Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)

1916-08-26 / 35. szám

35. sz. AUGUSZTUS 26. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7 Református egyletek. teljes munkálkodása mellett nem csoda, lia korán ellobogott a kü­lönben testileg erős ifjú életfák­lyája a református tanügynek s a hazai tudományosságnak végtelen kárára, a főiskolának pedig majd­nem pótolhatatlan veszteségére és bánatára...” (Sinka S.) Alig huszonkilenc esztendős ko­rában, 1744 októjber ,16-án halt meg s Debrecen Péterfia-utcai te­metőjében talált porrésze nyugvó­helyet. De nagy szellem örökké él és hat.--------o-------­MEGCÁFOLJÁK A “BREMEN” PUSZTULÁSÁRÓL SZÓLÓ HÍREKET. Jóllehet Kopenhágából nap-nap után jelentik, hogy a német ha­jós körökben már holt biztosra ve­szik a “Bremen” pusztulását, az amerikai International News Co. berlini tudósítójának — illetékes helyről nyert információk alapján — szerdán mégis sikerült megál­lapítani a következőket: — A “ Brement ’ ’ semmi baj ed­dig- nem érte, ebben a percben a hajó azonban még meglehetősen messze van New-Yorktól. Ez minden kétséget kizáró, fel­tétlenül hiteles kijelentés és an­nál is inkább figyelemre méltó, mert az angol rostán átszűrt ko- penhágai táviratok erőnek-erejé- vel azt akarják elhitetni a világ­gal, hogy a “Bremen” elpusztult és Németországban végképen le­mondtak arról, hogy újabb keres­kedelmi U-hajót küldjenek Ameri­kába. Bridgeport! Magyar Kei. 15. S. Egylet Alakult: 1903. augusztus 13-Ui Elnök: Id. Köteles István. Átal­lok: Id. Tóth József. Pénztárnok: Bodnár András. Jegyző: Bablnszky Mihály. Titkár: Jesztrebi Sándor. (605 Bostwick Ave.) Ellenőr: Szőke János. Számvizsgáló bizottság: De­zső János és Varga Ferenc. Trustee: Ifj. Köteles István. Beteglátogatók: Smojda Sámuel és Gyurcsák Ferenc- né. Az Am. Magy. Ref. Egyesület osztálynál jegyző: Dicső Ferenc (249 Pine St.) Ajtóőr Major András. Pénz­tárnok: Bányai István 401 Bostwick Ave. Egyleti orvos: Dr. Steinberger Márton (617 Hancock Ave.) Ifjúsági osztály ügykezelő ifj. Kerekes Lajos. Ellenőr: ifj. Köteles István. Gyűléseit tartja minden hő 3-ik vasárnapján délután 2 órakor az el­ső Magyar Ref. Egyház Iskola helyi­ségében. Ashtabula-Harbor, O. Első Magyar Ref, K. S. Halott-Elt. és Női Tempi. Egylet. Elnök: Tóbiás András. Alelnók: Vojtek József. Jegyző: Id. Palágyi József, akihez minden az egyletet érdeklő levelek cimzendök, lakik: Asthabula Svédén, O. Box 121. Pénz- • tárnok: Takács János. Titkár: Sim­áik János. Pénztári ellenőr: Világi László. Számvlisgálő bizottság: Ma- rincsák György és Balogh Károly. Beteglátogatók, férfiaknál: Csupik József és id. Lengyel János, nőknél: Héty Sámuelné és Szabó Antalné. Zászlótartó, hazai: Kis István, ame­rikai: ld. Palágyi József. Szöv. ügy­kezelő: Marincsák János. Ajtőőr: Gégény György. Gyűléseit tartja minden hő 4-ik vasárnapján délután 2 órakor a Svéd Hallban. S tarlei T. Amerikai Magyar Ref. Sionra épxlt Retegscgélyző és Halott Eltakarító Egylet. Alakult 1806 november 1-én. Elnök Balázs Antal, alelnök Kocsvay Pál, pénztárnok ld. Bárdos András, jegyző Kulcsár Bálint, Dll- lonvale, 0. Box 169, kihez minden az egyletet érdeklő levelek clmzen- dők. Ellenőr és számvizsgálók Bod­nár Ferenc és Fazekas István, beteg- látogatő Fazekas Sámuel, zászlótar­tók amerikainál Ifj. Bárdos András, magyarnál Balázsy Ferenc, ajtőőr Bartus Mihály, ügykezelők a Refor­mátus Szövetségnél Balázsy Ferenc, Bridgeportínál Repka János. suulhbendi iillsö Kel. 15. s*. Egylet. Alakult: 1899. május 1-én. Diszelnok: Tizsteletes Bartók Bé- ia. Elnök: Barna János. Alelnok: linri István. Pénztárnok: Lengyel Miklós. Titkár: Kolonics János, ki­hez minden az egyletet érdeklő leve­lek és egyéb ügyek cimzendök, 728 W. Monnroe St. Jegyző: Suie János. Pénztári alonör: Varanai Károly. Bizottsági tagok: TiBzteletes Bartók Béla és Szabó József. Beteglátoga- tők: délen: Barta János és Barczaí János, nyugaton: Szolnoki István ős Búzás János. Rendfentartók: Sinka József, Szilágyi András, Németh Fe­renc és Szolnoki András. Ajtőörök: Molnár József és Parko János. Ingó­ság vagy vagyonkezeion: Lengyel Miklós és Parko Istváii. ilászlóvivők, az amerikaihoz: Pecto József, at egyleti diszzászlőhoz: Jeso Gyula, zsinórtartők: Juhász János és Barta Sándor. Gyűléseit tartja minden hő első vasárnapján az újonnan épült Ma­gyar Házban, Cepins St. Homestead és Vidéke Magyar Ref. B. S. és Egyházi Egylet Alakult 1904 január hő 31-én. Diszelnök: Nagytiszteletü Harbá- nyi