Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)

1916-09-23 / 39. szám

6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 39. sz. SZEPTEMBER 23. JÉZUS ÉLETÉNEK HITTÉNYEI. (Folytatás.) Azonban az isteni követ semmit sem mond, amit már előbb Jézus nem mondott volna nekik: — az Ur feltámadott és Galileában fog­ják öt látni. Nincs itt semmi, ami egészen felfoghatatlan és érthetet­len lenne, még a holttest eltűnése sem. Arimáthiai József nem tar­tozott Jézus tanítványaihoz; a fő­tanács Jézust, mint istenkáromlót, egyhangúlag Ítélte halálra. Nem csupán feltűnő-, hanem minden szent hagyomány ellenére lett vol­na, ha ilyen gonosztevő holtteste tartósan méltatott volna egy ren­des sírra. Pál hiteles bizonysága a Feltár madott megjelenéseinek sorozatát biztossá teszi. De e történetileg tökéletesen igazolt sorozat köze­lebbi szemlélet mellett belső követ­kezetességet is mutat, amely ben­nünket ahoz segit, hogy e titok­teljes eseményeket még pontosab­ban megismerjük. Az első megje­lenésekben Péter, a tizenkettő, — azután több, mint ötszáz atyafi ré­szesült. Ez pedig egész világosan utal a Jézus halálakor szétrebbent gyülekezet fokozatos összeszedé- sére. Nem véletlen, hogy épen Péter látja először megjelenni. Bi­zonyára ő volt Jézussal legszoro­sabb érintkezésben; Kapernaum- ban az ő házában szokott Jézus lakni; ő ismerte fel először Jézus­ban a Messiást és már akkor látta őt fényes dicsőségben Mózes és il­lés közt lebegni, ő tovább tartott ki Jézus mellett, mint bárki más; a főpap udvarába követte őt és -súlyosan terhelte, hogy e bátor tettét szegény emberi gyengeség bizonyítékával, az Ur megtagadá­sával kelle lezárnia. Ha valame­lyik tanítvány Jézus halála után Jézushoz, mint Messiáshoz ragasz­kodott, ezt Pétertől lehetett várni. Ő Jézusai bensőleg tovább élt. S Jézusnak összes beszédei, melyek­ben eljövendő halálsorsáról -szólt, halála utáni feltámadására és az Atya általi megdicsőülésre utal­nak. Érthető hát, hogy először Simon Péter látta a feltámadott Urat. Gyakran megjegyzett tény. hogy ilyen megjelenéseket nem pusztán egyesek vesznek észre, hanem épen úgy a néptömegek, a kik ugyanazon szellemi behatás alatt állanak. De egy olyan csodálatos dolog, amelyet egyszerre több, mint öt­százan érnek meg, nem marad ti­tok. A Feltámadottnak e három első megjelenéseit Kapernaumban és Kapernaum mellett lehetett lát­ni. Ez volt Péter otthona, ez volt a tizenkettő természetes gyüleke­zőhelye, itt gondolhatjuk el Jézus­nak több, mint ötszáz követőjét otthonosan. Mert hiszen Jézus ezen a vidéken működött legto­vább. De most a megfeszített pró­féta feltámadásáról szóló hir be­járja egész Galileát; elérkezik az Jézus otthonába, Názárethbe is. >S itt van Jézus négy testvére közül az egyik, Jakab aki, — szintúgy a Feltámadott megjelenése foly­tán — a gyülekezethez csatlako­zik. De ez az egész gyülekezet még Galileában él; később egész biztosan Jeruzsálem volt az első keresztyén gyülekezet központja. Tehát, és pedig már elég korán, Galilea e gyülekezetének kellett amaz elhatározására i-s jutni, hogy Galileából Jeruzsálembe költözze­nek. Ez bátorságot igényelt: Je­ruzsálemben Jézust a hatalmon ülők feszítették keresztre. Meg­nevezi Pál azokat is, akik előtt a Feltámadott ötödik megjelenése­kor mutatkozott, mind az aposto­lokat; ápostolnak neveztetik pe­dig a kiküldött. Hiszen Jézus e földi életében kiküldte egyszer a tizenkettőt az evangéliom prédiká- lására (JVlárk 111:14; Luk. VI :2). E tizenkettőt pedig Pál, épen a Feltámadott megjelenéseinek fel­sorolásánál, számnévvel nevezi. Lukács Jézus nyilvános működése alatti kiküldetéséről a hetvennek, csakugyan szól, de ez adat helyes­ségét alapos okból kétségbe von­ják. Azt a kifejezést, hogy Jézus mind az apostoloknak megjelent, jobban úgy értjük, hogy mind­azok apostolokká lettek, akik e megjelenésben részesültek. Jézus e megjelenésekor épp úgy kiküld­te őket, mint