Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1917 (18. évfolyam, 14-52. szám)
1917-12-08 / 49. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA írnak. Igaz, hogy mindez a vallás kedvéért történik, mindazonáltal joggal mondhatjuk, hogy igy lesz a reformáció a kezdeményezője és megalapítója a nemzeti irodalmaknak. Nagy hatással volt a reformáció a népnevelésre és az abból kifolyó erkölcsre is. Amint láttuk, a középkorban csak a papok és más hivatásos emberek tudtak hozzájutni a könyvekhez s ezen tényből következett, hogy a nép tudatlan volt. Nem olvashatta a bibliát sem az anyanyelvén, másrészt pedig az a téves felfogás uralkodott, hogy a tudás a népre nézve veszedelmes volna. Nem csoda tehát, hogy az emberek olyan babonásak, tudatlanok és könnyen félrevezethetek voltak. Nem csoda, hogy az erkölcsök is úgy elvadultak, hogy a nagy lelki sötétségnek és erkölcsi süllyedésnek a hallatára az ember szinte hihetetlenül rázza a fejét. A renaissance vagyis a görög-római tudományok és művészetek újjászületése sem változtatott volna a- zokon az állapotokon. Sőt ami a pápaság és papság elvi- lágiasodását és romlottságát illeti, az részint a renaissance pogány szellemének tulajdonítható. S amint mondani szokás, hogy a fejétől romlik a hal: úgy romlott, sülyedt az egyház és az állam fejétől lefelé mindenki. És igy ugrott volna vissza az emberiség a középkori sötétségből egészen a régi pogány korba. Hogy ez nem történt meg, azt a reformációnak köszönhetjük. A reformáció népiskolákat és középiskolákat teremtett amelyek a népnevelés magasztos célját szolgálták. A népnevelés szelídítette az eldurvult erkölcsöket, Először, az igaz, egy kis visszahatás volt, de hát ez úgy szokott lenni minden átmenetnél. Azonbam a Kálvin-féle, puritán erkölcsök végre is diadalmaskodtak és Magyarországot is megmentették a régi Róma sorsától vagy Lengyelország sorsától. S ha igaza van egyik nagy költőnknek, Berzsenyi Dánielnek, -— és ki merné tagadni ? — hogy igaza van, mikor igy ir: . . . minden ország támasz a és talpkőve A tiszta erkölcs, mely ha megvész Róma ledől s rabigába görnyed, — Csak akkor tudjuk megérteni és méltányolni a refor- mácziónak azt a nagyszerű hatását, melyet ez a nemzetek erkölcsére s fejlődésére gyakorolt. így lett a reformáció az újkornak egyik legnagyszerűbb és legáldásosabb mozgalma. Felszabadította a láncokba vert gondolatot, visszaadta az ember szabadságát, nevelte a népet és megtisztitotta az erkölcsöket. Csak nézzük meg a protestáns államokat, amelyek a semmiségből első hatalmakká emelkedtek! ők lettek a világ tanítói és vezetői minden téren. Bloomfield, N. J. A. P. LAPUNK KIADÓHIVATALÁBAN kaphatók:— Díszes kiállítású, magyar nyelvű, berámázásra alkalmas keresztelési és esketési bizonyítványok 12 drb. ára egy dollár. Halotti, hazai anyakönyvi kivonatok és confirmá czioi Emléklapok, 12 drb ára..........................-50 cent. EGYHÁZTAGSAGI BEFIZETÉSI kis könyvecskék, csinos kiállítás, darabja..............................5 cent. EGYHAZTAGSAGI KIMUTATÁSI IVEK, 50 egyh. tag neve fér el iwen..................................••... .Se Amerikai Magyar Ref. Iskolás gyermekek tankönyve (versek, imák és próza gyűjtemény, haladó magyar iskolások számára) ..........................25 cent. Szép olvasmányok. — Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjának Kiadóhivatala a maga hatáskörében mindent készséggel megtesz arra nézve, hogy református testvéreink a legszebb és legjobb magyar könyvekhez, szellemi táplálékokhoz hozzá juthassanak. — Ilyen szép olvasmányok, jo könyveknek Ítéljük a Vasárnapi Könyvtár füzeteit, a melyek is lapunk kiadóhivatalában megrendelhetők. — Egy - egy füzet ára postai küldéssel csupán 10 cent.— Vasárnapi könyvtár. 1-2. Regék a magyar előidőből. Irta Kisfaludy S. 2. füzet3. Hunyady Mátyás király. Irta br. Jósika Miklós. 4-6. Boldogháza. Buzdító és oktató történet. Zschokke H. után Verner László 3 füzet. 7. Utazások az északi sarkvidékeken. Közli Fényes Elek Átdolgozta Szívós Béla. 20 képpel. 8. Vig elbeszélések. Irta Kisfaludy Károly. 9- A legvitézebb huszár. Irta Jókai Mór. 10. A természet csudái. Irta Szívós Béla. I. füzet: őriás és különös alakú fák, földünk változásai, csodás sziklák, lengő kövek, orkánok, viharok, hulló csillagok, légköri tünemények. 11-12. Boldogházi esték. Tanulságos történet a magyar nép számára. Irta Vetési László. 2 füzet. 13. Pillantások a természettudomány jövőjébe. Irta Hoitsy P. 14. A világ csudái, összeállította Szegfi Mór. 15-17. András a szolgalegény. Gotthelf J. után Boross Mihály 3 füzet. 18. Az állatvilág csudái. I. A majmok világából. Irta Szívós B. 19- Arany János élete. Gyöngyösy László. 20. Az állatvilág csudái. II. Az emlősök, hüllők, halak, rovarok világából. Irta Szívós Béla. 21. Regék. Irta Jókai Mór22-24. Robinson Crusoe élete és kalandjai. 3 füzet. 25. Pál és Virginia, Francziából Saint-Piére után- 26-27. A vékfildi lelkész. Elbeszélés angolból Gold- schmith Oliver után. 2 füzet. 28. Attila Isten ostora- Irta Pálffy Albert. 29. Elbeszélések. Irta Jósika Miklós. 30. Péru elfoglalása és az Inkák pusztulása. Irta Gaal- ( 31. Csontos Szigfrid és a Nibelungok. Irta Gaal Mózes. 32. Berni Deti'e az Amelungok hőse. Irta Gaal Mózes. 33-34- András a gazda, vagy mi lett a szolgalegényből. Gotthelf Jeremiás után Szívós Béla. 2 füzet. 35. Nansen utazása Grönlandon át hóczipőn. Irta Szívós Béla. 30 képpel. 36- Újabb utazások az ésaki sarkvidéken. 22 képpel. 37-39. Homokba irt mesék. Irta Nógrádi László 3 füzet. Minden megrendelés az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjának Kiadóhivatalához, — 1008 Tenth Ave., Homestead, Pa. intézendő.— ******************************************** W. K. VANSGIVER falpapirozó, ház és czimer festő Költségvetéssel szívesen szolgál. 136 — V. 8-ik uteza. Homestead, Pa. ♦I*******************************************