Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1918-10-19 / 42. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA S ban s imádkozva kérj ük az Isten hogy többé ne is legyen a jövendőben. Ez a korunk gyász fellegén nyilatkozó remény sugár. A háború nagy csapás a népekre, de ugyancsak nagy javukra is szolgál. Mig a békességes idők jóléte alatt könyelmüvé, kényessé, elbizakodottá, önzőkké válnak a népek, a háború csapásai megalázzák őket, részvétet támasztanak, önlefáldozatot szülnek, vallásos és erényes életre tanítanak. Ezek e háború uj korszellemet alkotó hasznai. E háború által minden népek mélyebben meggyőzeinek, mint bármennyi prédikáció által, hogy nem világi nagyságban, nem hadi erő által van győzelem, hanem igazságban Istennek lelke által. És mikép megmondatott Nabukodonozor királynak: “A felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és an- naik adja azt, akinek akarja.” Ezeknek tudatában a keresztyén nemzetek közt e háború által létesülni fog oly nemzetközi béke és egyetértés a mely megfogja akadályozni azt, hogy valaha a világ felett uralkodni vágyó császár azt ismét megzavarja. Az Egyesült Államok közbe lépése által megfog valósulni az elnyomott népek egyéni joga s szabadsága; ki lesz eszközölve a kisebb nemzetek kormányzati önállósága. A világ minden népei figyelmesebben fognak hallgatni a békesség királyának szavára, a ki ezt mondja: “Szeresd felebarátodat, mint ön magadat. Tégy másokkal akkép, a mint ti is kívánjátok, hogy ők cselekedjenek ti veletek.” Isten és ember szereteten alapszik a mi életünk, annak boldogulása, előhaladása. Az Istennek e másithatatlan törvénye uralkodik az egyének és nemzetek életében. E jelen háború üdvös áldása, tanulsága ezekben fog rejleni, ha megtanítja a világ népeit, nemzet és felekezeti külön- bözetségek mellett, egymással jóviszonyban, egyetértésben és kölcsönös tiszteletben élni. A világ jelen állapota s e gyász alkalom fő képen hazánk sorsára vonza figyelmünket, a mely szintén a hadakozó nemzetek közt van. Hogy mi lesz a jövője, azt nem tudhatjuk? De én a költőnek szavaiban erős hittel mondom: “Az nem lehet hogy anyi szív hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért. Az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akarat, Hiába sorvadozzanak egy átoksuly alatt! Még jönn kell, még jönni fog, egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez százezrek ajakán.” Mi, a kik a távolból, mint a szabadság harc után a bujdosók idegen országban, remegő szívvel figyeljük hazánk sorsát, róla való emlékezetünknek legkegyelete- sebb kifejezése abban nyilvánuljon, hogy érte egy hő imát mondjanak ajkaink. Ha vissza tekintünk múltjára, bizony elmondhatjuk: “Sokszor valál már éltedben veszendő, oh szegény hazám! Tatár, török, osztrák gyilkolt, s haldoklói fényes rabigán. Mi lesz majd sorsod a jövőben, ki tudja azt? Sötét titok. De most, de most, ha rád tekintek, csak sírok, és csak sirhatok.” Mint a zsidó nép a Babilon folyóvizeinél, mi is mondhatjuk hogy: “sirtunk mikor a Sionról megemlékezénk. A hazára emlékezésre hiv fel nem csupán a jelen sorsa, de e gyász alkalom, melyen az érte vérzett tizenhárom aradi vértanú emlékezetét ünnepeljük, ők a Magyar hazáéi ők hívek voltak hozzá mind halálig. Az ö vértanúi haláluk ma is vitézséget, hazaszeretetet önt minden magyar szvbe. Mert a kiket az ellenség a csatatéren legyőzni nem tudott, a bosszúálló Haynau hajmeresztő rémuralmának