Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)
1916-02-12 / 7. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7. sz. 1916. FEBRUÁR 12. 6 Tárca THIRZA vagy A KERESZT VONZÓ EREJE. (Folytatás.) A döntő -szó kivolt mondva. Atyja összerázkódott, mintha kígyó csípte volna meg. Az előbb még nyájas tekintete most rémii- lést, ijedelmet, undort, majd haragot és féktelen gyűlöletet sugárzott, A vakbuzgóság, a Názáreti ellen meggyökerezett gyűlölet, az apái vallásához való konok ragaszkodás most egész erővel hatalmába ejté. Felugrott és futni akart, mint a sebzett vad, de Thirza még szorosabban kulcsolta át lábait és nem bocsátó. Thirza reszketett, de érezte, hogy Isten védi. Végre megszólalt az öreg: Ki művelte ezt? Hogy mered a szádra venni ezt a nevet? Atkozott legyen ez a név! — Óh, atyám, rimánkodott Thirza, ne átkozd! Ne átkozd az én Megváltóm szent nevét! Ne átkozd Izrael Messiását! Most az öreg izraelita ajkai ama borzasztó átokra nyíltak, a mellyel Izrael elvakult fiai szokták a megváltó szent nevét illetni: Atkozott legyen ez a név és irtassák ki mindörökre, rothadjon el a nyelv, a mely kiejti. Óh hogyan borzadt el Thirza e szavakra! Mit kellet éreznie! Még szorosabban kulcsolta át atyja térdét, a ki futni akart tőle. “Atyám, édes atyám!” rimánkodott a leány. “Nem vagyok apád ; Nekem nines többé leámyoin. Nem kerülsz a szemem elé, mig a Na- záretit meg nem átkozod!” Azután haragosan taszitá el leányát és szinte őrjöngve távozott el a szobából.. Thirza ájuláshoz volt közel és a földre rogyott; Mikor magához tért még fülében hangzott atyjának borzasztó átka. Már-már ingadozni kezdett, de mikor csendes szobájában elővette az irást és e szavakat olvasta: Atyám és anyám elhagynak engem, de az Ur gondot visel rólam, ismét föléledt. Isten szeretete fölemelte, Jézus szerelme éltető balzsam gyanánt adta vissza erejét és bátorságát. Vigasztalta az a tudat is, hogy a lelkész és neje érte imádkoznak talán ebben az órában. Álmatlan éjszakáját küzködés és remény között tölté. Reggelre azonban teljesen megnyugodott. Meleg szeretettel imádkozott atyjáért, remélvén, hogy ha első dühe lecsjiapult, elfelejti szörnyű átkait. Annál inkább megvolt lepetve, mikor reggel senki sem hívta reggelihez, hanem a reggelit szobájába- hozták, azzal a megjegyzéssel, hogy ez atyjának határozott parancsára történik. Először sirt, de azután néhány sort irt atyjának, kérve bocsássa maga elé. “Mint keresztyén nőt isoha”, volt atyjának rövid felelete. így tehát az atya az átok szavát nagyon is komolyan vette. Thirza ismét nyugtalankodott, de az Isten igéjében és az imában keresett és talált könnyebbülést. Ebédjét ismét szobájába hozták, mert atyja egyedül akar ebédelni. Délután a külvárosba sietett, hogy a szeretett lelkész-családot fölkeresse. Mária tárt karokkal fogadó. A jámbor lelkészné keresztyéni szeretete olyan jól esett Thirzának, hogy egészen megkönnyebbült, midőn szivét kitárhatta neki. A lelkész is odajött, együtt olvasták a szentirást; a lelkész bátoritá őt, hogy bízzék az Urban és különösen az igét kötötte szivére: Csendességben és reménységben lészen a ti erősségiek. (Ézs. 30. 15.) Intette, hogy imádkozzék atyjáért és könyörögjön megtéréséért. Mielőtt elváltak, közös imádság egyesítette őket. Thirza megerősödve tért haza; nem volt többé olyan elhagyatott, mióta a lelkész családdal közösségben érezte ma gát. így telt el az első hét és Thirza még nem látta atyját. Kérését többször megújította, de -atyja válasza ugyanaz volt. Már le is mondott arról a reményről, hogy atyját megengesztelhesse, mert ismerte annak vallásos vakbuzgó ságát. Többször akart vele véletlenül összetalálkozni, de úgy látszott, hogy szándékosan kerülte leányát. Határozott tilalma ellen pedig nem mert szobájába menni. így folytak tehát napjai a magányban és a lelkészi lak látogatásában, a hol naponként néhány órát töltött a közösség felü- ditő érzésében. Különösen áldásos hatása volt reá a virágvasárnapi istentiszteleteknek, a melyen most már titkolódzás nélkül vett részt barátnője kíséretében. Napról- napra drágább lett neki Jézus; a mit elvesztett- a világ szerint, ezerszeresen kapta vissza belsőleg. Atyjának vakhite természetesen fájdalommal tölté el, és fohászkodott, is érte gyakran; hitte is, hogy imája me ghallgatta tik; de maga -sem tudta hogyan. De a mi a fő, a jó pásztor gondoskodásáról naponként meggyőződhetett. Atyjának ezalatt rossz napjai voltak; magányosan iilt szobájában. és üzletében csak a legszükségesebb dolgokat végezte el. Keserű óráiban nem volt semmi vigasztalása; nejének halála már is mélyen lesújtotta., leányának szavai pedig mintha szivét zúzták volna össze. Magányos tűnődései közben mindenféle gondolatok háborgatták, néha arra is gondolt, hogy talán jó volna neki