Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)
1916-12-23 / 52. szám
52. sz. DECEMBER 23. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 nak. A szülök nagy része erre képtelen. A szülök az isoklában hallottakat, tanultakat elfeledték! S feled könnyen gyakorlat nélkül az iskolát elhagyó gyermek. A jóknak, a legjobbaknak is szükségük van arra, hogy olykor-olykor részint felújítsák az iskolában tanult s hallott jó dolgokat; részint értelmük fejlődéséhez mérten lelkiismeretes, ahhoz értő részének kibővítsék az eddig csak részben tudott ismereteket. Egy-egy konfirmációi vizsgán szépen — talán értelmesen is — felel a gyermek. Sokat tanult. De ugyan ért-e mindent ? S tud-ö igazán sokat? Tisztában van-e vallásának, hitének alapigazságaival? Ismeri-e, legalább nagyjában, egyházunk előállásának, fejlődésének, nehéz harcainak, küzdelmes múltjának legalább kivonatos történetét? Nemzetünk dicsőséggel megharcolt csatái, — olykor rabláncok csörgetésével — a babyloni vizek partjaira való ülésének ismerete, megdobogtatja-e a szivét úgy, — hogy értse is, tudja is, — miért kell igy imádkoznia: — Isten áldd meg a magyart?! A családról alkotott felfogása tisztult-e annyira, hogy hajlékukban, — odahaza keresse és találja meg a földi mennyoi’szágot? Tisztában van-e mindazon jogokkal és kötelességekkel, melyek — növekedvén, — várnak reá? A szülők nagy része, ha jó szándék meg van is, annak megtanítására képtelen! A gyermek az iskolában hall ugyan mindezekről, —- de hogy értse is, tudja is, — ahhoz ismétlés — a később fejlődő értelem tovább fejlesztése kell! A gyermek iskolai tudása csak — virág a fákon. A fa végső célja nem az, hogy virágot hozzon, de, hogy a virágból gyümölcsöt fejlesszen, termeljen. S az iskolában virágbaborult gyermek lelke gyümölcsöt ígérő fává, gyümölcscsel áldottá csak a továbbfejlesztés által, az okos nevelés által lehet növelni értékelni. S még egyet! Ha vannak percek életünkben melyekben látunk megnyílt egeket, úgy a gyermeksereg, az ifjak szívből jövő éneke, ártatlan gyermekajkak buzgó énekének “rengő hullámai” bizonnyal felérnek — egészen az égig — s a hallgatókat is felfelé ragadják — s meg- nyiják az egeket! A dal, az ének is imádság! Jó szoktatás, hol a gyermek, az ifjú nemcsak szórakozás, de gyönyörűség és imádkozás vágyából szeret szívesen dalolni, énekelni. Ének dal kedvelése — a jó szív jele. Dallal imádkozik a madár. Van dala, éneke a természetnek is. Tavasz szellőjének a dala lágyan zsongó, mintha tudná, hogy az ujult élet bölcsője felé — böl- csödal illik. Az ősz sóhaja siró. zokogó, panaszos. Siratja talán a sárgán hulló leveleket; — sajnálja talán a fészkét üresen hagyó uj hazát kereső madársereget! ? A nyári vihar tombolásában a természet lelkének sóhajtása van — én legalább úgy érzem, úgy gondolom — mind-mind, — mintha énekben áldaná, imádságában magasztalná a mindenre gondot viselő Istent! De a dallal, énekkel való imádkozás legszebb az emberajkról. Az ember hangszerrel, hangszeren is próbál sokszor imádkozva dalolni, énekelni. Az orgona zug- bug a keze alatt. A hegedű sir-ri szivet tépve, könnyet csalva. — gyönyörűséget szerez. A harci kűri riadójára a szemek kigyulnak, a karok megmozdulnak, a térd önkéntelen imára hajlik, a kar kardot követel, de a beszédes lélek nincs meg bennük úgy mint az emberi ajk dalában, énekében5 .Az emberi éneklések között is az ifjak üde, tiszta csengésű hangja — angyali karhoz hasonlítható énekléses rabul ejt, megigéz, — but bajt feledni késztet. Dávid zsoltárai, istenes szép énekek —; imádságos dalok a gyermeksereg ajkán. — a hallgatók szempilláit lezárják, hogy feledve a földet, be hunyt szemmel tisztán láthassák a mennyei