Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)
1916-12-30 / 53. szám
53. sz. DECEMBER 30. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 Adakozás. Zsófi asszony egy kis telt vászonzacskót húzott elő a fiókos szekrény aljából. Valami vékony zsinórfélével volt a szája szorosan lekötözve s a kötés fojtra húzódott rajta. Zsófi asszony hiába próbálta körmével, fogával felbontani, sehogy sem tudta. —Esztikém, keresd elő gyorsan az óllót! — szólt a sarokban játszó kis leányához. — Azonnal mamácskám, — ugrott fel a csöppség s kihúzta a varrógép fiókját, hol az ollót tartani szokták, de most ez egyszer nem volt ott. — Jé, nines a helyén, mamám. Hol keressem? — Nézd meg a szekrényen is hátha ott felejtettük; — szólt a mama s még mindig fogát erőltette a felbontással. —Itt sincs! — kiáltotta Esztike. — Akkor hát nem tudom, hol keressük1 Az a bosszúsága az embernek, ha valamit keres, akkor azt épen nem találja meg. Hanem azonban amikor nem kell, — bezzeg előkerül magától! — méltatlankodott Zsófi asszony s bosz- szuságában úgy megrázta a zacskót, hogy a nagy csörgetéstől a szobaajtó előtt csipegető kender magos tyuk ijedtében éktelenül kotkodácsolni kezdett. — Adta hitvány zacskója, nem akarja kiengedni magából azt a kis pénzt. Pedig hiszen nem akarom rosszra kiadni. Sőt inkább szent dolgokra. Hozd ide csak. leányom, azt a kést, azzal is tudok segiteni a bajon. Mire azonban oda vitte a kis Esztike a kést, leejtette Zsófi asz- szony a zacskót a padlóra s ki- feslett egyik sarka, ömlött ki belőle a sok fényes tizfilléres. Alig győzték a kis Esztikével összeszedni. — Jaj, mamám, de sok pénz ez! — szólt Esztike, az asztalra rakva a felszedett nikkelpénzeket. — Dehogy sok, leányom. Az egész csak száz darab tiz filléres. Tojásokért kaptam valamennyit. — Száz darab! — csodálkozott még jobban a csöppség. — Mit vesz rajta, mamám? — Semmit, Esztikém! Hanem elviszem még ma a tiszteletes úrhoz, az Ur oltárára adományozom megemlékezésül szegény édesapád elhunytára. Esztike kisietett ezen hirt eluj- ságolni Bakos Lidikének. A keri- tés hasadékán átkiáltotta hason- koru szomszédjának: — Lásd, Lidi, édesanyám száz pénzt ad a templomra. Azért adja, mert most egy éve halt meg édesapám. Már el is ment a pénzzel a. tiszteletes úrhoz. Lidikének sem kellett több, futott a friss hirrel édesanyjához a konyhába. — Édesanyám, most mondta az Erzsi, hogy száz koronát vitt édes anyja a tiszteletes úrhoz, — szólt fontoskodó hangon a kis leány, száz pénz helyet önkénytelenül is száz koronát mondva. — Már miért vitt volna oda oly sok pénzt? — veté ellen Bakos- né asszony. — Azért, mert most egy esztendeje múlt annak, hogy Eszti édesapja meghalt. — ügy! — hökkent meg a büszke Bakos Mihályné. — Telik azoknak még olyanra is! És nem kevesebb, mint száz korona?... Nos, ha telik azoknak arra száz korona adok akkor én kétszázat. Megmutatom, hogy mindig különb vagyok, mint ő. Ment is azonnal a szobába. Az almárium sarkából előhúzta a Bibliát s felnyitotta azt a hátulsó lapjánál : — kiolvasott onnan tíz darab húsz koronás bankjegyet. Az ablakon át megleste, mikor jön a paptól már vissza Kovács Jó- zsefné. Vitte aztán ő is a pénzt. S meghagyta a tiszteltes urnák, hogy nevét is felemlítse majd, a mikor kihirdeti az adakozást. Másnap vasárnap lévén, az istenitiszteleten gyászba öltözötten jelent meg a ké tözvegy a templomban. Magukkal vitték leánykáikat is. Bakos Mihályné izgatottan várta az istenitisztelet végét, amikor sor kerül az adakozások felolvasására. Nem találta soha olyan hosszúnak a prédikációt, mint ma. — Jaj, tán soha nem lesz vége ! — sóhajtott egynéhányszor • magában. Végre elérkezett az a várva- várt perc is, mikor a lelkész a következőket mondta a szószékről: — Özvegy Kovács Józsefné elhunyt atyánkfia, férjének emlékezetére tiz koronát, és Özvegy Bakos Mihályné ugyancsak atyánkfia, férjének emlékezetére kétszáz koronát adakozott az Ur oltárára Az Ur áldása legyen az adakozókon. .. stb. Bakosné majdnem leesett a pádról ijedtében... Mennyit is mondott a pap? Csak tiz koronát adott volna Kovácsné?! Vagy talán nem jól értette ő? Padbeli szomszédjához, az öreg Paksáné- hoz hajolt s megkérdezte tőle: — Édes, Zsuzsi néném, mondja csak, mennyit is adott az én szomszédom? — Tiz koronát, lelkem, tizet, — válaszolt Paksáné. — Óh, a cudarok becsaptak engem, mily