Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)
1916-11-25 / 48. szám
48. sz. NOVEMBER 25. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7 Református egyletek. EGY OLDOTT KÉVE Mennyit kellett szenvedni a Tatai református gyülekezetnek Magyarországon. Ez felebbezni nem lehetett, mert akkor nemcsak a prédikátort kergetették volna ki Tata városából, hanem még az egyházat is romlásba vitték volna. Hej, abban a szomorú időben a mi nevünk “hallgass ” volt! Tűrni, szenvedni kellett szótlanul, mert aki szólott, az lázadó volt és a fejével játszott1 Még igy is csak megéltek volna valahogyan a reformátusok. Hanem, mikor a buzgó Eszterházy- esalád lett Tata földesura, akkor már megint kezdődött a nagy nyomorúság. Valami Pogány Pál nevű plébános bizony “pogányul” bánt velük. A földesur parancsára hivatkozva, ugyanannyi egyházi adót rótt ki a reformátusokra és az evangélikusokra is, mint a saját híveire, azaz fejenként ötven dénárt. Aki pedig nem tartotta az ő ünnepeit, az 12 forint büntetést fizetett. Még ez sem volt elég. Idő múltával plébános uram belejött a dupla stóla szedésébe, hogy ha református férfi evangélikus feleséget vett el, vagy megfordítva az eskettetést magának követelte. Megesett az is, hogy református ember temetésére elment s a református papot elkergetve a temetésről, maga végezte el azt... — Pár évtized múlva harmadszor kellett megérni a református egyháznak, hogy a templomát elvették. Bámulnunk kell azon a találékony gonoszságon, amellyel ez megtörtént. Pedig az egész dolog olyan egyszerű volt. Mikor a református papi állás üresedésbe jött, Eszter- házy tisztjei nem engedtek uj prédikátort hozni. Hiába minden erőlködés. A jobbágyság a tisztekkel szembe nem szállhatott, a céhbeliek pedig, ha az iparuktól meg nem akarták fosztatni magukat, szintén hallgattak. Ekkor aztán kimondták, hogy semmi szükség nincsen Tata városában a református papra, de meg sohasem is volt békességes, szabad vallási gyakorlatuk. Mehettek aztán a hívek a vármegyére, amelyben a római katholikus papoké volt az első szó, vagy a helytartó tanácshoz, amely boldog volt, ha egy protestáns templomot elvehetett. Miután kimondták, hogy nem szabad istentiszteletet tartani, és pap úgy sincsen, tehát ide a templommal, a papilakkal és iskolával! (Vége következik.) Bridgeport! Magyar Ref. B. S. Egylet Alakult: 1903. augusztus 13-í.u Elnök: ld. Köteles István. Aiel- •íök: ld. Tóth József. Pénz tárnok: bodnár András. Jegyző: Babinszky Mihály. Titkár: Jesztrebi Sándor. (605 Bostwlck Ave.) Ellenőr: Szőke János. Számvizsgáló bizottság: Dezső János és Varga Ferenc. Trustee: Ifj. Köteles István. Beteglátogatók: Smojda Sámuel és Gyurcsák Ferenc- né. Az Am. Magy. Ref. Egyesület osztálynál jegyző: Dicső Ferenc (249 Pine St.) Ajtóör Major András. Pénztárnok: Bányai István 401 Bostwlck Ave. Egyleti orvos: Dr. Steinberger Márton (617 Hancock Ave.) Ifjúsági osztály ügykezelő Ifj. Kerekes Lajos. Ellenőr: Ifj. Köteles István. Gyűléseit tartja minden hó 3-lk vasárnapján délután 2 órakor az első Magyar Ref. Egyház Iskola helyiségében. Ashtabula-Harbor, O. Első