Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1916 (17. évfolyam, 4-53. szám)
1916-05-06 / 19. szám
19. sz. MÁJUS 6. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 Hogyan bánjunk a kételyekkel és a kételkedőkkel? A ‘ MEGBOCSÁTHATATLAN BŰN”. (Folytatás.) — ügy érzem, hogy Isten gyermeke vagyok, de mi legyen hát megbocsáthatatlan vétkemmel ? — Ön azt állítja, hogy bár ismeri Istent és Fiát, a Biblia szavai, melyek Önt vádolják, nem egyeznek Isten természetével. — —Ezt beismerem. — Amire az céloz, nem bűnös gondolat, szó, vagy cselekedet, hanem állapotot jelent, melyből ha valaki nem tud s nem akar kiszabadulni, csakugyan Isten-káromlásnak a rabja. De eszébe jutott-e Önnek valaha, hogy vétke elszakította Isten végtelen szere- tetétől? — Lelki gyötrődésem kibeszél- lietetlen volt. Búsultam miatta s imádkoztam éjjel-nappal; és óh, hogy szerettem volna segítséget nyerni bajomban! — Bünbánata magában is azt bizonyítja, hogy nem akar bűnös állapotában maradni, s bűne nem megbocsáthatatlan. Jézus szava úgy állítja elénk a Szent Lélek ellen vétőt, mint a ki ellensége Istennek. Ha ilyen állapotban volna, nem kérne Istentől bocsánatot, Nem, barátom, nincs 1‘megbocsáthatatlan” bűn. De bizonyára más bűnei is vannak. Imádkozzék csak azok bocsánatáért teljes bizalommal s le fogja győzni azokat. Isten a bűnbánót sohasem utasitja el. Melyik földi atya volna, ki évek múltán visszatérő fiát nem engedné be a házába, mikor annak szivszakgató, kérő szavát hallja kívülről í A kertnek fái, melyek között sétáltunk, mintha helyeslőleg, biz- tatólag bólongattak volna a dúlt lelkű ifjúnak. Megnyugodva ült le egy árnyas fa tövébe, miután magára hagytam. Fejét lehajtva imádkozott. Az én fohászom is a Minednható felé szállt, ki megbocsátó szeretetével felemeli a csüggedt lelkeket. Gyakran zavarja meg életünket a bűn, próbára tévén hitünket, — mig békében vannak azok, akik ellenségei Istennek — azok már biztos áldozatai a sátánnak, ahogy mi a gonosz indulatokat nevezzük. * Mikor vagyunk alkalmasok arra, hogy a keresztyén egyházhoz csatlakozzunk? Az egyházi élet fogalmáról alkotott sok ferde felfogás között kimagaslik az, hogy ha valaki az egyházhoz tartozik, azzal emelkedik értéke, halad jellem-fejlődésében, cselekedeteiben és bizonyságot is tesz mások előtt erről. E mellett gyakran tévesztik szem elől az anyaszentegyház fogalmát és célját. De ezen hibák kijavítására minden esetben külön eszközöket kell használnunk. Midőn rövid idei távoliét után otthonomba vissza tértem, hallottam, hogy szomszédunk az egyházunkhoz csatlakozott. Örülve e hírnek, azonnal meglátogattam az uj egyháztagot s szívélyesen szóltam hozzá: — Nagyon örülök, hogy lépéseket tett az egyházunkhoz való csatlakozásra. Meglepetésemre az uj egyháztag szerényen, de bizalommal felelt: — Jól meggondoltam a dolgot, mielőtt e lépést tettem. Tudom, hogy nem vagyok olyan, mint a milyen lehetnék, de jobb vagyok, mint a körülöttem levők átlaga, s igy elhatároztam, hogy egyházukhoz csatlakozom. Erre már nem éreztem túlságos örömet, amiatt, hogy ez az ember egyháznak tagja lesz. Később azt vettem észre, hogy többen ugyan úgy felfedezték magukról, hogy ők is megütik az egyház-tagság mértékét. — Némelyek szerényen kételkedtek is — mint szomszédom — azon, hogy vájjon jó keresztyé- nek-e? Mások meg saját “jó”- ságukon kételkedtek, de kételyeiket lelkűk megnyugvására, önelégülten intézték el. Egy templomba járó hívünk istenes életet igyekezett élni, mikor egyházunkhoz való csatlakozásra szólítottuk fel, azon kételyét fejezte ki, hogy nem érzi magát elég jónak. Látszólag elég őszinte volt e véleménye. Évekig várt arra, hogy jobb legyen. Barátai hasztalanul szólították fel a csatlakozásra, a mig egyszer nagy betegsége a halál közelségébe sodorta. Amint a felgyógyulásáért imádkozott, Jézus egészen különböző szinben és más világításban tiint. fel előtte. Érezte, hogy ő a bűnösökért szenvedett s halálában életünket tisztává és méltóvá igyekezett tenni arra, hogy Isten előtt megjelenhessünk bármikor. Felgyógyulása után eljött az egyház templomába és örömmel jelentette ki, hogy most már semmi sem gátolja az anyaszentegy- házhoz való csatlakozását. S jobb volt előbb jönni, bár bűnös állapotban, mint hiven várni, amig javulni fog. Egy jó gondolkozásu ember következetesen visszautasította