Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)
1916-05-27 / 22. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 22. sz. MÁJUS 27. Hogyan bánjunk a kételyekkel és a kételkedőkkel? mélyiségünk igazi értéke csak nő ha akaratban az Atyával egyek vagyunk. Az tette Jézust oly nagygyá, — hogy ő az emberektől teljesen független volt és hogy ö az ő emberi méltóságát egyesegyedül abban a körülményben kereste, hogy Istennel egy legyen. Azért is nem követett el semmi fonákságot, — azért nem esett soha se bűnbe. Az ő személyében Isten és az emberiség egyesült. Megértjük-e, miért oly sikertelen a mi cselekedetünk? Azért, mert mi mindenre képeseknek véljük magunkat. Azt hisszük nagyon gyakran, hogy mi vagyunk az a központ, a mely körül mindennek forognia kell. A mi életünkben az “én” roppant nagy szerepet játszik. Legjobb esetben még felebarátunkkal kiegyezni igyekszünk; — de az Istent és az ő akaratát oly kevesen, ezrek meg ezrek egyáltalán nem méltatják figyelemre. De hát hova vezet hát az ilyen élet? Az emberiségnek egész története és az egyesek életfolyása nagyon is világosan mutatják. Az ilyen élet a ferdeségnek, tévedésnek, bűnnek nagy és szakadatlan láncolata. Jézus igy szólt: — “Én semmit sem cselekedhetem magamtól!”... Ez nem a tehetetlenségnek, hanem az erőnek a szava. Éppen úgy mondhatta volna ezt is: — “Nem vétkezhetem, mert nem távozhatom el az Atyától, nem, egy pillanatra se; nem lehetek olyan ember, mint a milyenek én körülöttem vannak, mert ők elvesznek önmagukban és a világban. Életörömöm és életerőm oda van, ha magamra vagyok utalva, mert az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekdjem, a ki elküldött engem (Ján. I. IV: 34)”. — Hiszen mi soha sem fogjuk egészen úgy megtanulni azt, hogy a mi akaratunkat Isten akaratának úgy alárendeljük, mint ezt Jézus tette. Mi csak kérhetjük az Üd- vözitőt: — Tégy engemet őszintévé, gyöngéddé, szelíddé, és csendessé a te békédben. Tisztítsd a szivemet meg, hogy a te világosságodat lássam lélekben és igazságban ! Tgen boldog az, a ki minden tekintetben az Istentől függ teljesen. Az ilyen áldott és másoknak is áldásává válik. Milyen áldásfolyamok áradnak le Jézusra, — mennyire el volt ő látva erővel és bátorsággal, hittel és örömmel mindenkoron! Mily szilárdan maradt meg, dacára a köriilte levő állhatatlan környezetnek! Mily biztos volt ítéletében, mily független a tömegtől. Neki nem volt szüksége az emberek bizonyságára, nem még a Keresztelő Jánoséra se, ő nagyobb bizonysággal bírt, tudni illik — azokkal a dolgokkal, a melyeket rábízott az Atya. Azok a dolgok voltak ezek, a melyeket Jézus a János által hoz- záküldött követek által és utján ezekkel a szavakkal jelölt meg: — “A vakok látnak és a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak és a siketek hallanak; a holt- tak feltámadnak és a szegényeknek evangélium hirdethetik (Mát. 11:5).” Az áldásnak milyen folyama, s az erőnek milyen teljessége jutott osztályrészül annak, a ki tehát segíteni és gyógyítani tudott! Minden uj csoda annak megerősítésére szolgált az Urnái, hogy az Atya vele van, hogy hozzá szit. Ez bátorrá tette őt az ellenségek ellenmondásával és a barátok értetlenségével szemben. De még világosabban látszik az, hogy milyen áldás áradt ki Jézustól másokra. Mily sok tapasztalatot és mennyi sok erőt nyerhettek tanítványai, hogy mi volt ő Lázárnak. Máriának, Márthának, hogy mit kapott egy Nikodémus és egy ari- máthiai József titokban és észrevétlenül ! Ezek mindnyájan áldott emberek voltak a Jézus által. Nem szeretnénk-e mi is olyan áldott emberek lenni, akiken Isten szintén megvalósítja azt, a mit egykor Ábrahámon megvalósított: — Megáldalak téged és áldás leszesz (1. Móz. 12:21). A ki hitben életerőt kap az igéből és a sákramentomból, az mindig beljebb hatol az Istentől való teljes függés állapotába s e függésben boldog ember lesz. Adja az Ur, hogy mi ilyenek legyünk és maradjunk! Ámen (Németből) Székely Sándor. --------o-------HANGVERSENY AMERIKAFALVA JAVÁRA. A Carnegie Hallban elmúlt pénteken találkát adott egymásnak a new-yorki magyarság, hol a megépítendő Amerikafalva javára egy fényesen sikerült hangversenyt rendezett a new yorki magyarság. A hangversenynél közreműködtek Mérő Jolán, Zentay Mary, Madelaine Kurt, Dodanszky Arthur, Draun Károly, Fred Jacobi