Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1917 (18. évfolyam, 14-52. szám)
1917-11-17 / 46. szám
PUBLICATION OFFICE: 1001 MANUFACTURERS’ BLDG. PITTSBURGH, PA., Editors residence address: REV. ALEX. HARSÁNYI, 1008—10th Ave. HOMESTEAD, PA. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. PUBLISHED EVERY SATURDAY. ENTERED AS SECOND CLASS MAIL MATTER: APRIL 16, 1917. AT THE POST OFFICE AT PITTSBURGH, PA. XVIII. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM. 1917, NOV. 17. VOLUME XVIII. NO. 46. Hithüség. — Hát hogy mersz te engem az én papi tisztemben megakadályozni ? — Úgy, hogy gyűlölöm az ilyen papokat és az ilyen papi foglalkozásokat . . . — úgy? . . . Gyűlölőd? . . . Te? . . . — Igen, én, a született római katholikus hivő, a római pápa hű követője. — Azt pedig, amit mi most teszünk, a szent Atya parancsolta. — Az nem lehet! ő igaz ember! ö ilyet nem parancsol hatott papjainak. —Pedig mi erőszakkal is elvesszük a gyermeket. — Semmi közötök hozzá, hiszen az református. — Az anya igen; de az apja? — Az is református volt; mint reformátust temették el. — Nem igaz, mert az az ember született katholikus volt. — De áttért a református hitre. — Igen, ez az épen, amit mi nem engedhetünk meg, hogy valaki áttérjen az ördög vallására. Az apja után ez a fiú gyermek is katholikus. Hát add ide, hadd vigyem, a pápa parancsolja. — No hát akkor a pápa sátán, Antikrisztus! — Sátán ? ... Antikrisztus ? És ezt te mered mondani, Hevesi Tóni?! — Én hát! . . . Aki ilyenekre képes, százszor is azt mondom, hogy az sátán, meg Antikrisztus! A jezsuita erre kárörvendően kaczagott egyet és eleresztette a gyermeket. Menni kezdett, miközben vizs sza-vissza-nézve megfenyegette Hevesi Tónit,aki izzadt homlokát törölgetve, nagyot sóhajtott. — Majd mikor a pap már jó messze elhaladt, od’adta gyermekét a fiatal anyának, óh hogy csókolta, beczézgette örömében és megragadva Hevesi Tóni kezét, hálálkodva köszönte meg jóságát. — A mit tettem, jó szívvel tettem és érte jutalmat nem várok, — nyugtatta meg Tóni. De lehet, hogy valamikor és és is meg leszek szorulva s akkor majd én is hasonló szivességet várok tőled. Hevesi Tóni ezután gondolataiba merülve haza felé tartott s a mint házukhoz közelitett, pater Bernit épen akkor sietett apjától kifelé a kapun. Tudta, hogy őt a pap most beárulta szülei előtt, akik vakbuzgó katholikusok voltak. Amint belépett, apja haragos szemei villámlottak feléje, anyja pedig kötényébe takart szemekkel sírt. Az öreg Hevesi kemény hangon rivalt belépő fiára: — Mit tettél, te szerencsétlen?! . . . — Hát te saját egyházad papjait vádolod, azok ellenére dolgozol; a szent Atyát sátánnak, Antikrisztus- nak nevezed Hát te az eretnekeknek fogod pártját, kik elhagyták az egyedül üdvözítő katholikus egyházat ? Hiszen a mi az egyházé, azt jogában áll az egyháznak erővel is elvenni! Már pedig az a fiú gyermek az egyházé, kit az egyház számára a papoknak vissza kell szerezni. — A gyermek apja nem volt katholikus. — De az volt! . . . Ha százszor is kitér valaki, azért csak katholikus marad és gyermeke sem lehet más. És a ki ezt megakadályozza nagy bűnt követ el. Ha tovább is velem akarsz egy fedél alatt maradni, eredj s tedd jóvá hibádat, hozd el anyjától a gyermeket és vidd a templomba, hogy meg kereszteltessék. Tóni szelíden kérlelte apját, hogy ne kényszerítse erre a dologra, de az öreg hajthatatlan maradt s ajtót nyitva fiának, kezénél fogva kilóditotta a házból e szavakkal : — Ha nem teheted, eredj; . . . Házamban többé nincs helyed! II. A város egyik becsületes iparosa volt Mezey Pál, kinek szüléi korán elhalván, iskoláit félben hagyta és iparoslett. A református egyház érdemes lelkésze, tisz- teletes Hevery István urammal sokszor egész estéken el tudott diskurálni ékes latin nyelven az isteni elő- végzet, a Krisztus Istensége, az örök élet, és más hasonló istenes tudományról. Mezey Pál nem volt épen szegény ember, de Heve- sy Tóni uram ő hozzá képest dúsgazdag volt. De nem a gazdagoké az Isten országa, vigasztalta magát Merey Pál. Neki nem voltak kielégithetetien vágyai. Boldog, elégedett ember volt. De az ő boldogsága sem volt teljes, mert egyetlen gyermeke, leánya egy kis fiú gyermekkel korán özvegy ségre jutott, ő e miatt sohasem zúgolódott s minz vallásos, Istenfélélő ember, keresztyéni megnyugvással viselteel, amit Isten jónak látott reá mérni. (Folytatása következik.)