Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)
1916-09-02 / 36. szám
36. sz. SZEPTEMBER 2. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7 zést arra vonatkoztassuk, hogy Jézus a várt világbiró: — igy már most is elhatározólag működhetik a hívők életére. Ő az Ur, nem mivel ő az emberekért valamit tett, vagy szenvedett, hanem mert ö tőle félni kell, mint olyantól, aki az emberek felett az utolsó Ítéletet mondja. A kiindulási pont Jézus történetének az egész szemléletére nézve Jézus messiási hite volt. Azzal hogy Jézus Messiásnak nyilvánította magát, magát olyan személynek jelölte, ki a zsidó hitben régen jártas volt. Ezzel egészen határozott hely lön neki kijelölve a világ jövőjében. Ezt látjuk Jézus saját szavaiból: — “Miként a felvillanó villámlás az ég aljáig fénylik, úgy lesz az ember Fia is az ő napján. Az embernek Fia aí ő Atyjának dicsőségében az ő angyalaival jő el. Látni fogják őt az Istennek hatalmas jobbján és eljönni az 'ég felhőiben.” — (Mát 26: 64, Márk 16: 62) — Akkor az emberi kéz által késziett templom helyébe olyat állít, a mely nem emberi kéz által épült. ítéletet tart az emberek felett, akik az ő dicsőséges trónja előtt összegyü- lekezendenek, a kegyelmet nyerteket a nekik készített istenországába, az elvetemülteket az örök gyötrelemre utalja. Az ünnepi lakomakor majd egy megdiesőitett világ borát issza. Tanítványai is az ő asztalánál fognak enni és inni s trónjaikon ülve, Izráel tizenkét törzsét megítélni. Az utolsó dicsőségnek még körülményesebb rajzolásai voltak meg Jézus szájából. De a későbbi keresztyén- ség e szavakat a hagyományból ismét elkülönítette, mert azok neki tul-fanatikusaknak, tul-mondaiak- nak látszottak. Azonban Jézus népének hitében élt s e nép szívesen színezte ki Jézus dicsőségét különösen ragyogó, feltűnő színekkel. Jézus legyőzte ama kisértést, hogy az Isten fiainak dicsőségét saját tette által akarná megvalósítani, de hogy Isten az ő messiási igéretetit egyszer valóra váltja, ehez bízó hittel ragaszkodott. A New Yorki 14-ik utca és Second Ave. sarkán levő református templomban MAGYAR ISTENITISZTELET minden vasárnap délelőtt 11 órakor. Pénteken este 8 órakor. Ifjúsági Kör gyűlése csütörtök este 8 órakor. Lelkész DIKOVICS JÁNOS. Református egyletek. Bridgeport! Magyar lief. B. S. Egylet Alakult: 1903. augusztus 13-Ui Elnök: id. Köteles István. A.el- • aök: Id. Tóth József. Pónztárnok: Bodnár András. Jegyző: Babinszky Mihály. Titkár: Jesztrebi Sándor. (605 Bostwick Ave.) Ellenőr: Szóké János. Számvizsgáló bizottság: Dezső János és Varga Ferenc. Trustee: Ifj. Köteles István. Beteglátogatók: Smojda Sámuel és Gyurcsák Ferenc- né. Az Am. Magy. Ref. Egyesület osztálynál jegyző: Dicső Ferenc (249 Plne St.) Ajtőör Major András. Pénztárnok: Bányai István 401 Bostwick Ave. Egyleti orvos: Dr. Steinberger Márton (617 Hancock Ave.) Ifjúsági osztály agykezelő ifj. Kerekes Lajos. Ellenőr: ifj. Köteles István. Gyűléseit tartja minden hó 3-ik vasárnapján délután 2 órakor az első Magyar Ref. Egyház iskola helyiségében. Ashtabula-Harbor, O. Első Magyar Ref. B. S. Halott-Elt. és Női