Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)

1916-05-13 / 20. szám

4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 20. sz. MÁJUS 13. Vol. XVII. May 13, 1916. No. 20. Amirikai Magyar Reformátusok Lapja Nyelvük sok tekintetben hűen őrzi a finn-ugor sajátságokat. Né­mely szavuk ugyanolyan formá­k Ref. Church In the U. S. magyar egyházmegyéjének hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: HARSÁNYI LÁSZLÓ, new yorkl ref. lelkész. Főmunkatárs: KOVÁCS ENDRE daytonl ref. lelkéez Szerkesztőség és kladőhlvatal: 454 E. 116th St., New York. Minden levél, közlemény, egyházi és egyleti tudósítás, felszólalás és hir­detés e címre küldendő: Amerikai Magyar Ref. Lapja 454 E. 116th Bt., NEW YORK Telephone: Harlem 1893 Előfizetési Arak: Amerikában egész évre............|1.00 Magyarországra egész évre... |3.00 HUNGARIAN-AMERICÁN REFORMED SENTINEL Published Every Saturday by the Board of the Presbyterian Church U. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church In the U. S. Editor: Rev. LADISLAUS HAR8ANYI ban használatos mint a magyar­ban. Gyermekeik nevelésére nagy gondot fordítanak. Ritka az a finn, aki írni, olvasni nem tudna. Közép- és magas iskoláik nem ma­radnak az általános európai mér­téken alul. Az idegen műveltséget befogad­ják, de riányitják és rányomják az ö nemzeti bélyegüket és tovább fejlesztik. A német befolyás, — különösen újabban hatotta át iro­dalmukat, nyelvüket és egész mű­veltségüket. Társadalmi reformok melegágya volt mindig az “Ezer tó országa”. Alkoholt nem szabad árulni ná­luk már évek óta. A nőknek sza­vazati joguk van. A keresztyén vallást másfél szá­zaddal később fogadták el, mint mi. Jelenleg nagy részük luthe­ránus. Erejükhöz képest keresz­tyén egyházuk misszióját teljesi­Subscription rates One Year $1., Half Year 50c — Foreign Countries One Year $3, Half Year 31.60 A FINNEK Mig a modern élet — különösen e rettenetes háború forgataga fel­hozta az összes nemzeteket, fajo­kat, a finnekről kevés szó esik. Rokonaink ők, testvér-nemzetünk, illő hát, hogy legalább néhány fu­tó pillantást vessünk rájuk. Egy nemzet életébe, jellemébe, alkotásaiba erős szálakkal fűző­dik az a környezet, amelyben él. A forró égöviek lusták, — nagy átlangban, — beteges fantáziájuk van, művészetük, irodalmuk, val­lásuk külső ragyogás, pompa zo­máncát viseli magán. A mérsé­kelt égövi, munkás; — gondolko­dása, vallási, művészeti élete pe­dig egészséges, nyugodt. Az észa­ki kemény munkás egész életén át, lelkén, vallásosságán, szellemi termékein hordozza a ködös, hi­deg környezet hatását. A finnek az “Ezer tó orezágá”-ban laknak hol fáradtsággal mindig tud elég szénát gyűjteni a gazda hogy ál­latokat tenyésszen, tüzelőfát elad­ni és saját használatára; hal, vad bőven akad a folyóban, tóban, er­dőn, mezőn. A hosszú teleket la­kásaikban fafaragással és egyéb háziipar iizésével töltik. Igen so­kan dolgoznak fejlett ipartelepei­ken gyáraikban. Bárhol dolgoz­zanak, kitartók, ügyesek szakmá­ikban. Falvaik, városaik, azok­ban házaik majdnem olyan mo- dorban’épültek. tik. A pogány népek között sok téritőjük működik. Kínában pél­dául misszionáriusaik száma nem marad el a többi nemzetekétől. Krisztus idejében szakadhattak el a magyaroktól. A lapp-okkal együtt észak-nyugati Európába vonultak. Az észt-ekkel majdnem összeolvadtak, mig a lapp-ok még feljebb északra költöztek. Száz évvel ezelőtt elvesztették szabad­ságukat, sőt a kilencvenes évek­ben alkotmányukat is vissza von­ta a cári ukáz. Jól eső ez a tudat reánk nézve, hogy rokonaink 1915. és novem­ber hó óta teljes szabadságnak ör­vendenek, bár még mindig orosz fennhatóság alatt. A magyar életet állandóan fi­gyelik. Magyarul többen tudnak, mint a bányán mi tudjuk az ő nyelvüket. Néhány évvel ezelőtt Debrecen­ben találkoztam egy finn diákkal, a ki elég jól tudott magyarul. Együtt barangoltunk a Horto­bágyon. Elbeszélgettünk a két nemzet sorsáról, eszméiről. El-el hallgattunk s megint felvettük be­szédünk fonalát. Majd válnunk kellett. S amint kéz kézben egy­más szemébe tekintettünk, leike­ink egy szép jövő Ígéretén nyugod­tak meg... Vájjon csalóka délibáb-e a finn­magyar lelki egyesülés?... AZ EMBERI ÉLET ÓRÁJA. Még mint kis gyermeket magá­hoz hivott egykor atyám, hogy az óra megismerésére megtanítson. Megmagyarázta türelemmel, hogy a nagy mutató a perceket mutat­ja, a kicsi az órát. Azután meg­ismertette velem a római számo­kat. Mindaddig nem bocsátott el, még jól meg nem tanultam lecké­met. A mint azonban tudtam minden