Magyar Ref. B. S. Halott-Elt. és NŐI Tempi. Egylet. Elnök: Tóbiás András. Alelnöki Vojtek József. Jegyző: ld. Palágyl József, akihez minden az egyletet érdeklő levelek cimzendök, lakik: Asthabula Svédén, O. Box 121. Pénztárnok: Takács János. Titkár: Sim- csik János. Pénztári ellenőr: Világi László. Számvizsgáló bizottság: Ma- rincsák György és Balogh Károly. Beteglátogatók, férfiaknál: Csupik József és id. Lengyel János, nőknél: Héty Sámuelné és Szabó Antalné. Zászlótartó, hazai: Kis István, amerikai: id. Palágyi József. Szöv. ügykezelő: Marincsák János. Ajtóőr: Gégény György. Gyűléseit tartja minden hó 4—ik vasárnapján délután 1 órakor a Svéd Hallban. Starlei I. Amerikai Magyar Ref. Sionra épxit Betegsegélyző és Halott Eltakarító Egylet. Alakult 1896 november 1-én. Elnök Balázs Antal, alelnök Kocsvay Pál, pénztárnok id. Bárdos András, jegyző Kulcsár Bálint, Dil- lonvale, O. Box 169, kihez minden az egyletet érdeklő levelek cimzendök. Ellenőr és számvizsgálók Bodnár Ferenc és Fazekas István, beteg- látogatő Fazekas Sámuel, zászlótartók amerikainál ifj. Bárdos András, magyarnál Balázsy Ferenc, ajtőőr Bartus Mihály, ügykezelők a Református Szövetségnél Balázsy Ferenc, Bridgeportinál Repka János. southbeuiü Mlső Ref. B. M. Egylet. Alakult: 1399. május 1-eu. Diszelnök: Tizsteletes Bartók Bé- m. Elnök: Barna János. Alelnoa: Irnri István. Pénztárnok: Lengyel Miklós. Titkár: Kolonics János, kihez minden az egyletet érdeklő levelek és egyéb ügyek cimzendök, 728 W. Monnroe St. Jegyző: Suie János. Pénztári alonőr: Varanai Károly. Bizottsági tagok: Tiszteletes Bartók Béla és Szabó József. Beteglátogatók: délen: Barta János és Barczal János, nyugaton: Szolnoki István és Búzás János. Rendfentartők: Slnlta József, Szilágyi András, Németh Ferenc és Szolnoki András. Ajtóőrök: Molnár József és Parko János. Ingóság vagy vagyonkezeio*: Lengyel Miklós és Parko Istvánt. Zászlóvivők, az amerikaihoz: Pease József, az egyleti diszzászlóhoz: Jaso Gyula, zsinórtartók: Juhász János és Barta Sándor. Gyűléseit tartja minden hó első vasárnapján az újonnan épült Magyar Házban, Ceplns St. Homestead és Vidéke Magyar Ref. B. S. és Egyházi Egylet Alakult 1904 január hó 31-én. Diszelnök: Nagytiszteletü Harbá- nyi Sándor ref. lelkész, elnök Kun Károly, alelnök B. Nagy János, pénztárnok Bábás János, jegyző Klinkó János, titkár Kun Bertalan, kihez az egyletet érdeklő levelek küldendők, Box 37, Homestead, Pa., ellenörök B. Nagy Igtván és Kovács János, számvizsgálók: Bállá János, Koly- sza Bertalan és Sípos János. Bete0'- látogatók Homesteadon, Pós György és Urbán György, West Homesteadon Rubiezák István, Munholon Kardos József, zászlótartók: magyarhoz Kovács Károly és ld. Tóth Jánog, amerikaihoz ifj. Lengyel István. Ajtóőrök Süveg Pál éa Lehotai Pál. Daytoni Első Magyar Ref. és Luth. Betegsegélyző és Temetkezési Egylet Alakult 1908 október 25-én. Lelkész elnök: Tdő. Kovács Endre, elnök Nagy Károly, alelnök Balia István, jegyző G. Demeter József, pénztárnok Lőrinczi Géza, levelező titkár Maar Ihre, kihez az egyletet érdeklő levelek küldendők, 