később és végre Pált a pogányok közé küldte. De Ga­lileából nem e széles világra küld­te el tanítványait (Márk. 16:15). Pál megtérése után 70 év múlva Jakab, Péter és János, a jeruzsá- lemi gyülekezet vezetői, semmit sem tudnak arról, hogy a pogá- nyoknak kell prédikálniok, de azt tudják, hogy a zsidókhoz küldet­tek. A Feltámadottnak az összes tanítványok előtti megjelenése ok volt arra, hogy a Galileában ismét összeszedődött keresztyén gyüle­kezet Jeruzsálembe költözzék át. Ha ehez még a Feltámadottnak Pál előtti megjelenésének jelentő­ségét hozzávesszük, akkor teljes joggal mondhatjuk, hogy az I. Kor. Vl-ben felsorolt megjelené­sek mindenike jelentékeny fordu­ló pontot jelöl a keresztyén gyüle­kezet őstörténetében. A megjelenések az első keresz­tyén gyülekezetnek hitök megerő­sítésére szolgáltak. Ha Jézus nem maradt a. halálban, akkor ö volt a Messiás, akkor a további vára­kozás is mihamar be fog teljesed­ni, hogy ő mindenkinek láthatóan megjelen ítéletre és országának megalapítására. Az első gyüleke­zet teljesen e közeli vég emléké­nek él. Amint tanítványai Jeru­zsálemben felléphetnek és elsőben csak megtört hangon előadhatják azt a tapasztalatot, a melyet tet­tek, akkor Péter e megrekedt be­szédet gyenge hangon úgy magya­rázza, hogy ez az ígért messiási kor beteljesedésének jele: Isten lelke szállt e tanítványokra. Ke­reseti munkáról az első gyiüeke- zetben nincs szó: abból élnek, a mivel mindnyájan közösen bírnak — nem is fogyasztják el azt, míg a Messiás el nem jön. E magas lelkesedés nagyon lassan, lépésen­ként csökkent. (Folytatjuk.) ASÜUITH FIA ELESETT. Asquith angol miniszterelnök legidősebb fia, Raymond Asquith hadnagy elesett a sommei harcté­ren. Az angol offenzive áldozata még csak 38 éves volt és hivatás­ra nézve ügyvéd. ÖT NAP ALATT ^ az óhazában megkapják a pénzt, ha általam küldeti SÜRGÖNYILEG SZIKRÁTÁVIRATI UTÓN. A sürgönyköltség — ha a cim csak 4 szóból áll — mindössze 2 DOLLÁR 50 CENT Kétezer korona és ezen felüli küldeményeknél nincsen külön költség. Postai pénzküldés. Bankutalvány. Hadikölcsön. 100 Korona $13.“ Németh János, bankár volt császári és királyi konzuli ügynök. 395 BROADWAY NEW YORK, N. Y. ■ Bfl Újdonság! A LEGSZEBB AJÁNDÉK, a melylyel ismerőseit az ÜN­NEPEK UTÁN meglepheti és nekik igazi örömet szerez­het, a HIT ÓRÁI -ból megjelent három könyv, a melyek­nek tárgya mind az Amerikai Magyarok idegen földön eltöl­tött életükből van merítve. AZ ELSŐ KÖNYV: — HOGYAN LETT EGY SZOCIALISTA KERESZTYÉNNÉ. Megjelent az Amerikai Traktátus Társaság kiadvá­nyában is. TÁRGYA: Az Istent tagadó sociálista magyar: Nagy István milyen lelkiváltozáson megy át a rendőrségi head- quarteren Kiss József vallásos ember szavainak hatása alatt. New-yorki történet. Ara 10 cent. A MÁSODIK KÖNYV: — A HITETLEN TRAGÉDIÁJA. Megjelent az Amerikai Traktátus Társaság kiadvá­nyában is. TÁRGYA: Egy kivándorolt magyar ember tragédiá­ja. Mivé sülyesztheti az ital mértéktelen élvezete az em­bert. Az örök éjszaka. Ára csupán 5 cent. A HARMADIK KÖNYV: — A BIBLIA A MI VEZÉRÜNK. Megjelent az Amerikai Traktátus Társaság kiadvá­nyában is. TÁRGYA: A megtérés. A szerénység. A lelki sze­gények. A tudomány és szeretet. A bűnösök megmen- tője Jézus. Ára csupán 5 cent. RENDELJE MEG MÉG MA EZEN ÉRDEKES HITERŐSITŐ AMERIKAI MAGYAR KÖNYVECSKÉKET. NEMCSAK MAGÁNAK, DE ISMERŐSEINEK IS ÖRÖMÖT SZEREZHET ÁLTALOK. MEGRENDELÉSI SZELVÉNY. Mellékelve küldök.....................centet bélyegekben, mely összegért kérem nekem postafordultával megkül­deni a HIT ÓRÁIBÓL a következő könyvecskéket: ELSŐ KÖNYV ........................................10 cent. MÁSODIK KÖNYV ................................ 5 cent. HARMADIK KÖNYV ............................ 5 cent. Huzza alá azt, amelyiket megrendeli. A megrende­lési szelvényt vágja ki és küldje be erre a címre: Rév. LAD. HARSÁNYI, 454 East 115 St. New York, N. Y.

Next

/
Thumbnails
Contents