Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)
1916-10-14 / 42. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 42. sz. OKTOBER 14. fi az, aki a családi hajlékot elhagyja, hogy a külvilággal érintkezve, meghozza a család számára a mindennapi kenyeret. A férfi az, aki magára veszi, miután erősebb, a ház gondjának terhét és igy csak természetes, hogy a nőnek a szemei is kell hogy a férjén legyenek és a házimunkát is a férje óhajtása szerint végezze. Van ennek egy más oka is. A férfi rendszerint idősebb és miután az élet forgatagában van, szélesebb a tekintete és gazdagabb a tapaszta lata. Ezért mondja az apostol a nőknek, legyenek engedelmesek férjeiknek, de ugyanakkor azt is mondja, férfiak, szeressétek feleségeiteket. íme, milyen szépen kiegyenlítődik az ellentét. A férfi csakugyan a háznak az ura, de abban a Jézusi értelemben, amely nem a parancsban, hanem a szolgálatkészségben nyilatkozik meg a nő pedig engedelmes tartozik lenni az ő férjének, aki életét és erejét adja oda és áldozza fel családjának boldogságáért. Ez rövid vonásokban az az álláspont, amelyek a keresztyénség a nővel szemben felvett. És ez a női emancipáció nagy kérdése is, a mely napirenden van és belevág a családi és nyilvános életünkbe, mintegy ketté vágja, mert azt mondja: tiszteljétek a nőt akár korona van a fején avagy rongyokban jelenik meg előttetek. Tiszteljétek azokat, akik a szent anyai nevet viselik, vagy azokat, a kik gyászban vannak, tiszteljétek annyival inkább, amennyivel nagyobb a veszteségök. Tiszteljétek a nőt abban a semminek látszó házi munkában, amelyen voltaképpen a háznak boldogsága és nyugalma fekszik. És ha talán itt az idegen földön, ahol mint vándorok élünk, olyan nehéz a helyzetünk, hogy az édes anyákat is a munkába kell küldeni, kérjétek a mindenható segítségét, hogy visz- szahivhassuk a gyárakból azokat az édes anyákat abba kicsinyke világba, a családi tűzhelybe, a honnan siró és elsápadt gyermekeik kiáltoznak utánuk. Ott végezhetik el csak azt a szent munkát, a mit Isten reájok bízott. Sehol any- nyit nem kereshetnek, mint a családi hajlék négy fala között, ahol gyermekeik jólétét mozdíthatják elő. Vissza azokkal az édes anyákkal, akik a gyárakban dolgoznak. Vessetek véget annak a természet- ellenes munkának, amely az anyát gyermekétől elválasztja. A ke- resztyénségnek a parancsa ez. mert a jó édes anya védője, oltal- mazója gyermekeinek, boldogsága és áldása a nehéz munka után hazatérő férjének, egyszóval az igazi keresztyén nő a háznak központja, koronája és csillaga. RÓM. VI :23. AZ ISTEN KEGYELMI AJÁNDÉKA ÖRÖK ÉLET A MI URUNK JÉZUS KRISZTUSBAN. — A bűn zsoldja a halál.” E szavak képezik szent leckénk versének első részét. A második rész nélkül a világgal együtt komoran és reménytelenül állanánk. A halállal, a bűn zsoldjával megterhelve, csak magunk alá tekinthetnénk, mig remény nélküli sir tá- tongana reánk. Mindenki tudja, hogy meg kell halnunk. Ez nem uj dolog. Hiszen a föld sírokkal és halál halmokkal van tele. Azonban a Jézus Krisztus evangélioma valami újat nyújt nekünk, az örök életnek reményét, sőt már itt alant az előizét és foglalóját. Felemeli szivünket és fejünket, hogy ki- és felnézzünk, a halálos éj sötétjén túl ama világos életmagaslatokra, amelyek vigasztaló visszfényüket már e halál völgyben kiüt dik elé. E visszavert fény pedig az örök élet a Jézus Krisztusban. Az emberek közül sokan nem akarják, hogy őket valaki az örök életre utalja. Azt vélik, hogy fájdalmas vigasztalás az, ha a mennyországgal nem kecsegtetnek valakit. Azonban az örök élet nem csupán a mennyországot illeti. Hiszen ott az a tökételes boldogság található, amit szem nem látott, fül nem hallott és embernek szive meg se gondolt ( I. Kor. 11:9). Azonban az örök élet már most kezdődik a világban. Boldogító sugarait a hívők szivébe előttünk veti a halálnak e sötét völgyében. Ezt gondolja Pál apostol is, midőn a rómaiakhoz Írván, a lélek zsengéjének birtokosairól (VI:23) vagy a fiuság leikéről szól, amely bizonyságot tesz a mi lelkűnkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk (VII :16). Mint gyermekek, örökösök vagyunk, örökös társai pedig Jézus Krisztusnak. A Szentlélek arról tesz bizonyságot s azzal az örök öröm és boldogság előizét hozza sziveinkbe. Nem lelki halál honol a szívben, mint az istentelennél, hanem uj, Istentől eredő élet, a mely felülről, az örök élet honából származik. