Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)
1916-12-02 / 49. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA DECEMBER 2. A “keresztes” pók Este volt, zord, őszi este, S pamlagomra heveredve Gondolkodtam múlt időkről, Régi magyar dicsőségről; Mint a hogy azt olykor-olykor Tenni szoktam alkonyaikor, Ha rám jön az unalom. — Más is igy tesz, gondolom. Pipám bodor füstje épen Karikákat formált szépen. Szemeim a menyezetnek Papír mintáin pihentek, Mikor a függő lámpáról, Egy pók himbált hálójáról S ereszkedett le felém. — Vájjon mi lesz?... figyelém. Alább-alább himbálódott, S látható volt, mint fonódott Két megszakadt szál fent egybe, S azon úgy ereszkedett le Jól megtermett potrohával, — Más alig bírna magával. Mindjárt le ér, — gondolám, “Keresztes” volt, láthatám. Lejött épen a kezemre. Néhány percig ott pihenve, Mintha szólni lenne kedve, Felém fordult, várva, lesve. Néztük egymást csendben, némán, Végre a helyet megunván Végig futott arcomon. Megrázkódtam, — mondhatom. A világháború képeskönyvéből. ? ------A tisztek épen vacsoránál |Í- tek az orosz-lengyelországi kastay nagytermében, mikor a rég várt parancs megérkezett. A kapitány felállt és elbúcsúzott a tisztjeitől. Hálószobájába ment, egy régié» fával burkolt falu termébe. A kapitány leült Íróasztala mel-1 lé s átnézte még egyszer a beérkezett jelentéseket. Mind rendkívül nagy fontosságú irás volt, a kapitány gondosan berakta valamennyit vörös pénztárcájába. A tárcát azután betette dolmánya belső zsebébe: — az életével fogja megvédeni ezeket az okmányokat ! — .Mégis jó lesz vigyázni, — gondolta magában. Még félálomban hallotta, hogy künn tizet 'üt a templom órája és megtapogatta a zsebében a levéltárcát: — meg volt. Sokáig nem tudta lehunyni a szemét, azután mikor már majdne melaludt, valami halk nesz zavarta meg Hangtalanul felkelt, felkapta a pisztolyait és körülnézett. Az íróasztalon egy vékony gyertya pislogott, az asztal előtt egy magas fehér női alak állt Egyetlen ugrással a nő mellett termett és megragadta annak fehér, gyenge, remegő csuklóját. Masa volt, a felügyelő leánya. — Engedjen el, — suttogta halkan, szenvedélyesen. — Mit akar itt? Tetten kaptam, maga kém, maga áruló! — Ne mvagyok én kém, engedjen ! Én csak forrón szeretem a hazámat és feláldozom Oroszom szágért az életemet is. De enged# • • íj jen el, hadd térjek vissza a szobámba, a papírjai mind itt vans nak — én Masa Rybin herecgn* vagyok, ennek a palotának az uS- nője. — Tehát a gyanú beigazolódott. Ön küzd a hazájáért gyenge, védtelen nő létére s én is, a bátor, merész, erős férfi én is küzdők a hazámért! Kötelességemet azdoü ban teljesítem s lovagias, gavallér férfi mód helyett olyképen figyálj meztetem, nem mozduljon, herce|l nő, mert biz,ony szétloccsantolf az agyát ezzel a revolverrel! I) A hercegnő vadul felkacagott 1 — Nem fog elfogatni, hős kai» tány uram! Élve nem kerülőiéi durva katonái kezébe! Zsebéből kirántott egy kis üv* gecskét és még mielőtt a meglel pett, magánkívül lévő, módfeleti izgatott hős kapitány megakadál lyozhatta volna, felhajtotta annalf tartalmát. Méreg vol benne. A deli, gyönyörű termetű, hab- testü hercegnő hangtalnul végig omlott a földön NYILATKOZAT iUj könyv. Akik lapunkban olvasták a H. E. Trumbull “Hogyan bánjunk a kételyekkel s kételkedőkkel” című müve részletekben közölt fordítását, bizonyára örömmel fogadják a hirt? hogy annak teljes fordítása csinos könyv alakjában is megjelent. A magyaros fordítást Kovács Ferenc végezte, ki bizonyára érezte azt, hogy ily gyakorlati vallásos könyvre égető szüksége van egyházi irodalmunknak. A gazdag tapasztalatra valló könyv világot vet arra, hogy mikép oszlathatjuk el a magunk és mások hitéletben felmerülő kételyeit; bátran szemébe néz a vallásos élet sok olyan kérdésének, melyet edi- dig kevés iró érintett. A könyvet lapunk szerkesztőségében is meg lehet rendelni. Ára fűzve, papirtáblával 25 cent, vászonkötésben 35 cent. A “ Szabadság’ ’ szerkesztősége volt oly szives figyelemre méltatni a lap folyó hó 22-iki számában azt a körlevelet, melyet a dillon- valei magyar egyházak és egyletek által tartott nagy gyűlés határozatából kifolyólag a