Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1918-05-11 / 19. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7 — Tudtunkkal ez a legnagyobb és legértékesebb orgona, az amerikai magyar templomokban elhelyezett orgonák között. A királyi hangszer ugyanis a karzat átalakitási költségekkel gyütt 3412 dollárba kerül, mely összeget java részben összehozta már az egyház tagj aimak ismert áldozatkészsége. Az egyház lelkipásztora a nagy tevékenységű Bogár Lajos lelkész. LEECHBURG, PA — A -leechburgi ref. egyház hívei is mindent megtesznek derék lelkipásztorjuk vezetése mellett az egyház e- lőbbyitelének biztosítására. A gyülekezet a napokban vásárolta meg az alkalmas fekvésű parochiális lakást 3650 dollárért. Gratulálunk a szép sikerekhez! A hol béke, egyetértés és szeretet van: ott van az Isten áldás és előmenetel is. BROWNSVILLE, PA — Magyar lelkész kitüntetése. A Redstone Presbytery közel mult gyűlésén Ntiszt. Székely Sándor brownsvillei kiváló képzettségű és jeles tollú lelkésztársunk az egyetemes zsinatnak Columbus 0. ban tartandó gyűlésére egyik képviselőül lett megválasztva, örömmel hozzuk a megtiszteltetés, sőt annál több, e kitüntetés hírét, mert ebben nemcsak Ntiszt. Székely ur egyéni érdeméinek egyházhatosági elismerését, hanem a magyar lelkészi kar megtiszteltetését is látjuk. így használunk református és magyar voltunknak Amerikában! MARTYNSFERRY, 0— A Martins Ferry és vidéki ref. egyház 1918 Április 14-én tartotta meg az első egyházi gyűlést a Til- tonvillei társ egyháziban. A gyűlés köszönettel vette a főt misszió hatoság intézkedését, hogy Martins - Ferrybe lesz az anya egyház. Dr. Rev. D. A. Souders püspök ur is részt vett a gyűlésen és örömét fejezte ki a felett, hogy a filiák képviselői mind megjelentek. A gyűlés folyamán Újlaki János lelkész a volt Dililonvallei és vidéki egyházak jövedelméről adott számadást Januártól Áprilisig, amenyiben a Dillon- valei egyházi elöljárók 1917 május havában névszerint; Újlaki János lelkész, Kocsvai Pál gondnok es ifj. Bárdos András jegyző és penztár- nok úgy intézkedtek hogy, minden egyházi pénz a lelkész kezébe tétessék le, melyet azonnal be tesz a lelkész a bankba, a bankkönyvet a pénztárnoknak visszaküldi megnyugvás végett, hogy a nép bizalmát vissza nyerjük és az egyházat megerősítsük. A három tisztviselőnek az intézkedése helyesnek találtatván, Julius első napján a közgyűlés ezt az intézkedést meg erősítette. De a régi rendszer pártolói addig beszéltek, mig Kocsvai Pál le nem mondott és utánna uj évben Bárdos András is. A pénztárnoksággal meg bízott Varga Józseffel is lemondott oly egyén, aki elhagyta egyházunkat. így a pénztár kezelésével a lelkész, a fö- gondnoik kai egyetemben megbiza- tott. A lelkész kérte a könyvek át vizsgálására egy három tagú bizottságot kinevezni. Kineveztettek Hut- kay József Tiltonville-i. Túrós István Conner-i és Isky Gábor Mrtins Ferry-i gondnokok. Isky Gábor meg nem jelenhetvén helyette Hutkay Ferencz hivatott be. A gondnok, pénztári és ellenőri napló át vizsgáltatott pontról pontra és következő bevételek voltak: Januári bevétel 133.20 kiadás 44.38 maradvány 90.82 February bevétel 147.54 kiadás 46.82 maradvány 100.72 Márcziusi bevétel 197.74 kiadás 46.00 maradvány 151.74 A dillonvallei bankban 103.17 A Martins Ferry bankban 48.57 A nők által 400.000 alapra adatott 15.75 szintén a pénztárban Dillon- valeban van. Kelt Tiltonville 1918 Április 21. Hutkay József, Túrós István, Hutkay Ferencz számvizsgálok, Ujlaky János ev. ref. lelkész. László, Szilágy m. Szilágy-Sámson ill. és neje Ádám Julia, Ugocsa m. Salánk illetőségű, ev. ref. szülék gyermeke Irén és Hon néven. Keresz- szülei Szolga János és neje Hamar Juliánná voltak. Legyünk hűek. Magyar testvéreink jóléte, testi lelki békéje iránti aggodalmunk arra késztet bennünket, hogy lapunk hasábjain nyomatékosan felhívjuk minden honfitársunkat, közelebbről hittestvéreinket arra, hogy fogadott Hazánk iránti becsületes és fenntartásnélküli hűségüket teljes fényében ragyogtassák e nehéz időkben. Az Egyesült Államok kormánya és e dicső nemzet, melynek oltalmazó szeretetét élvezzük, — nemcsak azt kívánja meg tőlünk, hogy rokonszen vezzünk az ő ügyével, hanem méltán megköveteli tőlünk azt is, hogy teljes erkölcsi és anyagi erőnkkel támogassuk az E. Államokat a zsarnokság elleni nagy harczában és a világ összes népei javára kivívandó áldások megnyerésében. Bizonyára senki nincs közöttünk, a ki ellenséges idegennek kivántatna tekintetni ez országiban. — Különösen vigyázzunk arra, hogy akaratlanul is olyat ne mondjunk, tegyünk, vagy úgy ne viselkedjünk, mit bárki is félremagyarázhatna és az E. Államok iránti hűtlenségnek minősíthetne. Legyünk szívvel lélekkel Amerika oldalán e próbákkal terhes időkben. Azokva, a kik máskép érezmek, gondolkoznak és cselekesznek, — kiteszik magukat a legnagyobb veszedelemnek, mit kellően megérthet kiki abból a törvényből, mellyel az E Államok lesulytani kíván a hűtlen és áruló egyénekre. E törvény szerint sem szolani. sem tenni nem szabad olyasmit, a mivel az E. Államokkal háborúban álló országok ügyét segíthetné bárki is elő. AKRON, 0— Keresztelések. A keresztség szent sacramentumá- ban részesültek az akroni magyar református egyházban: 1.) Kálmán István. Bereg m. Kajdanó ill. és neje Farkar Erzsébet, Zemplén m. Nagy Rozvágy illetőségű ev. ref. szülék első szülött kis leány gyermekők Matilda, Erzsébet néven. Keresztszűlei voltak: Farkas Bertalan és neje Kálmán Eszter. Ez örvendetes alkalom emlékére a szülék $2.00 t ajándékoztak az egyház javára. 2.) incze MENEELY BELLC0. TROY, N.Y. AND 198 BROADWAY, N.Y. CITY BELLS Jó EGÉSZSÉG. A leghasznosabb és legérdekesebb magyar képeslap Előfizetési ára 1 évre egy dollár Megjelenik minden hó 15-én. Munkatársai jeles orvosok és irók- Szerkeszti: Dr. KOVÁCS RICHÁRD. E S8th Street,-----------New York-