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nics meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban (Ján V.92 83; 49; 96). Tehát az örök élettel nem pusztán mint jövendő jóval van dolgunk ; — nem, kezdete már ez életben van, a lelket már most egyesíti Istennel és boldogító mennyei örömökkel üdíti. Ha a lelki halál szétroncsolja és feldúlja az embereknek egymáshoz való viszonyát, akkor az örök élet e kezdetéről elmondhatjuk, hogy ismét létre hozza e viszonyt, gyógyítja a tátongó sebeket, amelyeken az emberiség társadalmi élete vérzik. Ez a szentek közösségében mutatkozik, ahol mindenki és minden egyes lény a maga tehetségét tagtársainak javára és üdvére készségesen s örömmel letenni kötelességének ismeri. Vagy a testvéri szeretetben nyilvánul, amelyről János oly szépen ir, valamint az általános ember- szeretetben, mely igazságosságban és igazságban, irgalmasságban és részvétben jelentkezik. Egyedül az Istenből származó uj élet alapján lehetséges valamit abból tapasztalni, amiről a zsoltáriró igy szól: íme, mily jó és gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak! Csak oda küld áldást az Ur és életet örökké (Zolt 94: 1 3, 5). x Igen, már e világban kezdődik az örök élet, s az Isten fiainak szivében és egymás közti életben mint szeretet, öröm, békesség, bé- ketürés és szivesség, valamint jóság, hűség, szelídség és mértékletesség (Gal V.33). 11a megdicsőiti azt a mennyet, akkor a megdiesői- tést már e földön is kezdi, amenyi nyiben életreje elhat. A Jézus Krisztusban való örök élet azután különösen a testi halál feletti győzelemben mutatkozik. Ha tehát győzelemről van szó, nem kell-e mindnyájunknak meghalni? Természetesen! Még is jegyezd meg a nagy különbséget az istentelen halála és a hivő halála között. Az istentelen reménytelenül hal meg semmi élet- sugár nem ragyogja be lelkét, esakj a komor sirt látja, Isten igazságos ítéletét és az örkkévalóság gyötrelmeit sejti. Halálfélelem az ő sorsa az örök halálba való elme- rülésig. Egészen másként a hivő, aki Krisztusban az örök életet bírja. Az végre is igy szólhat: Ki- vánk elköltözni és a Krisztussal lenni. Neki az élet Krisztus és a meghalás nyereség (Fii. 1:23,21) Halála elalvás, amelyre a feltámadás napja int. — Ha közeleg a halál és külsőleg fájdalmon és halálos küzdelmen keresztül visz is útja, elmondhatja Aszáffal: Ná- ladnál egyébben nem gyönyörködöm a földön. Ha elfogyatkozik is testem és szivem : szivemnek kősziklája és az én örökségem Te vagy, oh Isten mindörökké. (Zsolt 98:25,26). Hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nekünk a mi jó Urunk, a Jézus Krisztus által! — (1. Kor: 15:57). Látjátok-e az áldott örök élet győzelmi sugarait, amint azok a hivő komor haláléjét áthatják? E győzelmi sugarak a tulajdon- képeni örök életet, a megváltott léleknek az Istennel való teljes, örök, zavartalan közösségét hirdetik és nyújtják. Olyan ez, mint az idegenből való boldog hazamenetel az igazi, örök atyai házba. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál (I. Kor 16:25). Isten sátora az emberekkel, azok az ő népei, Isten az ő Istenük, aki eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz több, sem gyász sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé; mert az elsők elmúltak. — (Jel. 21:3, 4) Ekkor a lélek otthont, nyugalmat talál, megdicsőí ült ujjai a győzelmi hárfa húrjait pengetik, a megdicsőült kéz a győzelmi pálmát lengeti s a megdicsőült nyelv igy kiált: Az idvesség a mi Istenünké, aki a királyi székben ül, és a Bárányé (Jel. 7:10). Hitben látjuk ez örök életet. Több fog ott történni, mint amennyit megértünk. Ott leszek-e én? Ott leszesz-e te? Az örök élet ez a Krisztus Jézusban. Csak ő benne nyerhetjük azt meg. Ámen! (Németből.) Székely Sándor. brownsvillei, Pa. ref. lelkész. --------o-------‘‘HA NEM SEGÍTESZ, NE RONTS!” Az amerikai magyarság életében fontos szerepet töltenek he az egyesületek, egyházak. Nagy munkát, kitartást, tapintatott kíván ezeknek a vezetése. A vezetők 'munkáját azonban semmi sem akadályozza jobban, mint néhány tag, kik soha sem dolgoznak vállvetve a közért — mely az ő érdekük tulajdonképen. — de annál többet birálgatnak, izgatnak a vezetők, vagy tagok ellen. A bírálatra szükség van. Ámde csak annak van joga arra, aki segíteni akar a bírálatával, építeni és nem pedig rontani. Aki szereti egyházát, egyletét, bírálatát nem hallgatja el, de viszont csak azoknak mondja el észrevételeit, akiktől a segítséget várhatja. Ez baráti bírálat. De ha saját egyletünk, egyházunk bajait idegenek elé visszük, ellenségek vagyunk a közügyre nézve. K. F. ÖRÖK ÉLET A KRISZTUSBAN