Sándor ref. lelkész, elnök Kun Károly, alelnök B. Nagy János, pénz­tárnok Bábás János, jegyző Klinkó János, titkár Kun Bertalan, kihez az egyletet érdeklő levelek külden­dők, Box 37, Homestead, Pa., ellen­őrök B. Nagy István és Kovács János, számvizsgálók: Bállá János, Koly- sza Bertalan és Sipos János. Bete0'- látogatók Homesteadon, Pős György és Urbán György, West Homesteadon Rubiczák István, Munholon Kardos József, zászlótartók: magyarhoz Ko­vács Károly és id. Tóth János, ame­rikaihoz ifj. Lengyel István. Ajtő- őrök Süveg Pál éü Lehotal Pál. Daytoni Első Magyar Ref. és Luth. Betegsegélyző és Temetkezési Egylet Alakult 1908 október 25-én. Lelkész elnök: Tdő. Kovács End­re, elnök Nagy Károly, alelnök Bal­ia István, jegyző G. Demeter József, pénztárnok Lörinczi Géza, levelező titkár Maar Ihre, kihez az egyletet érdeklő levelek küldendők, 1424 Blaine St., Dayton, Ohio, nyilvántar­tó ifj. Hegedűs János, számvevő Górász István, pénzügyi titkár Ker­tész Sándor, kis könyvvezető Mali György, beteglátogatő ellenőr Győri Ferenc, beteglátogatók: Árva József, Bartha Pál és Szaniszlő István. Hár­mastagu bizottság: Darabos Pál, Nagy András és Váradi Gyula, ma­gyar zászlótartók: Gyarmati Sándor és Szilágyi József, amerikai zászló­tartók ifj. Demeter József és Gergely Gerson, ajtóőrök: Cellár János és Kató Károly, egyleti orvos Dr. Staup Az egylet gyűléseit tartja minden hó 4-ik vasárnapján délután 3 óra­kor a ref. templom alatti iskola he­lyiségében. Egyházi .Miivek, melyeknek meg­szerzését ajánljuk minden hithii és buzgó hittestvérünknek. Az Amerikai Református Egy­ház Törvénykönyve .................. 25c Az Amerikai Ref. Egyház Tör­ténete, 32 képpel (1 dollár helyett.................................................. 25a Angol Magyar Református Ka­tekizmus ........................................ 15o Legyetek józanok és a Bor szó a Bibliában, 3 mértékletesség! tanítás, nagyon érdekes könyv 7 képpel ......................................... 35c Háború átka és Béke áldása, al­kalmi prédikációs füzet .... 12c Miért vagyok én evangéliumi Protestáns. Ára ........................ 12c Miért legyen ön Protestáns? ... 5c Szűz Mária tigztelete.................... 5 c Harsányi Pál: Háborús imádsá­gok ................................................... 25c Ha e hiterősitő és lelket művelő könyvek bármelyikét óhajtja megá­nak megszerezni, küldje be azok árát bélyegekben a homestead! és vid. ref. egyház lelkészi hivatalához (1008 Tenth Ave., Homestead, Pa.) és a rendelt müvet postafordultával meg­kapja. RichterAnchor Pain­reumaticus fáj­dalmak, az Iz­mok merevsége, zsogorodás ellen. Ha nincs rajta az eredeti hor­gony védjegy, ne fogadja el. 25 és 50 cent minden gyógy- tárban és nálunk F. Ad. Richter & Co. 74—80 Washing­ton Sírét., NEW YORK N. Y. Szerkesztői üzenet. Vatay István, Coatesville. — So­rait vettük. A lap tévedésből más helyre, azaz városba lett elküldve. Most már minden rendben van és lapunkat úgy hisszük, hogy most már rendesen kapja. I ■ m A New Yorki 14-ik utca és Second Ave. sarkán levő re­formátus templomban MAGYAR ISTENITISZTELET minden vasárnap délelőtt 11 órakor. Pénteken este 8 óra­kor. Ifjúsági Kör gyűlése csü­törtök este 8 órakor. Lelkész DIKOVICS JÁNOS. □ a a a B a fi a ■ i A szemfényvesztők kora már rég lejárt, az amerikai magyarság gyomra már nem veszi be a cifra szóba csomagolt maszlagot. Az amerikai magyarság most már tisztán lát és nem hagyja elszédittetni magát a nagyzoló, üres reklámtól. Ez a titka azután annak, hogy miért szaporodik napról-napra azoknak ezreknek a száma, akik a PARTOGLORYT használják és miért lesz napról-napra kevesebb azok száma, akik a Partoglory UTÁNZATAIT vásárolják. E ez természetes dolog is, mert hiszen a Par- toglory az IGAZI vérképző, izomfejlesztő s idegerősitő gyógyszer, az az IGAZI medicina, melyet már eddig is sok esetben használtak teljes sikerrel. Hogy mire jó a Partoglory? Azt is megmondjuk. Ha valaki gyenge idegzete folytán álmatlan, buskomor, erőtlen, bágyadt, izgága, fejfájós, leromlott, sápadt, beesett szemű; ha betegségből lábadozó; ha túl erős mun­kát végez, egészségtelen helyen dolgozik — használja a Partogloryt s rövidesen tapasztalni fogja, hogy micsoda páratlan hatással van ennek a csodálatos erejű gyógyszernek, melyet nagy üvegenként 1 dollárért küld meg a Partos Patika, 160 SECOND AVE., NEW YORK. Óvakodjék tehát az utánzatoktól! S MINDIG AZ EREDETI, IGAZI PARTOGLORYT HASZNÁLJA.

Next

/
Thumbnails
Contents