Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1918-12-28 / 52. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 délyi Zsiga, ellenőr Szűcs József. A Kör karácsony estéjén tarsas estélyt tartott az iskola helyi ségben és január 1-től esteli iskolát nyit a magyar ifjúságnak és egy magyar könyvtárt létesít a magyarság közhasználatára. (Nemes és szép dolgok; vajha minden magyar colonia követné a lorainiak jó példaadásat. Szerk.) Műkedvelő Egylet évi gyűlése. Lírain legnagyobb magyar egylete vasárnap tartotta évi gyűlését, melyen a tagok szép számban vettek részt. Harmadik hónapja, hogy az egylet nem tarthatott gyűlést, igy a munka nagyon felszaporodott, igen sok betegsegélyt kellett tárgyalni. Ezeket és az összes többi folyó ügyeket a legnagyobb jóindulattal és békés egyetértéssel intézte el az egylet, melynek buzgó tisztviselői az influenza járvány folytán előállott rendkívüli helyzetben is a legnagyobb odadással töltötték be tisztüket. — Az évi gyűlésnek egyik legfontosabb része volt az uj tisztviselőknek a megválasztása. Ez is megtörtént szép rendben és a tagok köz- megelégedésére. Az alább közlött uj tisztviselői névsor kellő biztosítékot szolgáltat minden loraini magyar testvérünk számára arra nézve, hogy a Műkedvelő Egyletnek ügyei a reánk következő 1919-év folyamára a legjobb tisztviselők kezébe vannak letéve. Az uj tisztikar Straka Tóth András korelnöksége és Fecsó Lajos körjegyzősége mellett a következő tagokból lett megválasztva: Elnök: Fülöp István, alelnök Gáli György, jegyző Barkó Imre pénztárnok Árti István, Kun Bertalan titkár, a többi ujonan választott tisz- viselők neveit leg közelebbi számunk ban fogjuk közölni. Elhatároztatott még, hogy Karácsony első napján az egylet javára nagy bált tartanak a Kocsiscák Hallban. AKRON, O. Lelkész: Nt. Bakay Árpád. A Ref. Egylet évi gyűlése. Az Akroni Magyar Református Betegsegélyző Egylet vasárnap, f. hó 8-án tartotta évi zárógyülését és megválasztotta az 1919-ik évre a tisztviselőket. Elnök lett: Pinke János, alelnők: Fejszés Emánuel, jegyző: Várkonyi Tcrnóí>w_ T*ír>}rtjé vjiol* Sándor, titkár: Halmy Pál, pénztári ellenőrök. Récsky László, Nagy János, Gangéi Imre, bizottmányi tagok Szűcs István, Tenke József, Ntiszt. Bakay Árpád ref. lelkész, Vajda József, Gutay József, Polgár Sándor, beteglátogatók: Kercsmár Ferenc, Csizmadia Sándor női beteglátogató: Friedrich Henriehné, zászlótartók : Kovács László, Berényi János, ajtóőr: Bidó Gábor, leltámok: Kovács Gáspár, orvos: Dr. Lowen. A Református Egyház karácsonyi ünnepélyére az egylet megszavazott tiz dollárt a gyermekek részére. A titkári jelentés szerint az egylet készpénz vagyona 500.00 dollár és taglétszáma 135. Igen helyes volt az egylet egyhangú határozata, hogy a Református Egyház lelkészét, ‘Nt. Bakay Árpád urat diszelnőknek választották, aki tényleges működésével ezen tiszteletet méltán megérdemli. A megválasztott diszelnők tiszteletére az egylet január hó 5-én egy teaestét rendez, amelynek részletes programját később fogják közölni. Halálozások. Kontra Jánosné szül. Zsuzsánna Békés megye Nagyszénás illetőségű, december hó 2-án nyolcz napi betegség után elhunyt. Temetése dec. hó 4-én volt a református egyház szertartása szerint. A ravatalt a szebbnél szebb koszorúk sokasága borította el. Salamon Mihály, az akroni magyar társadalom rokonszenves és tevékeny tagja rövid hat napi betegség után meghalt. Az alg 32 éves fiatal ember, csak hat évig volt Akron lakosa, de ezen rövid idő alatt megszerezte az akroniak tiszteletét, mert tiszta kezű, becsületesen, gondolkozó, ember volt. Temetése a református vallás szertartása szerint ment. A temetésen az akroni református egyház lelkésze Ntiszt. Bakay Árpád tiszteletes tartott egy szivreha- tó beszédet. Koporsóját az Isten Áldd Meg a Magyart Munkás Betegsegélyző a Magyart Munkás Betegse- a temetőbe, Takács Béla alelnők vezetése alatt. NEW BRUNSWICK, N. J. Szerencsés megmenekülés. A newbrunswicki Y. M. C. A. tornatermében az egyik tornacsapat mérkőzését szemlélte Nt. Laky Zsig- mond, ref. lelkész, a mikor a labdaütőfa Mr. Robert Johnson kezéből kicsúszott és a fal mellett álló magyar lelkész fejét érintette. Szerencsére kisebb sérüléssel menekült meg a lelkész ur. Ha a labdaütő fa valamivel alacsonyabban repült voL na, a szerencsétlenség könnyen végzetessé válik, A vérzés elállítása u- tán a jelen levő orvos megállapította, hogy a sérülés könnyebb természetű. (örvendünk a derék lelkész szerencsés megmenekülésének. Szerk.) RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNY. A kinek előfizetése lejárt, küldjön be hozzánk két dollárt, és ezen összeg fejében mi elküldjünk neki a Református Uj Zsoltárt vászonkötésben és egyben megujjitjuk az eBIBLIAI LECKEKÉP ÖTVENKÉT VASÁRNAPRA Csupán 10 cent. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja. Megrendelhető a kiadóhivatalban PUSTUU0N EL A FÁJDALOM A ki jól érzi magát eltudja végezni a legnehezebb munkát is. Minden ember kötelessége a betegség ellen védekezni. Egy elhanyagolt hölés komoly bajjá nőheti ki magát, egy gyenge ficzamodás fájdalmas sérelemmé fejlődhetik, ha nem lesz rögtön kezelve. PAIN - EXPELLER a régi kipróbált háziszer ott legyen minden házban. A mell- oen. hátban, ős oldalban levő híilés, reumás és ideges íájdalmak, az izmok vagy Ízületek összes fájdalmai ellen i Pain-Expeller a legjobb eredménnyel használtatik. Ne hagyja magát becsapni nagyobb üvegekben eladott utánzatokkal. Kérje a legjobbat, a valódi Pain-Expellert. Nézze meg a csomagon a védjegyet és a horgony nélküli esomagott utasítsa vissza. Pain-Expeller ára üvegenként 35 és 65 cent. Minden gyógytárban kapható Vagy egyenesen tölünk megrendelhető. F. AD. RICHTER & CO., 74—80 Washington St., New York