kérdésére megfelelni és ő megdicsért érette, sarkon fordul­tam és szaladtam társaimhoz to­vább játszani. — Ohó, kiáltott utánam atyám, még nem fejeztem be, még megta- nitlak valamire. Mint engedelmes gyermek gyor­san vissza fordultam s miközben a fülemet vakartam, azon töpreng­tem magamban, vájjon mire tanít­hat még atyám, hisz most már oly jól ismertem az órát, mint ő. — Arra már megtanítottalak, édes fiam, hogy minden időben megismerd, mennyit mutat az óra. de most még arra is szeretnélek megtanítani hogy azt is kitaláld, hány órát mutat. Nem sokat értettem szavaiból. Szinte türelmetlenül vártam to­vábbi szavait, tűkön álltam, na­gyon vonzott barátaim társaság^ és a játék. — A biblia, — igy szólt atyám, — az emberi élet véghatárát 70, legfeljebb 80 évre teszi. Az élet hossza bizonytalan, lehet, hogy a holnapi napot sem érjük meg; — de ha Isten kegyelmes hozzánk, mondjuk, hogy 80 évet élünk. Ezt osszuk 12 részre, mint az órán lát­juk, akkor hét év esik egy órára. Ha tehát egy gyermek 7 évet élt, akkor elmúlt életének 1 órája. Mi­re te 14 éves leszel, életednek 2-ik órája múlik el. így aztán kiszá­míthatod mindig, hogy életed há­nyadik óráját éled. Jusson az is eszedbe, valahányszor az órára te­kintesz. E számítás szerint apád — illetve szépapád a 12-ik órá­ban, nagyapád a 11-ik órában halt meg. Mikor halok meg én, mikor te: ezt csak a Mindenható tudja. Atyám ezen tanítását soha sem feledtem el. Kedves olvasóm, én nem tudom, hogy hányadik óráját éled az éle­tednek, de azt tudom, hogy nálam mennyit mutat s azt is tudom, ha valamit még tenni akarok, azzal sietnem kell. Jó lesz, ha sűrűn fel vetjük e kérdést magunk előtt:— Hányadik órában jár életed?--------o-------­VARÁZSVESSZŐ A HADSEREG SZOLGÁLATÁBAN. A bécsi orvosi egyesület leg­utóbbi ülésén Benedikt dr. tanár rendkívül érdekes előadást tartott a “varázsvessző” közismert né­ven nevezett forráskutató eszköz­zel végzett kísérleteiről. Három forráskutató teljesítmé­nyeiről szólott a jeles professzor. Az első Lintrup kisasszony egy 58 éves kopenhágai hölgy, az abbá- ziai Kereszt-vidéken igen értékes szolgálatokat tett hadvezetősé- günknek források felkutatása ré­vén. Lintrup kisasszony egy acél­vesszővel “dolgozott”, annak se­gélyével képes volt a mélyen a föld alá rejtett forrásokat megta­lálni. Benedikt tanár elmondta, hogy egy idő múltán az acélvesz- sző neki is hasonló képességeket kölcsönzött. Ezután a magyar for­ráskutató hölgyről, Tükörinéröl szólott a bécsi orvostanár. Szerin­te Lintrup kisasszony abban kü­lönbözik Tükörinétől, hogy a rej­tett “emanatió”-kat vessző nél­kül is érzi. A harmadik forrásku­tató, aki a hadvezetőségnek már szintén értékes szolgálatokat vég­zett, az 58 éves Kamptner Károly főfelügyelő. Nagy figyelemmel hallgatott érdekes dolgokat mon­dott el az előadó arról a feltűnő jelenségről, melyet a sötét kam­rában észlelt a forráskutatók kö­rül. A sötétben ugyanis színes le­vegő-fátylat látott megjelenni a forráskutatók teste körül. Benedikt professzor elmondotta még előadása során, hogy a varázs vessző már régóta ismert, de a tu­dósok figyelmen kívül hagyták, sőt tagadták is létezését. A háború folyama alatt a va­rázsvessző már nagy szolgálato­kat tett a hadseregnek. A kórhá­zakat, barakkokat és a fronton levő hadsereget már nem egy Íz­ben jutatta friss, tiszta vizhez. — A véderő ellen való vétség volna, — jegyezte meg dr. Bene­dikt. — e tények tagadása. Idézte egy magasrangu katonai személyiségnek hozzá intézett le­velét, amelyben az illető azt írja, hogy a varázsvesszővel való for­ráskutatást szervezni kellene, hogy a hadsereg ne legyen arra a véletlenre utalva, hogy esetleg a hadsereg körzetében találkozik egy használható forráskutató. — Lintrup kisasszonynyal, — mondotta Benedikt tanár, — fel­kerestem az udvari muzeum ás­vány osztályát, hogy képességeit ott demonstráljam. Az első terem­ben, ahol egy darab vas felett kellett volna operálnia, a követ­kező kijelentést tette: “Itt alant szén van.” Megállapították, hogy két emelettel lejebb a muzeum központi fűtőhelyisége van. Egy másik teremben egy asztalkendő alá rejtett gyémántra reagált. ÉRTESÍTÉS. A Verhovay Segély Egyletnek fiókjai és tagjai értesittetnek ar­ról, hogy a központi titkári hiva­tal uj helyiségének cime a mai naptól: — 3606 Fifth Ave., Pitts­burgh, Pa., — a hová az egyletet érdeklő levelek és ügyek külden­dők. — Kelt Pittsburgh, Pa., 1916. év április hó 29-én. Gábor István, közp. titkár.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents