Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)
1916-04-08 / 15. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 15. sz. ÁPRILIS 8. Tárca ANDRÁS GAZDA HITET CSERÉL. — Úgy? Hát ki vagyok én? Hát nem mögmondtam, hogy egy árva fillért ,se adok! Hogy mög ne próbálják! — Az egyház mondta ki, hogy mindenki... Aztán kigyelmed mint presbiter... — Nem vagyok presbiter, lemondok ! ■— Sajnálom... ‘szintén sajnálom, de kigyelmed azért csak tagja az egyháznak... András gazda rávágott a mellére, hogy csak úgy dongott: — Ettől a pillanattól fogva nem vagyok az! Kitérők. Még ma, ebben a percben mögyök a plébániára ... S köszönés nélkül elsietett. Útja ott vezetett el a katholi- kus templom előtt. Fölnézett a torony keresztjére. Ide járok én ezután! E pillanatban megcsúszott és oly szerencsétlenül esett el, hogy a bal lába két helyen eltört. Bokába, comba. .. A városba vitték. András gazda a kórházba hosz- szu hónapokot töltött igen nagy testi és lelki szenvedések között. A lába először rosszul forrt össze. Újból el kellett törni s aztán úgy összeilleszteni. Biz az sok időbe, sok kínba került. De a láb csak hagyján. Hanem a lelki gyötrődések? Mi történt otthon? A háznál? A földön? Különösen a földön. .. Azóta elmúlt az aratás, el a cséplés. Bizonyosan kin veszett az élet... Ugyan ki is takarította volna be? Senki. Hiszen ha volna valaki, aki gondolna rá, aki szívlelné, aki pártolná, az most fölkereste volna. De senki. Éppenséggel senki. Még csak az elvtársak se. Hát ennyire jutott? Annyi sok rosszat tett? Hát olyan sokat, olyan igen sokat vétkezett? Csak most kezdett eszmélni arra, hogy ő tulajdonképpen mit is cselekedett eddig. Talán még örülnek is rajta, hogy igy járt. . . S most menjen haza? Haza? De vájjon haza-e? Mi vár rá otthon? Pusztulás, romlás. Nemcsak a becsület van oda, hanem a kis vagyonka is. Minden. Mert úgy áll a dolog, hogy a közügyeskedés sok pénzbe került. A takarékok adták. S most a termés oda. Miből fizeti a kamatokat? Ezóta talán már el is dobolták a földjét? Úgy lehet a házát is... Ilyen nagy lelki gyötrelmek zakatoltak András gazda belsejében, amint fölgyógyulva hazafelé tartott. A falujába szinte lopva óvakodott be. Lehajtott fejjel. Amint a papiak mellett elsánti- kált, egy kéz nehezedett a vállára :- Isten hozta András gazda. . . No, csakhogy egyszer már... A tiszteletes ur volt. Az, akit ő olyan sokszor, olyan igen nagyon megbántott minden igaz ok nélkül. Akit meg akart tagadni a hitével együtt. Azt mondja, hogy Isten hozta... Nem akart hinni a szemének, a füleinek. Neki mondja? Az öreg csak állt, állt egy helyben és ejte- gette a fejét, miközben alig-alig tudta kinyögni: —- Möggyüttem, mög... S ráintett a lábára. — Nyomorékon... Majd, hogy a jó szóra jó szót adjon, hogy igazolja maga-magát, bünbánólag fölsóhajtott: — Megbüntetett az Isten. A tiszteletes ur vigasztalta: — Ha a lélek egészséges, akkor nincs semmi baj! — De a lélek is beteg. — Még mindig? — Nem attól... Megrázta a fejét. —• Nem. — Hát? — Mi lösz velem? Senkim, semmim. Koldus vagyok. A termésem ... A tiszteletes ur mindkét kezét rátette András gazda vállára: — Nem pusztult el a kigyelmed termése. Nem. Az egyház learat- tatta, behordatta... Ott van a csűrbe... András gazda összekulcsolta az ujjait, úgy emelte fölfelé... Valami szokatlan, soha nem tapasztalt meleg érzés ülte meg a lelkét, de annyira megülte, annyira ránehezedett a belsejére, hogy attól egyszeriben megeredtek a köny- nyei. .. Bizony-bizony elő kellett venni a nagy kockás zsebkendőt, ott a nyílt utcán, az egész falu előtt teli;sded-tele kellett sírni. .. ami igen-igen jól esett neki is, de a falunak is, mert mindketten meg könnyebbültek utána. (Vége. Gyermekeknek. KIRÁNDULÁS. Amerikában minden gyermeknek ,aki a 6-ik évét betöltötte, iskolába kell járnia. Ez az ország ugyanis csak azokat a gyermekeket tudja megbecsülni, akik nem sajnálják a fáradtságot és szorgalmasan tanulnak. Meg is van aztán az eredmény! Itt minden gyermek, mikor felnő és emberré lesz, nem csupán olvasni és Írni tud, hanem meg is tudja bírálni azokat az eseményeket, amelyek a nagy világban történnek. Képünkön láthatjuk, amint a gyermekek nagy buzgalommal, esernyővel kezükben a zivataros időkben is felkeresik az iskolát. Hanem aztán, amikor bevégezték a tanulást, nagy az öröm. Nem messze a várostól, jókora hegyen vannak sziklavár romjai. A hegy lábánál, éppen az ut mellett áll egy vendéglő. Jenő és Gergely is betért e vendéglőbe reggelizni és pihenni, mielőtt a hegyi útra térnének. A fiuk asztalt hozattak ki maguknak a kertbe, a vendéglős leánya meg kiszolgálta őket. Tormás kolbászt, sajtot és vajas kenyeret ettek, erre persze megszojmaztak s innivalót is hozattak maguknak. Úgy ettek, ittak, mint valami ifjú urak. Aztán kérdezték, mivel tartoznak? Midőn a számlát kifizették, útnak indultak felfelé a hegyen, a mig a romokhoz értek. Egy harmadik is hozzájuk csatlakozott, a vendéglőben találkoztak vele, iskolatársirk és jó pajtásuk volt. A fiuk minden látnivalót megnéztek a romokban, aztán pihentek egy darabig, s végre hazafelé vándoroltak, olyan jó kedvük kerekedett az utón, hogy egész hazáig egyre daloltak. Jenő kezdte: Esik az eső Csúszik a fakó, Nem mehetek a vásárba Nincs rajta patkó! A VARÁZSGYÜRÜ. William kereskedő egy más világrészbe utazott és szorgalma által szép vagyont szerzett magának. Hosszú idő múlva visszatért hazájába. Midőn rokonai pompás termeibe lépett, ezek nem fogadták nagyon szívesen, mert a tengeri utazás alatt megkopott ruháiról azt következtették,, hogy szegény, ki az ő kegy ökre szorult. Egy szerecsen szolga, kit magával hozott, méltatlankodva kiáltott fel: — Ezek aztán kegyetlen rokonok, annyi év távolléte után még csak barátságosan sem iidvözlik gazdámat! — Várj csak, — mondá a kereskedő, — majd megváltoznak Németh János ezentúl minden egyes pénzküldeményről nemcsak POSTAI FELADÓ- VEVÉNYT, hanem egyidejűleg a címzett által sajátkezüleg aláirt Hivatalos elismervényt is küld megbízóinak. 100 korona $13.00 Megbízásait küldje erre a címre: Németh János volt cs. és kir, konzuli ügynök Központi iroda: 395 BROADWAY, NEW YORK.
