Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1918-03-30 / 13. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 13 Az Am. Magy. Segélyző Szöv. Haladása. Minden jo érzésű, nem-esen gondolkodni tudó egyén szivét örömmel kell hogy meg­töltse a magyar intézmények haladásának, fejlődésének látványa. Jgy érezünk mikor olvassuk azt a meggyőző jelentést, mely a Segélyző Szövetség jelen állapotáról a Szöv. hivatalos lapjának Márc. 15-ik sz. ban látott napvilágot. A Bridgeporti Szö­vetségnek utóbbi időkben rosszakaratú emberek rossz hírét költötték. A Szöv. mű­ködése pedig meggyőz mindenkit a felől, hogy ezek a roszakaratu híresztelések a milyen rosszakaratuak, épenoly alaptala­nok is. — A ki gondolkodni tud és igazsá­gosan akar bírálatot gyakorolni, — olvassa csak el ezt a alábbi czikket, melyet a Szöv. lapjából vettünk át szóról szóra. “Haladunk-e, vagy maradunk? Ez a kérdés foglalkoztatja tagtár­sainkat kivétel nélkül. De érdekli a- kat is, akik nem tagtársak ugyan, de azért figyelemmel kísérik a Szövet­ségnek, mint magyar intézménynek a sorsát. Az utóbbi néhány év óta amerí- kaszerte az volt az általános hiede­lem, hogy a Szövetség beteg és nem birja sokáig. Erről tárgyaltak az illetékesek és az illetéktelenek is. Ez igaz is volt. A Szövetség beteg volt, halálos beteg, melynek a végét lehe­tett várni minden pillanatban. Tudta ezt minden gondolkozni tudó tag, de legjobban tudták a Szövetségnek a- zok a benfentesei, akik egy-két évre előre tudtak számítani. Ma azonban másként áll a dolog. Ma már nem beteg a Szövetség. E- rős, egészséges, munka és kötelezett- ségbdró minden tekintetben. Ma szi­lárdabb és bizosabb, mint bármikor volt. Ma szilárdabb és biztosabb, mint bármely hasoncélu magyar tes­tület Amerikában. Ez utóbbi állítás amilyen merész, olyan igaz. Igazságát a tényék és csalhatatlan számok bizonyítják. Sok mindent kétségbe lehet vonni, de a számok igazságát nem. A tények mellett és ellen még lehet beszélni, de ott, ahol a számok beszélnek, meg­szűnik a vita és hallgatást parancsol a megdönthetetlen igazság. Ezt az igazságot a számok képviselik és hir­detik a Szövetség jóságát és erőssé­gét ; tehát had beszéljenek ők. 1915 júniusában, a Clevelandi kon­venció idején 69 kifizetetlen halále­seti illeték terhelte a Szövetséget. 1916 májusában, Major János volt titkár távozása után 54 bejelentett, de kifizetetlen halálesetet számol­tunk össze. 1917 júniusában, a tavalyi konven­ció napján 45 kifizetetlen haláleseti illetékünk volt. 1918 márciusában, jelen sorok megjelenésekor 10 kifizetetlen halá­leseti illeték van. Ezek is olyanok, amelyeket azért nem lehet kifizetni, mert az örökösök egymás között pe­reinek. De minden pillanatban kifi­zethetők — nem a Szövetség meg­takarított vagyonából, hanem a havi forgótőke maradványából. Egy évvel, két évvel, három évvel ezelőtt a bejelentés után három hó­napra is nehezen lehetett kifizetni a halálesett illetékeket. Ma mindazok ki vannak fizetve, melyeket a mai napig bejelentettek. Tehát a Szövetség ma már azonnal kifizeti a halálesett illetékeket azok bejelentése után. És amennyiben a pereseket is ki lehet fizetni a forgótőke maradvá­nyából minden pillanatban, ma egyetlen egy kifizetetlen haláleseti illeték sem terheli a Szövetséget és annak tagjait. 1915 júniusában 6 dollár 83 cent kifizetetlen adósság terhelt minden egyes Szövetségi tagot. 1916 májusában 5 dollár 92 cent volt a teher egyre-egyre. 1917 júniusában 5 dollár 25 cent. 1918 márciusában semmi. Ma nincs hátralékos kötelezottség- ben egy tagtárs sem a Szövetség ut­ján. Hogy a fenti számok igazak-e, vagy nem, arról meggyőződhet bár­ki a Szövetség hivatalos könyveiből, melyeket szivesen a rendelkezésére bocsátunk bármely érdeklődőnek. Hogy a szövetség beteg volt, hogy a Szövetség az örvény szélén állt és nem kellett volna neki, csak egy kis lökés és lezuhant volna, — az igaz. Ma már nincs mit tagadni a dolgot. Ma, a mikor teljesen kigyógyult és erősebb, izmosabb, mint bármikor volt. Mától kezdve a Szövetség haladni és gyarapodni fog, ha bárki bármit mond is és ha még több tagja elhagy­ja is, mert útiránya úgy van meg­szabva, hogy azon haladnia kell. Ezt sem ellenségek, sem körülmények, sem semmi más nem ronthatja el, csakis a saját tagjai, ha a kiszabott útról letérítik. Erre is a számok tanítottak meg minket és a számok fogják megtaní­tani az egész magyarságot. A szá­mok mutatják azt, hogy a Szövet­ségnek jobbnak kell lenni a jövőben, mint volt a múltban. 1915 júniusában 10126 tagja volt a Szövetségnek és 69,000 dollár ki­fizetetlen adóssága. 1916 májusában 9049 tag mellett 54,000 dollár volt az adósság. 1917 júniusában 8567 tag s 45,000 dollár hátralék volt. 1918 márciusában 6753 tag mellett nincs adósság. Sőt, ez a 6753 tag fizette ki azt a hátralékot is, amit annak idején a 10136-nak kellett volna kifizetni. Az 1917 január 1-től december 31- ig meghalt tagtár sak közül 26 volt a negyven aluli és 116 a negyven é- ven felüli. Az 1917 októberétől ez év január végéig kitörölt 1227 tag közül 368 MENEELY BELLC0. TRüY, N.Y. AND 177 BROADWAY, N.Y. CITY BELLS NEVER FEIT BETTER-MY LIFE ÉLETEMBEN SOHA NEM ÉREZTEM JOBBAN * és hónapok óta soha egy napi fize­tésemet sem vesztettem el, ennek pedig az oka az, hogy egy kisebb rosszullétnek nem engedem meg, hogy komolyabb bajjá fejlőd­jön. Házamban állandóan S O U O L-t tartok, mivel gyomor és bél­görcsök, torok-, fej- és fül- fájás ellen nincs jobb szer ennél és ha asztma ellen be- lélegzük, hatása páratlan. Reuma, kösz vény, neural­gia, nehéz lélegzés, vagy bár­mily más izom- vagy reumás bajok ellen állandóan a ház­ban tartunk egy üveg PAIN-EXPELLER-t, ezt a kitűnő háziszert. A Sorol (35c.) és a Pain® Expeller (35 és 6bc. adagok­ban) minden gyógyszertár­ban kapható vagy rendelje meg egyenesen a gyárostól: F. AI). RICHTER & CO. r 74-Sö Washington St. New York.. nanaaru»—

Next

/
Thumbnails
Contents