Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)
1916-09-09 / 37. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 37. st. SZEPTEMBER 9. JÉZUS ÉLETÉNEK HITTÉNYEI. (Folytatás.) Csakhogy nagyon hamar látta, hogy öt ez ut nem egyszerűen vezeti a dicsőségre. Valamint tanítványaitól azt követeli, hogy ők a szoros kapun vívják ki bemenetelüket az Isten országába, épenugy már korán látja, hogy saját útja csak szenvedések és nélkülözések által vezet a dicsőségre. E legalább mióta elhatározta, hogy Jeruzsálembe vonul, halála is Isten által akart sorsként áll szemei előtt. Azonban azt is tudja, hogy e halál nem lehet az utolsó. Hó- zseás prófétánál e szavakat olvasta: — “Jertek, térjünk vissza az Úrhoz, mert ő szakgatott meg és ő gyógyított meg minket. Megelevenít minket két nap múlva, a harmadik napon feltámaszt minket, hogy éljünk az ő színe előtt. (VI: 1, 2). Jézus e szavak után alakította a remélt képet, amely őt magát vigasztalja és a mely- lyel tanítványainak megmagyarázza az őt fenyegető félelmes sorsot. Ugyanaz az isteni kéz, a mely őt h aláír a vezeti, megmentheti őt a halálból is. És valamint Jézus, Keresztelő Jánost követve, már kezdettől fogva hirdette az Isten országának közvetlen közellétét, épen úgy most is meg van afelől győződve, hogy az ő megdicsőülése halála után nyomban be fog következni. Harmad napon fogja öt Isten feltámasztani; igy mondja ő csatlakozva a próféta szavaihoz, de alig egy fontos időmeghatározás értelmében, hanem a próféta eredeti véleményének megfelelő- általános értelemben: — “ egészen rövid idő múlva”. S a halálból való mielőbbi feltámadásához és halála utáni megdicsőüléséhez Jézus mindvégig ragaszkodott. A főtanács küldöttségének elbeszéli a gonosz szőlőmüvesekről szóló példázatot és ugyan akkor utalja őket a zsoltár szavaira, a melyek neki, a názáreti építő munkásnak, korán különösen emlékezetébe vésődhettek: — “A mely követ az építők megvetettek, az lett a szegeiéinek feje: — az Úrtól lett ez és csodálatos a mi szemeink előtt” (CVIIL zs. 22-23; Mát, 21:42; 49: Márk 12: 10; Műk. 20: 17). Jézust a főtanács elvetette, mint az építők a követ, de azért az Ur nem fogja őt félre állani engedni; ama pompás helyet fogja neki adni, a melyet számára kijelölt. S midőn a főpap azt kérdi, hogy ő-e a Messiás, ekkor Jézus nem elégszik ám meg a rövid igenléssel. A főtanács tagjait, akik most az ő bírái, arra hívja fel, hogy nem sokára tanúi lesznek az ő szavai igazságának ; ők maguk fogják őt az ég felhőin a Mindenható jobbján ülve látni; tehát nincsen kétsége a felől, hogy halála reá nézve csak uj életbe menetel, hogy ő a Messiásnak jövendő dicsőségét bizonyos mértékben lehetővé teszi. Itt nem szabad a mi felfogás- módunkat Jézus felfogásával ösz- szetéves'zteni. Mi ismerjük azt az időt, amely Jézusra nézve a jövendő volt; mi tudjuk, hogy a világnak várt alakulása nem következett be Jézus halála után. Hozzá vagyunk szokva ahoz, hogy Jézus feltámadását és újra eljövetelét mint két, egymástól független, és egymástól évezredek által elválasztott eseményt tekintsük; Jézus feltámadása közvetlenül a keresztre feszítés napját követő vasárnapon következett be; Jézus visszajövetele az utolsó, a mely az emberi történet minden eseményét lezárandja, Azonban Jézus az ő dicsőségében való megjelenését, újra való eljövetelét és az Isten országának kezdetét is a közvetlen jövőben várta. Csak az Isten országában, nem pedig ez életre való feltámasztása után, akart ő ismét tanítványaival asztalhoz ülni. A Jeruzsálembe való bevonulás előtt a tanítványok elajándékozták vagyonukat; Jézus megvigasztalta őket: — mielőtt ők Ga- lileába visszajönnek, ő újra ottan lesz; nem lesz tehát semmiben sem hiányuk, hanem az Isten országának bősége jut osztályrészük gyanánt. Ha tehát Jézus az ő feltámadásáról szól, akkor mindig Istennek ama nagy napjára gondol, amikor a Messiás az ég