1424 Blaine St., Dayton, Ohio, nyilvántartó ifj. Hegedűs János, számvevő Gőrász István, pénzügyi titkár Kertész Sándor, kis könyvvezető Mali György, beteglátogató ellenőr Győri Ferenc, beteglátogatók: Árva József, Bartha Pál és Szaniszló István. Hármastagu bizottság: Darabos Pál, Nagy András és Váradi Gyula, magyar zászlótartók: Gyarmati Sándor és Szilágyi József, amerikai zászlótartók ifj. Demeter József és Gergely Gerson, ajtőőrök: Cellár János és Kató Károly, egyleti orvos Dr. Staup Az egylet gyűléseit tartja minden hó 4-ik vasárnapján délután 3 órakor a ref. templom alatti iskola helyiségében. Egyházi Müvek, melyeknek megszerzését ajánljuk minden hithü éa buzgó hittestvérünknek. Az Amerikai Református Egyház Törvénykönyve................. 25tAz Amerikai Ref. Egyház Története, 32 képpel (1 dollár helyett................................................ 25a Angol Magyar Református Katekizmus ...................................... 15e Legyetek józanok és a Bor sző a Bibliában, 3 mértékletesség! tanitás, nagyon érdekes könyv 7 képpel....................................... 35c Háború átka és Béke áldása, alkalmi prédikáciős füzet .... 12c Miért vagyok én evangéliumi Protestáns. Ára ........................ 12c Miért legyen ön Protestáns? ... 5c Szűz Mária tisztelete.................... 5c Harsányi Pál: Háborús imádságok ................................................. 25c Ha e hiterösitö és lelket művelő könyvek bármelyikét óhajtja megának megszerezni, küldje be azok árát bélyegekben a homestead! és vid. ref. egyház lelkészi hivatalához (1008 Tenth Ave., Homestead, Pa.) és a rendelt müvet postafordultával megkapja. RichterAnchor Pain- Expeller reumaticus fájdalmak, az Izmok merevsége, zsogorodás ellen. Ha nincs rajta az eredeti horgony védjegy, ne fogadja el. 25 és 50 cent minden gyógy- tárban és nálunk F. Ad. Richter & Co. 74—80 Washington Sírét., NEW YORK N. Y. A szemfényvesztők kora már rég lejárt, az amerikai magyarság gyomra már nem veszi be a cifra szóba csomagolt maszlagot. Az amerikai magyarság most már tisztán lát és nem hagyja elszédittetni magát a nagyzoló, üres reklámtól. Ez a titka azután annak, hogy miért szaporodik napról-napra azoknak ezreknek a száma, akik a PARTOGLORYT használják és miért lesz napról-napra kevesebb azok száma, akik a Partoglory UTÁNZATAIT vásárolják. E ez természetes dolog is, mert hiszen a Partoglory az IGAZI vérképző, izomfejlesztő s idegerősitő gyógyszer, az az IGAZI medicina, melyet már eddig is sok esetben használtak teljes sikerrel. Hogy mire jó a Partoglory? Azt is megmondjuk. Ha valaki gyenge idegzete folytán álmatlan, buskomor, erőtlen, bágyadt, izgága, fejfájós, leromlott, sápadt, beesett szemű; ha betegségből lábadozó; ha túl erős munkát végez, egészségtelen helyen dolgozik — használja a Partogloryt s rövidesen tapasztalni fogja, hogy micsoda páratlan hatással van ennek a csodálatos erejű gyógyszernek, melyet nagy üvegenként 1 dollárért küld meg a Partos Patika, 160 SECOND AVE., NEW YORK. Óvakodjék tehát az utánzatoktól! S MINDIG AZ EREDETI, IGAZI PARTOGLORYT HASZNÁLJA.