felhívásomat hogy a gyülekezetben részt vegyen, mert, — a mint ő mondta, — Jézusban hisz s a gyülekezeti életben való részvétel nélkül is jó lehet. Erre megkérdeztem e kemény- nyakú embert: — Várja, hogy Jézus üdvözítse Önt? — Természetesen. — Helyes az Öntől, hogy bár Jézus tanítványának tarja magát, vissza vonul társaságából, ahol pedig hallhatná Isten Igéjét és Fiát jobban megismerhetné. — Óh, én valóban szeretem Jézust, de nem akarok olyan egyházhoz tartozni, amelynek tagjai magukat jobbaknak tartják, mint mások. Én megpróbálok jobb lenni náluk nélkül anélkül, hogy azt mondanám. — Ön valószínűleg összetéveszti a templomot egy kiállítási csarnokkal, ahol a jó emberek mutogatják magukat. A templom kórház, ahol gyógyitgatjuk azokat, akik beismerik, hogy betegek és Jézus által gyógyulni akarnak. Azt hiszem, n nem óhajt a kórházba jönni, hanem kívül várakozik, mig magát meggyógyíthatja. Nincs igazam ?! — Óh, világért sem szeretnék igy kivül állni. — Gondoltam, hogy igy határoz ! így ez az ember is csatlakozott egyházunkhoz. Nem azért, mert úgy gondolta, hogy az emberek átlagánál jobb, de érezte a “kórházi ápolás” szükségét, ép úgy, mint azok, akik a kórházban vannak. Ezt jó meggondolni azoknak is, akik az egyházakban vannak, — hogy az nem jó emberek kiállitá- sa, hanem a betegek kórháza. Aki azzal az önelégült tudattal megy az egyházba, hogy “elég jó” egyháztagnak, nincs szüksége az egyházban nyújtott segítségre. A feltámadás és élet. 5. Az uj ember. Ef. 4:20—32. A kinek volt nagypénteke, aki engedte, hogy Jézus ó-emberét bevigye a sirba, és feltámassza őt, annak van feltámadási élete. Ennek tulajdonai: — igazság, szentség, a hazugság levetése, harag elhagyása, ördögnek helyet nem adás, a jó cselekedet, hasznos és épitő beszéd. Isten lelkének meg nem szomoritása, mérgesség, ingerültség és lárma elhagyása irgalom, erős szeretet egymásért és mindenki iránt. Ez-e a te lelki fotográfiád? 6. Szent élet. Ef. 4:1—3. 1 Pét. 1:15. — Elhivatásünk célja, tartalma : — a szentség Ez nem merev tétlenség, elmélyedés Istenbe s az Ő dolgaiba, hanem szentül járás, termékeny munka, energikus élet, melynek erőforrása: Jézus s az Ő szentsége. 7. Tiszta beszéd. Máté 5:33—37. Aki feltámadott a Krisztussal, az világosan megérzi, hogy beszédében mi van Istentől és mi van a gonosztól? A beszédet sokszor kicsinyes jelentőségűnek tartjuk, — de vigyázzunk: ez is mutatója, a szivünkben hogy mi lakik és szavainkért felelősek is vagyunk. — Máté 10:32, 33; 12:34—37. 8. Szolgálni készség. Ef. 6:5—9. Ma mindenki uralkodni akar és senki sem szolgálni. Az Ur szolgáinak : a megtért lelkeknek egy legfőbb ismertető jele: a szolgálni készség. Jézus azért jött, hogy szolgáljon mindenkinek és mindeneknek. Az emberi nagyság mértéke nem az, hogy hányán szolgálnak nekünk, hanem az, hogy hánynak szolgálunk mi? Ez az egészséges keresztyén szociálizmus. 9. Alázatosság. Fii. 2:1—8. R. 12:9—16. — Az égbevivő lajtorja első lépcsőfoka: az alázatosság. Jézus az előtte megalázkodotta- kat tudja csak megtéríteni s azután is ha feltámadtatok Ő vele, ha az odafelvalókat keresitek: egész életeteknek alaptulajdona s a keresztyén élet koronája: az alázatosság kell, hogy legyen. Ugyanolyan indulat ez, mint amilyen a Krisztusban volt. 10. Szeretet. Róm. 12:17—20; I. Kor. 13. — A legfőbb jó, ez a szeretet, a melyről annyit beszélnek, prédikálnak az emberek, de amelyről voltakép épen ezért, halvány fogalmuk sincs, ez az önfeledt, tiszta, erős, örök világot átölelő személyválogatás nélküli, önzetlen szeretet megtestesülése: Jézus. Ezt adja mindazoknak, a ik a bűn, világ, és önszeretetet a .az saját lelkűket, énjüket elveszítve, Őt fogadják el. 11. Határozottság. II. Kor. 6:14 18—28. — Ez a keresztyén erény, a feltámadás és élet földi dísze. Vigyázzunk! Isten határozottsága a követelmény. A szakadásnak meg kell lennie hívők és hitetlenek között: — a családban, egyházban, társadalomban, nemzeti életben, a műhelyben, hivatalban. De ne az emberi durvaság merevség, mely még sok keresztyénben meg van, de az Ur Jézus szerete- te vonja meg a határvonalat életünkben és munkánk körében hívők és hitetlenek között. A JÓ EMBER. Aki azt gondolja, hogy megérdemli, hogy valamely egyházhoz tartozzék, mert nem rabolt, nem gyilkolt, jobban teszi, ha elmarad, mert neki nincs is szüksége a szent oktatásra.