felhőin jelenik meg, hogy a világot bevégezze. Isten azért támasztja fel a halálból, hogy neki messiási dicsőséget adjon- Jézus azt hiszi, hogy azért támad fel, hogy épen akkor visszajöjjön. Ezzel nem is áll elentétben az, hogy Jézus szavai szerint a feltámadás harmadik napon történend meg, mig az Urnák visszajövetele talán késik. Jézus a harmadik napot nem pontos számtani meghatározásként érté. Ez is csak egyike volt ama sokféle kifejezésnek, amelyekkel ő az Isten országának mielőbbi eljövetelét jelölte. Jézus feltámadásának várakozása betelt, azonban visszajöveteléé nem, innen van hogy a keresztyén- ség az ő hitében e két eseményt egymástól elválasztja. Jézus feltámadása előtte beteljesedett reménység; visszajövetelét még ma is reméli. Hogy Jézus nem maradt a halálban, hanem feltámadott és feltámadása után tanítványaival nagy számban látták, már az ős keresztyénségnek közös hite volt. E pontban Péter és Pál tökéletesen megegyeztek. Épenséggel ferde dolog az, ba a mi evangélioma- ink húsvéti elbeszéléseinek ellenmondásaiból valami következtetést akarnánk vonni, mert Jézus feltámadása egyáltalán nem történeti esemény. Inkább azt látjuk e példából, hogy e tény tökéletesen biztos lehet, még ha az azt közelebbről leiró összes hagyományok kétségtelenül helytelent adnak is elő. Hogy a feltámadott Jézus tanítványai előtt tényleg megjelent, erre nézve hiteles bizonyítékunk van; hinnünk kell annak, ha még emberi tanúnak egyáltalán hinni akarunk. Ez Pálnak előterjesztése az I. Kor- 15.- ben. Hivatkozik itt Pál az ő általa kapott hagyományra, amelyet ő tovább adott, épenugy, amint azt teljesen megegyező módon a je- ruzsálemi gyülekezet prédikátorai is tovább adták. E szerint a Messiás a harmadik napon támadt fel, amint az írás ezt előre megmondotta. (Folytatjuk.) OT NAP ALATT az óhazában megkapják a pénzt, ha általam küldeti SÜRGÖNYILEG SZIKRÁTÁVIRATI UTÓN. A sürgönyköltség — ha a cím csak 4 szóból áll — mindössze 2 DOLLÁR 50 CENT Kétezer korona és ezen felüli küldeményeknél nincsen külön költség. Postai pénzküldés. Bankutalvány. Hadikölcsön. 100 Korona $13. Németh János, bankár volt császári és királyi konzuli ügynök. 395 BROADWAY NEW YORK, N. Y. »I U j clonsiá^! A LEGSZEBB AJÁNDÉK, a melylyel ismerőseit az ÜNNEPEK UTÁN meglepheti és nekik igazi örömet szerezhet, a HIT ÓRÁI -ból megjelent három könyv, a melyeknek tárgya mind az Amerikai Magyarok idegen földön eltöltött életükből van merítve. AZ ELSŐ KÖNYV: — HOGYAN LETT EGY SZOCIALISTA KERESZTYÉNNÉ. Megjelent az Amerikai Traktátus Társaság kiadványában is. TÁRGYA: Az Istent tagadó sociálista magyar: Nagy István milyen lelkiváltozáson megy át a rendőrségi head- quarteren Kiss József vallásos ember szavainak hatása alatt. New-yorki történet. Ara 10 cent. A MÁSODIK KÖNYV: — A HITETLEN TRAGÉDIÁJA. Megjelent az Amerikai Traktátus Társaság kiadványában is. TÁRGYA: Egy kivándorolt magyTar ember tragédiája. Mivé sülyesztheti az ital mértéktelen élvezete az embert. Az örök éjszaka. Ara csupán 5 cent. A HARMADIK KÖNYV: — A BIBLIA A MI VEZÉRÜNK. Megjelent az Amerikai Traktátus Társaság kiadványában is. TÁRGYA: A megtérés. A szerénység. A lelki szegények. A tudomány és szeretet. A bűnösök megmen- tője Jézus. Ára csupán 5 cent. RENDELJE MEG MÉG MA EZEN ÉRDEKES HITERŐSITŐ AMERIKAI MAGYAR KÖNYVECSKÉKET. NEMCSAK MAGÁNAK, DE ISMERŐSEINEK IS ÖRÖMÖT SZEREZHET ÁLTALOK. MEGRENDELÉST SZELVÉNY. Mellékelve küldök.....................centet bélyegekben, mely összegért kérem nekem postafordultával megküldeni a HIT ÓRÁIBÓL a következő könyvecskéket: ELSŐ KÖNYV .......................................10 cent. MÁSODIK KÖNYV...........'.................... 5 cent. HARMADIK KÖNYV ............................ 5 cent. Huzza alá azt, amelyiket megrendeli. A megrendelési szelvényt vágja ki és küldje be erre a cimre: Rév. LAD. HARSÁNYT, 454 East 115 St. New York, N. Y.