rengeteg pénzt odaadat- tak velem! — sziszegte nagy haraggal a fogai közt. Mert tulajdonkép szörnyű zsugori asszony volt. Zsugoriságánál pedig csak a büszkesége volt nagyobb, hogy ő különb másoknál. Templomból hazamenet, utcaajtójuknál indulatosan támadt Zsófi asszonyra és leányára. —No, szomszéd asszony, templomba is elvitte azt a hazug kis mákvirágot ? — Micsoda durva beszéd ez? — fakad ki erre a megtámadott. — Nem durva, hanem igaz beszéd. De micsoda gonoszság is kell ahhoz, hogy a szülő maga tanítsa hazugságra gyermekét! — Én?... Én tanítom hazugságra gyermekemet?! — Igen, maga! Hogyan tudta volna mondani gyermeke a gyermekemnek, hogy száz Koronát, ad a templomra, ha nem maga ha- zudja neki ?! — Úgy, hát ott a baj! — értette meg a dolgot Zsófi asszony. — Tudja meg, hisz jól hallottam az udvaron, az én gyermekem nem azt mondta a magáénak, hogy én száz koronát adok, hanem csak azt, hogy száz pénzt. Ugyanis száz darab tiz filléres volt az, a mit az Ur oltárára adtam. Érti? Különben csak annyit mondok magának még, hogy a jó Isten olyan adakozást, mint a magáé, bármilyen sok pénz legyen is az, semmibe sem vesz. A BELGA DEPORTÁLÁSOK. Ha Németország azamerikai tiltakozás dacára sem vet véget a belga deportálásoknak, a szövetségi kormány minden valószínűség szerint fel fogja szólitani a többi semleges országokat, hogy próbáljanak Németország lelkére beszélni, hátha a semleges világ együttes tiltakozására talán mégis be fogja szüntetni a deportálásokat. S ha az együttes tiltakozás sem vezetne eredményre, Amerika számára nem marad más, mint hogy végleg lezárja a kínos ügy aktáit mert arról szó sem lehet, hogy Amerika esetleg komolyan is ujjat húzzon a belgák miatt Német országgal. A BAJOR TRÓNÖRÖKÖS KITÜNTETÉSE Vilmos német császár a Pour le Merite renddel tüntette ki Rupp recht bajor trónörököst, a Somme fronton harcoló német csapatok parancsnokát. A kitüntetéssel egyidejűleg a következő táviratot intézte a trónörököshöz : — Fenséged pompás vezérlete alatt küzdő katonáinknak sikerült megakasztaniok az angol-francia támadásokat és a sommei harcot a mi számunkra nyerték meg. Ez a fordulat tette csak lehetővé hogy döntő csapást érhessünk Romániára. Előfizetési felhivás! A midőn értesítettük lapunk múlt számában olvasóinkat arról a neveztes változásról, a mely kiadóhivatalunknál történt, mely szerint az összes előfizetési, címváltozási és egyébb kiadóhivatali megkeresések uj címünkre: Rév. Lad. Harsányi, c. o. C. W. Läufer 156 Fifth Ave., küldendők, egyúttal felkérjük lapunk hűséges előfizetőit, hogy az előfizetési csekély $1.- beküldését viseljék mindnyájan szivükön. Lapunk sok nehézségeken ment keresztül, most már megerősödve, mint vezető egyházi lap szól a református magyarsághoz. Ne felejtsük el azonban, hogy a Reformátusok Lapja olvasóinak kell gondoskodni arról, hogy ez a lap ott legyen minden református magyarnak asztalán. A lapunk továbbra is az marad a mi volt. Erős evangéliumi alapokon nyugvó, törekvő lap, a melynek célja, hogy Krisztushoz hívogassa népünket. Adni fogunk azonban gyakorlati útbaigazításokat is és híreinket különös gonddal fogjuk közölni. A mi célunk továbbra is eleven és lobogó hitet teremteni mindenütt, a hol közöny tartja fogva a sziveket. Égre tekintünk szüntelen s onnan várjuk az áldást arra a munkára, a melyet Krisztusért és elhagyott hazánk dicsőségéért ez idegen földön végezünk. E nagy, magasztos feladatok érdekében kérjük a református magyarságot: terjesszék lapunkat. Ajánljanak minden kicsiny helyen megbízható, lelkes képviselőket, a kik nem sajnálnak egy kis fáradságot megtenni ezen szent ügyért, a mely voltaképen nem a mienk hanem az Űré! Ne csak magunk fizessünk elő a lapra, hanem hozzon ki-ki még egy, esetleg több előfizetőt. Tiétek a lap, református testvéreim: szeressétek hát és karoljátok fel. Az előfizetési pénzek a fenti címre küldendők: Rév. Lad. Har- sányi, c. o. C. W. Läufer, 156 Fifth Ave., New York, N. Y. Isten vezérelje lapunkat útjában ! Hittestvéri szeretettel a Szerkesztő. f Aki akar még kapni a gyö- I § nyörü f I ÁRVAHÁZI PROTESTÁNS | NAPTÁRAKBÓL, i az írjon azonnal az Amerikai | | Magyar Reformátusok Lap- v I ja címére (454 E. 116 St.) I § Ezekből az értékes naptárak- I X ból még van egy pár iro- § I dánkba. Akinek tehát kell, I f az forduljon a kiadóhivata- i lünkhöz.