magának is megvizsgálnia, a mit a próféták a Messiásról mondottak; és még többször vágyakozott leánya után a ki egyedüli öröme és vigasza volt eddig; néha kedve lett volna magához hivatni; de az ébredező jobb érzést mindig legyőzte a vakhit sötétsége. A Ifölfeszitett ellen való gyűlölet, minden jobb érzést elfojtott; igy emésztette magát. Thirzának volt vigasztalása az imában, isten igéjében és a keresztyén közösségben; atyja ezekről mit sem tudott. Nem csoda tehát, hogy egészsége, a melyet neje, halála már megrenditet most még jobban megromlott; nemsokára ágyba is került. Egy reggel Thirza észrevette a háziorvos kocsiját- a ház előtt. Megrémülve kérdezte a szoba leánytól, hogy mi a baj; hallotta, hogy atyja beteg. Szegény Thir- zát ez a hir lesújtotta; azzal vádolta magát, hegy ő volt atyjának gyilkosa és alig tudott megnyugodni. Tamét kérette atyját, engedje meg, hogy ápolhassa, de megint, a régi elutasító válasz, a mely szivét- sebzé meg. Azt hallotta a szobaleánytól, hogy atyja komolyan beteg: ápolót fogadott magának és senkit sem bocsát be. Thirza nehéz szívvel ment a külvárosba; Mária segített neki sirni és férjével együtt bizalmat ajánlott neki abban, a kinek végzése csodálatos, de a ki mindig dicsőségesen véghez viszi akaratát. (Ézs. 28, 29.) Rövid tartóz kodás után. valamivel vidámabban tért haza, de atyja (betegsége nem hagyta nyugodni. Mikor a beteg szobája előtt elment, megállt és hallgatózott, hogy nem hallja-e atyja hangját, de minden csendes volt odabenn; már-már a kilincsre tette kezét, hogy belépjen, de bátorsága. elhagyta. Szobája érve, sírásban és fohászkodásban tört ki. Mindent, mindent megtett volna atyjáért, de azt az egyet, a mit kivánt, nem áldozhatta föl. Kész volt mindent elszenvedni, csakhogy láthassa és gyermeki szeretettel ápolhassa. A kisértő, a mely minden lélek körül ólálkodik. felhasználta a kedvező pillanatot, azzal a szemrehányással illette, hogy ő bizonyára nem cselekszi helyesen, mikor a természet kötelékeit ily módon szét- szakitj-a: hisz megtarthatta volna hitét titokban és igy tovább. Az ős ellenség, a sátán, teljes erővel igyekezett hálójába keríteni; de ott állott oldala mellett valaki, a ki éberségével és hűségével meghiúsító az ellenség minden tárna dósát, ő reá is illett az igazi papi fejedelem igéje: Imádkoztam éretted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited. (Lukács 22, 32.) Gyenge volt ugyan, elhagyta minden ereje, de fentarták annak karjai, a ki olvasta a csilagokat, gyógyítja a tört sziveket és enyhíti fájdalmaikat a szeretet végtelen erejével, a mely szeretetben életét adta értünk. Az olvasztó tűz, mely próbálja az aranyat, nagy volt, de jelen volt a mester, a ki szabatosan meghatározta a megpróbáltatás mértékét. És midőn párán csőit a viharnak: csillapodjál! a szív lecsillapodott és a kétszere sen megpróbált hit megmutatta erejét. Komolyabban, mint valaha, imádkozott atyja életéért s kérte az Urat, hogy nyissa meg atyja szivét, s azután megindult, hogy atyjához bekopogtasson. Mikor atyja ajtajához ért, bátorsága csökkent, vissza akart fordulni és máskorra hagyni a dolgot. Halgatózott, de nem hallott semmit, csend volt a szobában. Abban az aggodalomban, hogy atyja talán már meg is halt, hirtelen felnyitotta az ajtót. Megállt atyja ágya előtt, a ki nem vette észre leányát, mert magán kívül volt. leány odahajolt, hogy atyjának rég nem látott kedves arczát láthassa ; de mennyire megdöbbent, mikor látta azt a változást, a melyben atyja néhány nap alatt átment; sápadt, beesett areza, melyen a bubánat félreismerhetetlen jeleit hagyta, ijesztő volt. Kiküldte az ápolót és odaült az ágy mellé. Komolyan elhatározta, hogy nem hogyja magát elüzetni erről a helyről, mely őt, -mint. leányát megilleti. így ült egy ideig elgondolkozva, s gyakran tekintve atyjának a betegség és bánat által annyira elváltozott arczára és aggódva várta ébredését. Végre, igen halkan, megszólalt a beteg álmában. Thirza, Thirza! sóhajtott föl; e szavak Thirzának végtelenül jól estek, mert azt mutatták, hogy atyja szive most is az övé. A leány visszahúzódott a függöny mögé, hogy ha föl ébred, ne láthassa mindjárt. Az atyja lassan fölnyitotta szemeit és szól a: Thirza, szeretett gyermekem. hol vagy? Thirza odafutott, szeretettel szólt: Itt vagyok kedves atyám. Azután erőt vettek rajta érzelmei, lehajolt atyjára- -s összecsókolta annak égő arczát; fájdalmasan, kérőén tekintett rá. mintha mondani akarná, hogy pillantásai legyenek tolmácsai érzelmeinek. A beteg végre magához tért; forrón szeretett;, egyetlen leányának tekintete, gyermeki nyájassága és ezelőtt olyan ritka vidámsága, olyan jól estek neki, hogy egy időre vissza tárták a megtagadás kemény szavait. Látszott rajta a benső küzdelem. De hiába az atyán győzött
