Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1918-09-21 / 38. szám

2

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

Hogy én, ezt a fogadalmat megtarthassam, hogy ezt a felelősségi vállalhassam, hogy életem az embervilág érdekeinek megvé delmezésére elszánt élet lehessen: Istenemnek megszentelő kegyelmére volt szükségem. j j

Krisztusnak szolgája! Kevés ember van'e fogalommal tisztába. Szinte félek még röviden is rajzolni, hogy mit tartanak sokan a Krisztus szolgája, a pap felől, itt a fogadott haza, az Egyesült Államok földjén.

Az alacsony gondolkodásnak, a lélek elhanyagolt művelésének megdöbbentő példáit nem tárom élőtökbe, távol akarván tartani azt az undort, mely minden egészséges lélekben akaratlanul nyilatkoznék meg ezeknek felsorolásán.

Szólok inkább arról, hogy mi módon éreztem magamat mindig, a Krisztus szolgá jának, az Isten kegyelme által.

Lehetőleg igyekeztem azon, hogy veletek való érül- közésemben, társadalmi és életviszonyaitok között, Krisztusi indulat és érzés hassa át valómat s ezek legyenek irányitói minden cselekedetemnek és lépésemnek. Nem vádol lelkem, hogy az alakoskodásnak, a farizeusi képmutatásnak álarczát öltöttem volna bármikor is magamra. Szivem, lelkem mindenkor tárva volt előttetek; bármelyiteknek álltam rendelkezésére, ha jogos ügye, megsértett érdeke igényelte közbenjárásomat, tanácsomat, segítségemet. Tettem ezt mindenkor, készséggel, szívesen anyagi jutalom vagy haszon várá- sa, reménye nélkül. Vannak közöttetek, kik saját példá- jokkal pecsételik és bizonyítják meg e kijelentésem valóságát. Ha feddőztem, dorgálóztam: szeretettel tettem e nem a harag, bosszúvágy vezérelt, de annak tudata, hogy kötelességem másokat is eszméltetni a Krisztusi indulatra és érzésre. A gazság, fénylő ruhájában, nem mert lekemhez férkőzni; az igazság arczulverésében, törvénykijátszásban, becsület beszennyezésben senkinek sem voltam czinkos társa. Pergő dobbal sohasem álltam ki a piaczra; harsogó trombitával nem kerestem az utczák szegletét; de szerényen, feltűnés nélkül igyekeztem betölteni azt a szolgálatot, melyet vettem az Úrtól. Igyekeztem nemcsak úgy mint a Krisztusnak szolgája, de úgy is mint az Isten titkainak a sáfára.

A szerves világnak levegőre, vízre van szüksége. Mit érne azonban mindez a nap éltető sugarai nélkül? A picziny fűszál épugy mint a hatalmas tölgy egy szerves világhoz tartoznak. Vond el tőlök csak a jótékony harmatot, a permetező esőt: meghalt életök.

De egy szerves világhoz tartozunk mi is, emberek, Isten a maga dicsőségét, hatalmas nagyságát bizonyította meg a mi teremtetésünkben. Drága hát, minde- nekfelett való, értékes ami életünk. De gondoljátok é K. T. hogy mi által lesz ez olyan értékessé, olyan drágává? Istennek prófétái és Szent Fia által tett kijelentései vagyis Igéj e által. Lelkűnknek egyedüli éltető napja ez; a család, a társadalom, az egész ember-világ ettől veszi, ebből nyeri táplálékát, megtartó életerejét. Nézd meg a müveit népek világát, az igazi keresztyén társadalmat. Az emberiség jólétét,, boldogságát előmozdító üdvös intézkedések, hasznos törvények mind mind meg írattak a Bibliában régen. Az a kor, amelyre mi még emlékezünk s amelyben élünk csak változtatta, formálta ; de lényegében megtartotta. Kutasd, vizsgáld őket s el fogsz jutni ama meggyőződésre, hogy e törvények nem egyebek: mint a Krisztus evangéliumának paragrafusokba foglalt erkölcsi tantételei.

