Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)
1916-02-12 / 7. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7. sz. 1916. FEBRUÁR 12. Vol. XVII. Febr. 12, 1916. No. 7. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja A Ref. Church in the U. S. magyar egyházmegyéjének hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: HARSÁNYI LÁSZLÓ, new yorki rét. lelkész Főmunkatárs: KOVÁCS ENDRE daytoni ref. lelkére Szerkesztőség és kiadóhivatal: 454 E. 116th St., New York. Minden levél, közlemény, egyházi és egyleti tudósítás, felszólalás és hirdetés e címre küldendő: Amerikai Magyar Ref. Lapja 454 E. 116th St., NEW YORK Telephone: Harlem 1893 Előfizetési árak: Amerikában egész évre ............$1.00 Magyarországra egész évre...$3.00 KUNGARIAN-AMERICAN REFORMED SENTINEL Published Every Saturday by the Board of the Presbyterian Church U. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church in the U. S. Editor: Rev. LADISLAUS HARSÁNYI Subscription rates One Year $1., Half Year 50c — Foreign Countries One Year $3, Half Year $1.50 Jóakarat az emberekhez El kell ismerni, nem kivan tő lünk embertársaink irányában túl ságosan sokat a bethlehe.mi mezőkön elhangzott angyali szózat: Jóakarat az emberekhez. Mondhatni semmi ez a Jézus parancsához képesít,: Imádkozzál azokért, akik téged átkoznak; vagy akár csak ehez is: Szeresd felebarátodat, mint ten magadat. Ez nem kiván szinte erőszakot tenni gyarló természetünkön, mely csak a szeretetért tud szeretettel fizetni nem kiván a jóembereink iránt köteles szeretetben rendkívüli mértéket: önmagunk szeretetének a mértékét ; sőt egyáltalán szeretet sem kiván, csak csupán jóakaratot az emberekhez. Bármennyire gyarlók és esendők vagyunk is, ezt a kicsire szabott mértéket mégis elérhetnők. Ilát nem bírunk Istenhez emelkedni, nem bírunk szeretni, — jól van. De emberek mégis maradhatnánk s a jóakarat egymás iránt meglehetne bennünk. Lám pedig még erre valók sem vagyunk. Inkább farkasok tán. mint emberek. Farkasok, amelyek együtt tartanak, mig a közös préda érdeke úgy hozza s felfalják egymást, ha máson hizni nem lehet. Szeretnék igazán keresztyén lenni s az igaz keresztyénséget én nem feddezőnek, dorgálónak keserűnek. — hanem szeretőnek. megbocsátónak, derűsnek vélem. És mégis, mostanában a szeretet lelki megtisztulás, a szivmegujho- dás szent hetében sem birok a magam mértéke szerint sem jó keresztyén lenni, mert a keserűséget nem tudom kiirtani a szivemből, tapasztalván, hogy nincs jóakarat az emberekhez. Nem a nagy, világot mozgató eseményekre gondolok. E szörnyűséges válságok elhárításához bizonyára több is kellene, mint puszta jóakarat. Még arra sem, hogy bár közös célok felé, de különböző utakon törekvők jobban megérthessék egymást. Bár azt hiszem, hogy például az ugyanazon nemzethez tartozó különböző népek, különböző pártok között sokszor kiélesedett súlyos ellenétek, vagy még inkább a különböző egyházak közt felmerült torzsalkodások megszűnhetnének, vagy enyhülhetnének, ha volna kölcsönös jóakarat, Még im idáig sem merészkedett. Csak az egyazon táborban küzdők közt keresném, hogy van-e jóakarat az emberekhez. De nincs még itt sem. Valaki fölébe nőtt egy fejjel a többieknek. Tehetsége is van hozzá s bizonyára szerencséje is. Lehet, más is tudott volna akkorára nőni, ha a viszonyok kedveznek. Ám annak, hogy épen ő vált magasabbra, vállalja a terhét s megállja a helyét emberül. Nosza, keressük, micsoda gyarlóságot találhatnánk benne s amit felfedez ni vélünk, vigyük világ elé, hátha lejebb lehetne rángatni. Valaki képes alkotásokra. Hiszen nem az ő érdeme, amint nem érdeme a fecskének, hogy fészket tud rakni. De a veréb, ha tán irigyen nézi is a fecske munkáját, nem száll oda széthordani a megkezdett fészket. Mi azonban ne elégedjünk meg az édes semmitevéssel: rajta csak, vessünk gáncsot az építőnek, akadályozzuk meg munkáját, mely neki is dicsőséget hozna. Vagy ha már rongálni nem bírunk, legalább gyanúsítsuk meg, miféle kicsinyes, önző érdekből, a maga javára akar építeni. Valaki vezérnek született. Helyzete, állása, tulajdonságai alkalmassá teszik, hogy a hü követők sokasága sorakozzék mellé. Valóságosan meglátja a célokat s nem lankad az energiája, mig el nem éri. Ember, tehát téved is olykor, de mégis állandóan előbbre viszi táborát. Nosza, emlegessünk zsarnokságot, kíséreljük meg csufondárossággal elvadítani a híveket, hátha kiesik kezéből