Tempi. Egylet. Elnök: Tóbiás András. Alelnők: Vojtek József. Jegyző: Id. Palágyl Jőzsef, akihez minden az egyletet érdeklő levelek cimzendők, lakik: Asthabula Svédén, O. Box 121. Pénztárnok: Takács János. Titkár: Sim- csik János. Pénztári ellenőr: Világi László. Számvlasgáló bizottság: Ma- rincsák György és Balogh Károly. Beteglátogatők, férfiaknál: Csupik József és Id. Lengyel János, nőknél: Héty Sámuelné és Szabó Antalné. Zászlótartó, hazai: Kis István, amerikai: id. Palágyl Jőzsef. Szöv. ügykezelő: Marincsák János. AJtőőr: Gégény György. Gyűléseit tartja minden hő 4—lk vasárnapján délután 3 órakor a Svéd Hallban. Starlei I. Amerikai Magyar Ref. Sionra ép.vlt Betegsegélyző és Halott Eltakarító Egylet. Alakult 1896 november 1-én. Elnök Balázs Antal, alelnök Kocsvay Pál, pénztárnok id. Bárdos András, jegyző Kulcsár Bálint, Dil- Ionvale, O. Box 169, kihez minden az egyletet érdeklő levelek cimzen- dök. Ellenőr és számvizsgálók Bodnár Ferenc és Fazekas István, beteg- látogató Fazekas Sámuel, zászlótartók amerikainál ifj. Bárdos András, magyarnál Balázsy Ferenc, ajtőör Bartus Mihály, ügykezelők a Református Szövetségnél Balázsy Ferenc, Bridgeportlnál Repka János. Soulhbeudi Első Kel. B. *>. Egylet. Alakult: 189 9. május 1-én. Diszelnök: Tizsteletes Bartók Bé- :a. Elnök: Barna János. Alelno*: Imri István. Pénztárnok: Lengyel Miklós. Titkár: Kolonics János, kihez minden az egyletet érdeklő levelek és egyéb ügyek cimzendők, 728 W. Monnroe St. Jegyző: Sule János. Pénztári olonőr: Varanai Károly. Bizottsági tagok: Tíazteletes Bartók Béla és Szabó József. Beteglátogatók: délen: Barta János és Barczal János, nyugaton: Szolnoki István és Búzás János. Rendfentartők: Slnka Jőzsef, Szilágyi András, Németh Fe- ,-enc és Szolnoki András. Ajtóőrök: Molnár József és Parko János. Ingóság vagy vagyonkeze.uR: Lengyel Miklós és Parko Istvánt, iiászlóvivók, az amerikaihoz: Pecee József, as. egyleti dlszzászlóhoz: Jeso Gyula, zsinórtartók: Juhász János és Barta Sándor. Gyűléseit tartja minden hó első vasárnapján az újonnan épült Magyar Házban, Cepins St. Homestead és Vidéke Magyar Ref. B. S. és Egyházi Egylet Alakult 1904 január hó 31-én. Diszelnök: Nagytiszteletü Harkányi Sándor ref. lelkész, elnök Kun Károly, alelnök B. Nagy János, pénztárnok Bábás János, jegyző Klinkó János, titkár Kun Bertalan, kihez az egyletet érdeklő levelek küldendők, Box 37, Homestead, Pa., ellenőrök B. Nagy Igtván és Kovács János, számvizsgálók: Bállá János, Koly- sza Bertalan és Sipos János. Betecr- látogatók Homesteadon, Pós György és Urbán György, West Homesteadon Rubiczák István, Munholon Kardos József, zászlótartók: magyarhoz Kovács Károly és id. Tóth Jánog, amerikaihoz ifj. Lengyel István. Ajtő- őrök Süveg Pál és Lehotai Pál. Daytoni Első Magyar Ref. és Lutli. Betegsegélyző és Temetkezési Egylet Alakult 1908 október 25-én. Lelkész elnök: Tdő. Kovács Endre, elnök Nagy Károly, alelnök Balia István, jegyző G. Demeter József, pénztárnok Lörinczi Géza, levelező titkár Maar Ibre, kihez az egyletet érdeklő levelek küldendők, 1424 Blaine St., Dayton, Ohio, nyilvántartó