és Vecsey Armand egy művészekből összeállított zenekarral. A műsor minden egyes számát frenetikus taps követte. Az erkölcsi siker óriási, — de méltán nagynak véljük az anyagi eredményt is és örömtől dagadó szívvel mondhatjuk, hogy ilyen hangversenyt idáig még soha nem rendezett az amerikai magyarság. SAJÁT VÁGYAINK KIELÉGÍTÉSE ISTEN AKARATÁNAK MELLŐZÉSÉVEL. Sokkal könnyebb jelen helyzetünk és környezetünk hatása alatt kívánságainknak eleget tenni, — mint felfogni Isten akaratát az Ő végtelen szeretetének világánál. Természetes az, hogy az ember korlátozott állapotában gyakran téveteg gondolkozása. Legtöbb ember hamarább kész Istenről rosszat állítani, mikor képzelt érdekeik ellen hajtja végre akaratát, mint magukat Isten céljai szempontjából megvizsgálni, melyek tulajdonképen az emberek boldogitását szolgálják. Alig nőttem ki a gyermek korból, midőn mély benyomást tettek rám egy fiatal családapa szavai, a kinek bár jó keresztyén felesége volt, az soha sem rendelte alá magát Tsten vezetésének. Mig Istenfélelem látszott meg minden cselekedetén, inkább Isten és gyermekeinek külső figyelője volt, — de nem mutatott hajlandóságot egy- gyé lenni velük. Első gyermekük születésekor a fiatal családapa nagyon boldog és megelégedett volt. A gyermek megbetegedvén, nyugtalanul keresett minden segítséget, melyet az orvostudomány adhat. Annak is örült most, hogy neje lelkipásztora meglátogatta őket s imádkozott a gyermek felgyógyulásáért. De a mikor a halál elragadta gyermekét, bánata teljesen letörte: — és harag is volt abban a bánatban. Az atya gyermeke nélkül kietlennek érezte a világot és — ez Tsten akaratából történt. Mieg- nyugvás helyett a bus apa valósággal haragot mutatott Isten ellen. Nem is nagyon titkolta véleményét, mely szerint csekélység lett volna Istennek megmenteni a kis gyermeket és kérték is, de Ő — az Isten — nem tette meg. Nagy veszteség volt ez neki. De Isten tudta, hogy igy lesz az. Ő jól ismerte az Atya gondolatait is. Ezen határozott állásfoglalás a Mindenható Isten ellen megrázta lelkemet, hisz ez volt az első eset, a mikor Isten gyermekeit kormányzó akarata ellen az embert küzdeni láttam. Amint többet érintkeztem a felnőttekkel, láttam, hogy bizony az említett boldogtalan- apa példája nem áll egyedül és megpróbáltam úgy bánni ezen állapottal, a mint volt, nem foglalkozván azzal, — hogy mi ennek az oka. Délutáni időben egy beteg szegény anyához hívtak, a ki nagyon beteg is volt, és lelki aggodalmak is zavarták. Nem ismertem e nőt, sőt hallottam, hogy nem óhajtotta látogatásomat, de ép azért érdekesnek tűnt fel előttem az eset s férjével elindultam a lakásukra. A beteg anya gyakran nyilatkozott úgy, hogy jobban szerette volna, ha leánya születik. Mikor néhány év múlva, leánya született, tele volt boldogsággal. De a kis leányka pár hét múlva meghalt. Ilyen állapotban látogattam meg én. Kénytleü volt ágyában felemelkedni, s én, a látogató, éreztem, hogy nem vagyok neki kedves vendége. Férjét és fiát ismertem — tehát róluk beszéltem, kifejezve mély részvétemet veszteségük felett. Leírtam nagy fájdalmamat, midőn a polgárháború alatt, mint fogoly kaptam a hirt, hogy legkisebb leányom meghalt. Nem vigasztalhattam meg feleségemet, vigasztaló levelemből is csupán pár sornyit továbbítottak a börtönőreim. — Erős megpróbáltatás volt nekem, elhiheti. így át tudom érezni fájdalmát — szóltam. — Igen nehéz bánata lehetett önnek és különösen nejének, — szólt a zúgolódó anya. — De az egyetlen leánya volt az elhunyt? — Nem. Még ketten voltak kívüle. De öt szerettük legjobban gyermekeink közül. — Énnekem egyetlen leányom volt az, s igy sokkal nagyobb az én veszteségem. Ön még két. leányt nevelhet fel, de nekem egy sincs. — Sorsa bizonyára szomorú, de vájjon mit gondol, hol van jelenleg gyermeke? — A mennyben, — felelte a bánatos anya. — Minden lesújtott anya örömmel ragaszkodik ez igazsághoz, bármilyen bizalmatlan is legyen Istenhez. — Feltételezi, hogy leánya boldog a mennyben? — Kételkedés nélkül elhiszem, hogy úgy van. — Mit gondol, boldoggá, vagy boldogtalanná teszi leányát az, — ha tudja, hogy ön azon busul, — hogy Isten őt magához vette mert szereti őt és önt? — E kérdésre megmozdult a beteg anya s rám nézve, komolyan szólt. — Feltételezi, hogy leányom tud valamit rólam és érzéseimről? (Folytatjuk.)