magyar lapokhoz, egyházakhoz és egyletekhez szétküldtem volt. Nem cé- om ezúttal a szerkesztői kommentár kritizálásába belebocsátkozni, mert elméletileg magam is vallom, hogy a jelen válságos idők nem alkalmasak arra, hogy mi, magya- ok, önmagunk erejét gyöngítsük gymás támadása által, — azon- an az igazság utáni érdeklődés, s olyan nagy kérdésnek, mint a inőre nyílt feleletet kérni bátorodtunk (nem a szerkesztőségtől, anem a konzulátusságoktól és a agykövetségtől!) a feltevése sze- ény véleményem szerint másnemű intézést érdemelt. Az amerikai magyarságnak, is- étlem, JOGA van megtudnf,' ONNAN és MIKÉPPEN kapják jelen körülmények között is a atlakozött papok az ő fizetéseiét? Mig erre a feleletet az illetékes ivataloktól megvárjuk és megkapjuk, — addig is csak arra kévém a mélyen tisztelt szerkesztőséget, hogy szíveskednének hiva- . tolt cikkükben foglalt két ténybeli i tévedésüket kiigazítani, — nevezetesen : — 1.) Én nem vagyok a “nyil- tan angol-barát presbyterian egyház támogatásával lelkészkedő magyar ref. pap”; — hanem igenis a Reformed Church in the United States közegyház fenhatósága alatt álló magyar református lelkész. Ezen közegyház kebelébe ez idő szerint 15 tekintélyes és nagyobb részt régi, erős magyar református gyülekezet tartozik. De ha a presbyterian közegyház fenhatósága alatt állanék is, — a minthogy állottam is egy időben — ott is fajom, hazám, hitfel eke-. zetem szent érdekeinek hü és odaadó munkása lennék, mint a hogy hii és odaadó munkásai e szent eszmének a presbyterian egyház kebelében levő összes többi lelkésztársaim. Hogy pedig a hazai egyház is értékeli a presbyterian egyház szolgálatait, eléggé mutatja az is, hogy a convent elnökének, Kenessey Béla ref. püspöknek neve alatt épen pár hónappal ezelőtt hivatalos megkeresés érkezett a presbyterian egyház zsinatjához, kérve őket, a világ-béke helyreállításában az intervencióra. — 2.) A “Szabadság” cikke azt írja, hogy a csatlakozott református lelkészeket nem a magyar állam, hanem a convent fizeti. — A convent, — mondja a cikk — - letei Törlesztés. — A homesteadi é*- vid. ref. egyház elöljárósága a mái* sodik $500.00-t küldötte be ez idéft az amerikai református egyhás| missioi hatóságához a templomoilj OJevő kölcsön törlesztési részletébe.^ Fennállásának ideje óta alig volti oly év, hogy ezer dollárt ne tör-! lesztett volna a gyülekezet és az előmenetelnek ezt a színvonalát j megtartotta az idén is, jóllehet az ] iskolaterem rendbehozása tetemes külön kiadást igényelt ez esztendőben. A szép összegű törlesztés mellett minden kamat és a folyó számla ki van egyenlítve. A gyülekezet tagjai lelkes örömmel és egyetértő, nemes igyekezettel teljesük és munkálják, élén a buzgó elöljárósággal és a lelkipásztorral a szép egyház anyagi és szellemi fefflvirágoztatását. A new-yorki 14-ik utca es SEC- ond Ave. sarkán levő református templomban MAGYAR ISTENI TISZTELET minden vasárnap délelőtt 11 órakor. Pénteken este 8 órakor. — Ifjúsági Kör gyűlése este 8 órakor. — Lelkész: Diko- vics János. Fejemen át, gyors szökéssel Pamlagom redőin tűnt el, S könyvem, a hogy nyitva volt ott Egy karszéken, arra tartott, S mint egy figyelmeztető jel Egy mondaton úgy terpedt el; Önkéntelen olvasóm: ' “Nem léssz boldog soha tán”. * Ismét mozdult más iränyba, 1 A beirt lap homlokára; it S szinte kijelölni látszott «Azt a sort, hol írva állott jr A költőnek könyje, buja, ^Befoglalva néhány szóba: l“A hol bölcsőm rengeték, pVIért hogy onnan élj övék?” í Í pók ismét odább mozdult, iirgött, forgott, felém fordult, hogy figyelmem jól lekösse onta szálát szerte-össze... 3 a beirt lap alsó részén, ä» siirü sorok peremén Ugjy látszott, minden betűre, '“Hdgy hálót szőtt egy-kettőre. Néztem, vártam, figyelmesen, Felültem már, nem hevertem. Mi az, amit tőlem elföd, Sebbel-lobbal hálóba köt? Elolvastam szóról-szóra: “Kinek nincsen már reménye, Nem lesz abból semmi sem, Nem lesz boldog sohasem.” S mint ki dolgát elvégezte, Visszatért, honnét elkezdte, Azóta sem láttam újra... De ezt a pár sort azóta El-elmondom hébe-hóba: “Kinek nincsen már reménye, Nem lesz abból semmi sem, Nem lesz boldog sohasem!” KOVÁCS ENDRE. ref. lelkész