lettek áldozatai. Az ö haláluk egy rémesebb, egy gyászosabb korról beszél, mint hazánk jelen sorsa. Most nemzetünk kényszerből, politikai szerződésből harczol, akkor hazafias lelkesedésből, a saját választásából fogott fegyvert. Most az akkori ellenségeiért, elnyomóiért harczol, akkor szabadságáért, önállóságáért küzdött. Most, ha másért is, de lagalább harczolhat, akkor le kellett tennie fegyverét s mint a haldokló, mindenétől megfosztva, sin csendben várta a vég órát. Mindezen viszályoknak daczára a nemzet nem pusztult el. Csak tetsz halott volt, Ismét feltámadott. A múltnak gyászos emlékei csak szilárdabbá tették hazánk jövőjét. A múltnak dicső történelme erős bizonysága annak, hogy méltó helyet érdemel a világ önálló nemzetei sorában. Hőseinek emlékei feledhetet- lené teszik a földet melyen véröket hulaták. Nevők ki- törölheteten a hazával. Volt egy szobor melyben a név oly mélyen volt bevésve, hogy az egész szobor össze omlott volna ha a nevet kitörlik onnan. Ily mélyen legyen bevésve minden magyar szívbe a tizenhárom aradi vértanuk emlékezete. A haza jövendő sorsát illetve vessük rendületlen bizalmunkat abba a nemzetbe, a mely oltalmába fogadott, oltalmában tart bennünket, a mely az elnyomott nemzetek pártjára állott, a mely korlátlan áldozatot tesz életben és pénzben hogy megmentse az eltiport népeket a német rémuralom alól s biztosítva legyen jövendőben a népszabadság és demokratikus önkormányzat. — Nékünk Amerikai magyarságnak ez az állás pontunk, az a hazafias kötelezettségünk, hogy méltányoljuk e-fogadott hazánkban élvezett jogokat, méltányoljuk érdekünkben való áldozatát? Mert hiszen nemzeti önállóságunk reménye csak az Egyesült Államokban lehet. Mutassuk meg mi is iránta azt a hűséget, tiszteletet, áldozatkészséget, melyet mint pártfogónkat, fogadott hazánkat illet. Szülő hazánkért pedig imádkozzunk. Bakay Árpád akroni 0. ev. ref. lelkész. * * * 5}: * * * Az amerikai magyar ref. lelkeszikar egyik legrokonszenvesebb és egyik legképzettebb tagjának, Ntiszt. Bakay Árpád akroni O. ref. lelkész Urnák gyönyörű Oct. 6-iki prédikáczioját közöljük lapunk mai számában. Tartalmi értékességénél és alkalomszerű volta miatt is helyén valónak tartjuk e szép emlékbeszéd megörökítését a Reformátusok Lapjában. De az említett két okon kívül még azért is hozzuk ezt, hogy meggyőző példával bizonyítsuk, hogy az amerikai theologiai iskolákban kitanult derék magyar papok sem theologiai képzettség, sem a magyar irodalmi nyelv ismeretének és használni tudásának tekintetében nem állanak mögötte azoknak a lelkészeknek, kik tanulmányaikat magyarországi theologiákon voltak szerencsések folytathatni. Az igazság abban van, — hogy a ki komolyan veszi tanulmánybeli kötelességeit és lelkiismeretesen igyekszik gyarapítani szellemének kincseit, — épenoly sikert érhet el itt, mint a hazai főiskolákban. Viszont a ki hanyag, a ki lelkiismeretlen, vagy nem a szellemi pályára termett egyén, — az kontár marad mindenkor az életnek nagy munka műhelyében is. — Nt. Bakai lelkész ur typikus képviselője azoknak a derék amerikai képzettségű magyar lelkészeknek, a kik a belső elhivatás kegyelmét elnyervén, vas szorgalommal, nemes igyekezettel és lankadatlan ambitioval küzdöttek a pálma elnyeréséért, örömünkre szolgál azt tudni, hogy Bakay lelkész uron kívül számos, amerikai képzettségű derék ifjú lelkipásztor munkálkodik odaado hűséggel is rátermettséggel az Ur szőllőjében Amerikában.