világosságot! A BETEG GYERMEK. óh, anyám, a tüzet nem érezed Ha homlokomra simul kezed; Miért különös minden az éj sötétjében, Mondd, Anyám, ily későn miért vagyok én ébren? Az anya szól: — Fiam, ne félj, Senki sem bánt, csöndes az éj; Lámpák pislognak a ködön át, Csak te vagy ébren; no, aludj hát! Anyám, anyám, jer, súgd csendesen fülembe, Miféle tárgyak vannak közelembe?.... A messzebb levők oly aprók. .. óh, jaj, félek, hogy megfulladok! Ha rád nézek, ajkad mosolyog rám, Ha elfordulsz tőlem, miért sirsz. Anyám? Kinn az utcán szekerek zörögnek Hál’ Istennek, vége az éjnek! Rettentő éjre virradó hajnalban Áldalak én, kegyelmes, jó Uram! Pihenj fiam, óh, aludjál szépen Álomország ragyogó kertjében! (Stevenson utáni K. Az uj magyar király megkoronáztatása. Az uj magyar király megkoronáztatása és a magyar alkotmányra való eskütétele a jövő szombaton, azaz december 30-án fog nagy ünnepélyességek között végbemen ni az ország fővárosában, Budapesten. Ferenc József az elhunyt magyar király. Az egész ország a világháború zajában is nagy ünnepélyességekre készülődik s a főváros ablakain lobogni fognak a magyar zászlók a megkoronáztatás alkalmával. Vajha az uj magyar király e trónra léptével elsimulnának az IV. Károly, az uj magyar király ellentétek s az a magyar nemzet, amelynek fiai vérüket ontják s lép- ten-nyomon kimutatják hősiességüket, nem csak szabad, hanem boldog nemzet is lehetne. Ez azonban csakúgy lehetséges, ha és az uj királynő. királya is akar a néppel együtt érezni. Adja a Mindenható, hogy az uj király érzésben és gondolkodásban legyen csakugyan az első magyar ember! Maradjunk meg a szeretetben. Az Istennel való vizonyt legérthetőbben János apostol tárja mi- elénk. János minden apostolnál jobban hangsúlyozza Isten atyai szeretetét, az emberek testvéri voltát s Jézus önfeláldozó szeretetét, ki — hogy számunkra megmutassa az üdvösség útját, — emberré lett s engedelmeskedett az Ő Atyjának még akkor is, mikor engedelmessége életébe került. — Amint szeretett engemet az Atya, én is ugv szerettelek titeket, maradjatok meg abban a szeretetben ! Aki tehát Istennel mintegy baráti, bensőbb viszonyt tart fenn. annak meg kell maradnia abban a szeretetben, melyet Jézus e földre hozott. Tulajdonképpen ez a szeretet a törvények betöltése. Ha ezen törvény szerint élünk, a mi örömünk betelik. Mert nincsen nagyobb öröm annál a tudatnál hogy mi Isten közvetlen közelében élve, őt szeretve, emberi viszonyainkban is Ő általa vezéreltetünk. A gyermeknek fogalma sincs a szülői szeretet nagyságáról, jelentőségéről, mig meg nem próbálta a szülők nélkül való életet. A keresztyének, kik az Ur barátságában élnek, jól tudják azt, mit veszítenének, ha e barátság megszűnne. Hogyan biztosítsuk tehát e barátságot? Mit vár mitőlünk Istenünk ? Áldozatokat, melyekkel a zsidók tisztelték őt?. Az ádozat után szennyes maradhat a lélek! Ceremóniákat?... A ceremóniák üresen hagyják a lelket s a szivet5 Ha valaki csak az egyházi szertartásban, áldozatokban látja megnyilatkozni Istenhez való viszonyát, Jézushoz (Utasítjuk: — Ha az én parancsolataimat megtartandjátok, az én sze- retetemben maradjatok meg — s nincsen nagyobb szeretet, mintha valaki az ő életét adja az ő barátaiért ! — mondja a Megváltó. Istenhez csak a szeretet köt; de hogy Atyánkkal egyek lehessünk hogy országának polgárai lehessünk és legyünk, szükséges, hogy ezen szeretet kormányozza életünket. Ha Fia példája szerint élünk, bizonyára fiai viszonyunkhoz méltóképpen cselekszünk. Mi lehet a mennyei Atya előtt, mint a mi engedelmes voltunk? Hogy Istennek tetsszünk, hogy lsen jóságos, kegyelmes szerete- tében megmaradjunk és megmaradhassunk, engedelmeskednünk kell! K. F.
