell hogy e reménység érzését öntötte légyen. Milyen másképen alakult is volna ki a mi helyzetünk, minő mások volnának az esélyek réánk nézve abban a tekintetben, hogy szerencsétlen Magyar Hazánkon segíthessünk,-— ha ILYEN tanítások hangzottak volna el a múltban mindenkor a magyárság hivatott vezető egyéniségeinek, és illetve a csatlakozott papoknak a szájából ?! Igaza van Tóth Sándor lelkésznek, mikor eloquens beszédét ezzel végzi; — Magyar Hazánk, — számíts mi reánk is! De Magyar Hazánknak bennünk vetett reménysége csak akkor válhat valósággá, ha számbavehető tényezők leszünk az amerikai közéletben. Szerk. Nt. Tóth Sándor beszéde igy hanyzik A magyarság azon részének, mely Amerikában marad, meg kell szereznie az ország polgárjogát és jó ame- rikaiavá kell lennie. Hálánknak is kötelessége ez, hisz ez ország eddig is sok jót tett velünk és csak mi rajtunk múlt, hogy még többet is nem tett. Arra is megvan minden okunk, hogy szeressük is ezt a nagy országot, mert ez is mindig szerette a magyart és mert mi magunk fogadtuk ezt második hazánknak. Elhagyott, de el soha nem felejtett szülőhazánként is mérhetetlenül sokkal többet tehetünk akkor, ha az itt- maradók egészen beleolvadunk az amerikai nemzetbe. A messze jövendőbe nézünk, a mit, ha okosan és kitartással munkálkodunk, még testi szemekkel láthatunk megvalósulni. Azokat az ifjakat, a kik mi utánunk jönek majd, gyermekeinket, kik már ennek a csodálatos csillagsávos lobogónak az oltalma alatt állanak: o- da kell küldenünk majd az első sorba, a nemzetek sorsát intézők közé. Magyar származású képviselőkre, szenátorokra lesz itt mi néktink szü- ségiink, úgy az állami törvényhozásokban, mint a kongreszszusban. Tanárokra az egyetemeken, ügyvédekre a politikában, bírókra az igazságszolgáltatásban. összetartó magyar intelligenciára a közéletbe,n mely az amerikai magyarság szellemi vezetését nem születési osztályok, hanem az ész és a lélek jogánál fogva vezesse. — Mindezekkel mérhetetlenül többet fogunk használni Magyarországnak, mintha mi abban merítjük most ki a hazafiság érzelmeit, hogy elmegyünk a tetszetős jelszavak a- latt, “ha nyomorogni: hát nyomorogjunk együtt, s ha meg kell halni: hát haljunk meg együtt, de legalább otthon halunk meg!” Hát hiszen igaz, hogy ezt mind elérhetjük, mert ha most hazamegyünk, nyomorogni is kell, meg talán el is kell pusztulni a nyomorúságban: — de ezzel nem segítettünk Magyarországon ; pedig Magyarországnak élni kell, a mi ezeréves szülőhazánknak Magyarországnak kell maradni ö- rökké, s ha most nem az: azzá kell lennie megint! Évek, talán egy pár évtized munkája mindez, — de kivihető. Kivihető, ha az amerikai magyarság gyorsan és okosan szervezkedik, öntudatosan öszszetart és kitartóan dolgozik. Ha pedig kivihető akkor ám keresztül is kell vinni! Csodálatos szerep vár az amerikai magyarságra. Én rendíthetetlenül hiszek abban, hogy csodálatos és magasztos szerep vár az amerikai magyarságra. Hiszek abban, hogy nekünk kell kifejteni azokat a ma még szinte álomszerű folytatásokat, miknek ragyogó kezdeményezése Kossuthnak Amerikában járása volt. Ez a mi prófétánk, az első és legnagyobb amerikai magyar megmutatta, hogy mit kell tennünk. Az azóta való magyar kormányok nem követték útmutatását; nekünk kell helyrehoznunk mulasztásukat. Meg kell szerettetnünk egymással a két országot: az egész világot vezető nagy Egyesült Államokat meg az egész világtól elhagyott kis Magyarországot. Hiaba óriási az e- gyik és törpe a másik: mégis illenek egymáshoz, nem testre, hanem lélekre nézve! Meg hivetásra. Hiszek egy olyan jövendő Magyarországban, mely Európa keletén elvégzi az E- gyesült Államok hivatását: a különböző fajú és nemzetiségű népeket egy közös célba egyesíti. Hiszek abban, hogy e közös célok felé törekvő két ország között a jövendőben olyan szoros kapcsolat té- tesül, a minőt mi már is létesítettünk itt benn, a szivekben. Nemes kezdeményezés. — Nincsen Amerikában érző szivü magyar ember, ki szomorúsággal ne gondolna arra a mérhetlen sok szenvedésre, melyen otthon lakó kedveseinknek a háború alatt és ennek kö- vetkezményeképen keresztül kellett menniük. Azokat a kiállott nyomorúságokat még csak elgondolni és fájdalmas érzés, hát még átszenvedni ! — Következésképen az is bizonyos, hogy mindnyáj ónk szivében elő- elő tör az a sóhaj, — vajha valamiképen és pedig mihamarabb enyhíteni tudhatnánk szüléink, testvéreink, barátaink, magyar véreink testi-lelki szenvedését az által, hogy nekiek ruházatot és élelmi szereket juttathatnánk abból a bőségből, melyben mi élünk. — De hiába, ezt megtennünk nem lehetett! Mégis maga a jotörekvés is dicséretet érdemel, hiszen eredményt sokszor olyan esetben is érhet el a kitartó erős akarat, hol a kis lelkek elcsüggedve és teheteleniil sopánkodnak.— Mindezt abból az alkalomból kifolyólag mondjuk el, hogy Dr. Custár newyorki derék honfitársunktól értesítést kaptunk arra nézve, hogy az ő megkeresésére az amerikai kormány, illetve a Külügyminisztérium tudatta vele, hogy a kormány semmi akadályt nem gördít azon nemes jo szándék elé, hogy a magyarok megkezdjék már is a ruhák és élelmiszerek egybegyűjtését, a mit aztán a békekötés után azonnal lehet lesz továbbítani az ó hazába. — Dr. Custár orvos honfitársunk azt ajánlja és arra kéri fel lapunk utján is az amerikai magyarokat, hogy indítsák meg a magyarok minden plé- zen már is az akcziot a ruha és é- lelmi szerek összegyűjtésére vonatkozólag, továbbá, hogy tartassanak minden magyar lakta helyen nép- gyiilések, a hol határozatot hozzanak
