Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)

1916-11-25 / 48. szám

2

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

48. sz. NOVEMBER 25.

Mindig jóleső érzés fogott el, mikor a lelkész templomi beszédében egy-egy jeles költőnkből való alkalomszerű idézetet hallottam. Hála Istennek, jeles Íróink müvei bővölködnek is ilyenekben. Hogy többet ne említsek, Vörösmarty, Kölcsey, Tompa, Petőfi, Arany, Szabolcska, Kiss József és mások költeményei közt sok olyan szép mondást találunk, amiket a lelkész a prédikációjában gyakran ajkára vehet.

Most másról hallgatva, megemlítem, hogy különösen Arany János és Tompa müvei telvék ilyen szép sokszor istenes és jóerkölesre vezérlő bölcs és szép mondásokkal.

A jelen alkalommal közlök Arany János müveiből egy füzérre valót, kívánva, hogy e lap olvasóinak szerezzenek annyi örömet, amennyit nekem szereztek.

Megjegyzéseket nem fűzök hoz- zájok. Beszélnek azok magoktól is eleget és okosat.

Isten, hit.

1.

Öleljük meg egymást, szivesen, meghitten,

És szeressük egymást, úgy áld meg az Isten.

I. kötet 50 lap.

2.

Mert szegénynek drága kincs a hit Tűrni és remélni megtanít:

S néki, mig a sir rá enm leheli, Mindig tűrni és remélni kell! I. 71

3.

Oh, remélj, remélj egy jobb hazát! S benne az erény diadalát;

Mert különben .sorsod és e föld Isten ellen zúgolódni költ. I. 72

4.

Gyermeki szívvel, öntudatlan Nyugszom meg e gondolatban, Hogy övéit el ne hagyja:

Ki mindnyájunk édes atyja. I. 162

5.

De hiszem az Istent, az árvát sem hagyja,

Mert azért az árvák gondviselő atyja. II., 34

6.

Ne félj, fenn az Isten, ő majd igazat lát.

Bizd rá a büntető bosszuállás dolgát. II., 46.

7.

Kinek az ég alatt már senkije sincsen,

Ne féljen: felfogja ügyét a jó Isten. II., 59.

8.

Véres háborúkban, ember áldozat,

Hogy gyönyörködhetnék a jó Isten abban. III. 332

9.

Jó, hogy ád az Isten könyörülő szivet,

Aki meg tud esni, irgalomból, ingyen. TH., 335.

10.

Ki magán segite, megsegité Isten.

IIL, 358.

10a.

Mit ér a bánat, úgymond, vagy dőre lobbanás?

Istené a jövendő, emberé a tanács. Hátrahagyott müvei: I., 201.

11.

így beszélt magához: “Jó az Isten, jót ád.

Jóra igazítja bűnös ember dolgát

11. I., 312.

Hazaszeretet.

12.

Szeressed hazádat... Óh, a honszerelem

Most lehet őszinte, igaz, önzéstelen Ne is tőle kívánd, amit ő nem adhat:

Magadban keressed az édes jutalmat,

Csillagi nem lesznek, fnéyes disz jelei:

Keresztje elég van, de maga viseli.

13.

Vess számot erőddel s legjavát, amelyet,

Hasznosabbnak Ítélsz, hazádnak szenteljed.

Vagyon sok szüksége, sok fogyatkozása:

Bárholj áll, csak tőled előmentét lássa. I., 151.

14.

Nem elég csak emlegetni;

Tudni is kell jól szeretni,

Tudni bölcsen a hazát. H. I., 13.

Erő.

15.

És tudod az erő micsoda? — Akarat,

Mely előbb, vagy utóbb, de borostyánt arat. I., 150.

16.

Mi az erő? Önbizalom!

Kedvet's hevet a munka ád: Folyó víznek nincs semmi gát, Halál tesped álló tavon. I., 282.

Az élet.

17.

Hisz szép az élet Fogytig, ha kíméled Azt, ami maradt;

Csak az ősz fordultán Leveleid hulltán Ne kívánj nyarat. H. I., 4.

A sors, szerencse.

18.

Keserűből jön az édes,

Édesből a keserű;

Rekkenő nap nyugta kétes,

Szebb, borúra várt derű. H. I., 55.

19.

Ki még tegnap ur volt, ma már lehete szolga;

Bizony a kerék is mutatja példával

Egyszer fel, másszor le, forog a talpával. H. I., 134.

20.

Sorsát a hatalmas ne hívja ki, kérdvén:

Sokszor a balvégzet hever Isten térdén,

S ott marad, ameddig bosszúra nem költi,

Bűn, s emberi vak dölyf, mely az elmét tölti. H. I., 220.

Mértékletesség.

21.

Ki meri mondani: ezt teszem, ez jó lesz;

Községre, magamra, tisztelet hozó lesz?

Nyilat is ellőjük — mindennapi példa —

Szél veri utjából, nem jut soha célba.

22.

Gonosz egy ló a tett: fölveszi gazdáját,

Hagyja előbb fékkel igazitni

száját;

De neki bogárzik minden kicsiségre;

Viszi tüznek-viznek, lehajitja végre.

23.

Egyet tudok, ami, emberi dologban,

Hogy sikere legyen, teheti legjobban:

Józan okos mérték. Ez folyamok parta,

Mely rohanó tettek árját vissza tartja.

24.

Mértékre a kalmár javait emelvén,

Ott ül az igazság rudja közép nyelvén,

Mértékei a biró, feleket juháztat Közöli a vágást, engedve hibáztat.

25.

Ott az egyenesség pihen és a béke.

Hol lebegő súlynak más súly nehezéke;

Két összefolyó viz háborogni indul

Mig színbe verődik — ám csöndes azontúl.

26.

Emberem az ember, ki, midőn vendégem;

Sem eszik, sem iszik túl rendes elégen;

Ami nem árt, éli; ami fölös, hagyja;

Tisztes öregségben az lész neme atyja. III., 9-10.

Enyészet, pusztulás, elmúlás.

27.

Hullatja levelét az idő vén fája, Terítve hatalmas rétegben alája.

28.

Láttam, hogy a nap, hold, az örök menny sátra

Ma is az, ki tegnap, s ama kéklő Mátra:

De az ember dolga soha nem állandó,

Kezemüve pusztul, maga is halandó. III., 29

29.

'Csillagok lehullnak, hegyek kimozdulnak,

Megrázkódik a föld, mindenek elmúlnak. H. I., 144.

30.

Nyerd bár világi életedben Ég s föld minden koszorúit; Neved csak az, mit e ligetben Egy sírkő rád olvas: Fűit.

31.

Mert soha nem tudja, mi követi holnap,

Egy rövid sóhajtás élte halandónak. H. I., 144.

Az idő eljár.

32.

Hajt az idő, nem vár; elhalunk mi vének,

Csak hire marad fenn karunk erejének;

Már öltőbeli nép, más ivadék nő fel,

Aki észszel hódit, nem testi erővel. II., 652.

Az álom.

33.

Mikor ők elhagyták, jött az édes álom,

Aki legjobb orvos ezen a világon,

Aki legjobb orvos, aki legjobb dajka,

Vagy tán puha bölcső, vagy himbáló sajka,

Vagy folyam az élet s halál közti mesgyén,

Egyik partja innen, a másik túl esvén. II., 587.

Gyönygysorok Arany János bölcsmondásaiból.