ifj. Hegedűs János, számvevő Görász István, pénzügyi titkár Kertész Sándor, kis könyvvezető Mali György, beteglátogatő ellenőr Győri Ferenc, beteglátogatők: Árva József, Bartha Pál és Szaniszló István. Hármastagu bizottság: Darabos Pál, Nagy András és Váradi Gyula, magyar zászlótartók: Gyarmati Sándor és Szilágyi József, amerikai zászlótartók ifj. Demeter József és Gergely Gerson, ajtóőrök: Cellár János és Kató Károly, egyleti orvos Dr. Staup Az egylet gyűléseit tartja minden hó 4-ik vasárnapján délután 3 órakor a ref. templom alatti iskola helyiségében. _________________________ Egyházi Müvek, melyeknek megszerzését ajánljuk minden hithü és buzgó hittestvérünknek. Az Amerikai Református Egyház Törvénykönyve .................. 25c Az Amerikai Ref. Egyház Története, 32 képpel (1 dollár helyett . . *........................................... 25a Angol Magyar Református Katekizmus ......................................... 15o Lepyetek józanok és a Bor szó a Bibliában, 3 mértékletességi tanítás, nagyon érdekes könyv 7 képpel......................................... 35c Háború átka és Béke áldása, alkalmi prédikációs füzet .... 12c Miért vagyok én evangéliumi Protestáns. Ára .......................... 12c Miért legyen ön Protegtáns? ... 5c Szűz Mária tigztelete..................... 5c Harsány! Pál: Háborús imádsá-. gok ................................................... 25c Ha e hiterősitő és lelket művelő könyvek bármelyikét óhajtja megának megszerezni, küldje be azok árát bélyegekben a homesteadi és vid. ref. egyház lelkészi hivatalához (1008 Tenth Ave., Homestead, Pa.) és a rendelt müvet postafordultával meg- kapia RichterAnchor Pain- Expeller reumaticus fájdalmak, az Izmok merevsége, zsogorodás ellen. Ha nincs rajta az eredeti horgony védjegy, ne fogadja el. 25 és 50 cent minden gyógy- tárban és nálunk F. Ad. Richter & Co. 74—80 Washington Sírét., NEW YORK N. Y. A szemfényvesztők kora már rég lejárt, az amerikai magyarság gyomra már nem veszi be a cifra szóba csomagolt maszlagot. Az amerikai magyarság most már tisztán lát és nem hagyja elszédittetni magát a nagyzoló, üres reklámtól. Ez a titka azután annak, hogy miért szaporodik napról-napra azoknak ezreknek a száma, akik a PART0GL0RYT használják és miért lesz napról-napra kevesebb azok száma, akik a Partoglory UTÁNZATAIT vásárolják. E ez természetes dolog is, mert hiszen a Par- toglory az IGAZI vérképző, izomfejlesztő s idegerősitő gyógyszer, az az IGAZI medicina, melyet már eddig is sok esetben használtak teljes sikerrel. Hogy mire jó a Partoglory? Azt is megmondjuk. Ha valaki gyenge idegzete folytán álmatlan, buskomor, erőtlen, bágyadt, izgága, fejfájós, leromlott, sápadt, beesett szemű; ha betegségből lábadozó; ha túl erős munkát végez, egészségtelen helyen dolgozik — használja a Partogloryt s rövidesen tapasztalni fogja, hogy micsoda páratlan hatással van ennek a csodálatos erejű gyógyszernek, melyet nagy üvegenként 1 dollárért küld meg a Partos Patika, 160 SECOND AVE., NEW YORK. Óvakodjék tehát az utánzatoktól! S MINDIG AZ EREDETI, IGAZI PARTOGLORYT HASZNÁLJA. I T