a zászló. Valaki csak egyszerű munkás. Végzi a maga feladatát becsülettel. minden mellékgondolat nél leül, a maga tudása szerint a legjobban. Nézzük meg csak, hátha találunk valahol valamely mulasztást, amit fel lehet emlegetni annak a bizonyítására, hogy ez az ember semmire sem való. Vagi firtassuk, miért dolgozik olyan szorgalmasan; mit akar elérni, hadd lássa mindenki, hogy nem önzetlen az ő munkálkodása s hadd segítsenek mások is elütni attól, amire gondolatunk szerint törekszik. Valakinek nincs szerencséje. Akármihez fog. másként alakulnak a viszonyok, mint aminőkre ő számított. Némi támogatással mégis, ha nem is nagyot, jól tudna végezni. Valahogy ám mellé ne álljunk, mert még osztályosa leszünk a szerencsétlenségének. Az alul maradt embernek jobb a vállára hágni, mint a hóna alá nyúlni. Mennyi sok jóravaló, derék, értékes ember él közöttünk, akiknek kiválóságát megismertetni a világgal nemcsak őneki, hanem a köznek is tett szolgálat volna. Vájjon azt szoktuk-e keresni, azt szoktuk-e a világ elé vinni, ami jó van bennök? Dehogy is. Az egyikről nem a tudománya rengetegsé- gét, hanem a modora félszegségét, a másikról nem a nagy szivjósá- got, hanem a határozatlanságát; a harmadikról nem az elméje fényességét, hanem a türelmetlenségét; a negyedikről nem a példaadó buzgóságát, hanem a kisebb keretekhez szabott voltát emlegetjük. Lehet, hogy igazunk is van. De épugy igazunk volna, ha a másik oldalát világítanék meg. És akkor: volna bennünk jóakarat. Ez is egy egyházi feladat volna. Nevelni az embereket arra, hogy jóakarattal ítéljék meg az embertársaikat és jóakarattal beszéljenek róla. Csakhogy itt megint az kellene, hogy akik tanítani akarnak, maguk mutassanak jó példát. Sajnos, ebben is szűkölködünk. Minden mástól eltekintve: a. több papu egyházakban szokásos, szinte közmondásos viszonyok semmiképei] sem jók példaadásra. Mikor pedig mindezeket leírtain, fel támadt bennem a kérdés: vájjon nem tettem-é úgy, mint amaz imádkozó farizeus.----—o-------A PAJUT INDIÁNOK REMÉNYE. Amerika tejjel-mézzel folyó or- ságban mindenütt tehetsége szerint boldogulhat, ki dolgozni akar, elveinek, vallásának szabadon élhet. Annyival szomorúbb az, hogy a fehér faj hódítása elől a radon pusztaságokba húzódó ős indián fajok a legelh agyat attabb életet élnek. A pajut indiánok is sokat szenvedtek, mióta fehér ember vetette meg lábát e kontinensen. Megvetve, kiközösítve élnek. Életük olyan, mint a puszták silány füve, viz, árnyék, oltalom nélkül. Minden cél, remény hiányában haszontalansággal telik el életük. Nem igy Vilmos. Az ő lelkét nem veheti meg senki pálinkával, színházzal. Népének romlása áll előtte, az igazságtalanság, melylyel a fehérek fajával bánnak, szivét hasogatja. Bánatában magába mélyed. De miért? Népe számára nincs segítség. Látja a fehérek hatalmát, a rézbőrüek tehetetlenségét. Hasztalan volt az ő gyötrődése. Karácsony esti istenitiszteletre vetődött egyszer. Hallotta a misz- szionárius szájából, hogy Isten segíti az elhagyatottat. Tehát Istenhez tért. Nem mentené meg az Isten az indiánt? — önté ki keserűségét. Biztató volt minden. — Csak régi bánata kisértett újra meg újra vergődő lelkében. A csüggedés majdnem erőt vett rajta. De Isten elcsendesitette lelkének háborgó tengerét. Nem panaszkodott már népe rossz helyzete, elnyomatása miatt. Fölébredt benne az igazi keresztyén öntudat. Megtalálta a kincset, amely többet ér a földi vagyonnál, hatalomnál. “Én Isten után fogok járni és Ő mindent jóvá tesz.” Erről tett bizonyságot népe előtt. Rövid idő múltán hatalommá lett közöttük. Mindig azon az utón maradt, amelyre a mennyei világosság, az Ige vezérelte. Lassan. de biztosan hatotta át az egész néptörzset. Most már volt reménvök a szebb élet eljövetelére. Terveik ugyan még nem valósult meg, még nincs sok szellemi kincsök, fejlődött műveltségűk, földterületük, de megértik türelmes lelkökkel, hogy a csemete is lassan nő, s az ő aratásuk is eljön, bár nem rövid idő alatt. Vilmos megtérése által Isten nemcsak személyes munkást adott a pajutoknak, de hatása kiterjed azon vidék más fajára is. így a ja pánok és kínaiak is nagy számmal csatlakoznak az általa létesített gyülekezetekhez. Ami a legfőbb, érzi, szemeivel láthatja nemsokára a pajut indiánok minden reményének beteljesedését. (Angolból K. F.) OLVASÓINKHOZ. KÉRJÜK a tisztelt honfitársakat, hogy bevásárlásaiknál hivatkozzanak e lapban közölt hirdetésre.