Ez elveknek fenntartását, védelmét, őrizetét reánk sáfáraira bízta Isten, Igéjének alkalmas és alkalmatlan időben való hirdetése által. Átlátjátok é hát K. T. hogy az ember-világ érdekeinek hivatott őrállói vagyunk és tartozunk lenni. Úgy tekintetek é hát reánk mint egyedüli őszinte, igaz lelki atyátokra, testvéretekre, barátaitokra? A földi atya, indulatai által vezéreltetve különbséget tehet gyermekei között; a testvér elárulhat; a barát cserben hagyhat: Istennek sáfárai nem cselekedhetnek igy.

Tíz éven át K. T. lelkem, képességem, tudásom minden erejével igyekeztem hirdetni néktek az igét úgy és akkor, ahol és amikor társadalmi s vallásos életünk változó körülményi parancsolták. Ha e szent helyre léptem, szinte mindenkor átszellemülve éreztem magamat és az én terhem könnyű az én igám gyönyörűséges volt. Magamat soha, csak a Jézus Krisztust és mennyei atyjának nagyságos dolgait, dicsőségét prédikáltam nektek.

De nemcsak prédikáltam, más térre is szólított hivatásom. öröm és bánat, vigasság és szomorúság váltakozása nem egyszer szólított körötökbe és késztetett szolgálni néktek, e szent helyen.

Mennyi k&dves csecsemő népesítette be hajlékaitokat 10 esztendő alatt. Közel s távoli vidékeken jártam szerte napfényen, zivatarban, esőben, hóban, dermesztő hidegben, sokszor étien és szomjan. Anyaszentegyhá- zunk bizonyság könyve szerint 382 csecsemőt vettem be a keresztség szent sákramentoma által a gyülekezetek társaságába. Szomorukötelességet is kellett* teljesítenem. Elment a kedves családapa vagy anya és szomorú özvegységre maradt a szerető lelkek egyik fele; kisded koporsóra borultak a szülők, a remény zöldelő lombját tépte meg az enyészet sze le; elköltözött a tesvér, barát, megritkultak a rokonság sorai. Száz tizenhét esetben állottam meg gyászos koporsó mellett. Veletek osztoztam a fájdalomban, nem csak a tietek: zokogott az én lelkem is.

A házas élet paradicsomába lépő ifjú párokra 89 esetben kértem Istennek áldását. Mint az Isten titkainak sáfára, hűséggel igyekeztem szolgálni a Krisztus anyaszentegyházának ügyét, az Isten országa terjesztését. Mindezideig segítséggel volt nékem az Ur s minden én hozzám való jótéteményeiért: ahálaadásnak poharát veszem fel és az ő nevét hivom segítségül.

Mindazokat,, melyeket fentebb elmondottam: úgy tekintsétek mint egy önérzetes munkálkodásnak a folyományát. Ha hálás érzelmek támadnak lelkemben azért, hogy megsegített Isten: hálás érzelmek fakadnak fel szivemből azért, hogy munkám nem volt hiába való.

Ha van érdem, elismerés, úgy az reátok hárul, az a tietek. Meddő lett volna minden fáradozásom, jórava- ló készségem, a ti bizalmatok, a ti megértő lelketek nélkül. Jó cselekedetekkel teljes volt a ti hitetek. Nemes büszkeség hassa át lelketeket mindenkor az Isten imá- dásának e hajléka és a menyország kapujának láttára, örök, elévülhetetlen kincsekké kamatoztak a ti üzentjeitek és doháraitok. Nincs oka pirulni arcotoknak; lelketeket dermesztőleg nem ülheti meg a jótéteményben való megrestülés vádja. Megértettétek czéljaimat; végrehajtó, munkás részesei voltatok ama feladatoknak, melyek reátok mint szent nép, királyi papságra hárultak.