Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1915-02-27 / 9. szám

XVI. ÉVFOLYAM, 9. SZ. NEW YORK, N. Y., 1915 FEBRUÁR 27. VOL. XVI. No. 9 '/. \MKRIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Editor: Rév. LAP. HARKÁNYI 454 E. 116th St., New York. OFFH’IAL ORGAN OF THE i%)RI' " HUNGARI AN REFORMED FEMERA TF" AAVERIKAI axagyar. MÜII Ml PUBLISHED EVERY SATURDAY. _ MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York. N Y., under the act of March 3, 1879 M ARTIR-H A LÁL. Csaták férgetekéből, harcok tü- zéből való az itt következő Írás. Úgy hat, mintha a bibliából má­solták volna ki és a maga komo­ran zengő, fájdalmas illetődöttsé- gü szavaival egy magyar reformá­tus papnak — a véres viaskodás viharában karácsony napján — bekövetkezett martyrhalálát mond ja el. . . ... A hideg, sáros mezőknek ne­kivágott a napfény. Bágyadt su­garával fel akarta csókolni a vért a barna földről, le akarta szárítani az össze-vissza boronáit barázdák nedves könyét, hogy legalább érv pillanatra is tisztán, minden har­ci keserűségtől menten érezzék az ünnepet, a szeretet ünnepét a megfáradt seregek. Az ezred megpihent az erdőszé­len. Az őrszemek felállctttak s mi­vel a parancs csak másnapra ren­delte el a további menetelést, a katonák alaposan ki akarták hasz­nálni addig minden idejüket. Ki­tisztították magukat, már ameny- nyire lehetett, letörülték a meg­száradt, szürke sárt, megmosdot­tak s igy kicsinosítva magukat, először is — mintha csak otthon lennének — ünnepet ülni, Isten­nek hálát adni gyűltek egybe. . . A csüngő, fekete üstökü tábori pap már várta őket. . . Hosszú ta­lárjában — airínt beszélni kezdett — úgy tűnt fel, mint egy megmoz­dult ércszobor. Pedig ez a hideg tekintetű, érdes kinézésű ember igaz melegséggel beszélt. Szelíd­ség, szeretet volt minden szava, mellyel a harcedzett, k'ssé eldur­vult katonák érzését, lelkét uj h t- re, uj szeretekre, halálmeggyőzés­re buzdította. Valami gyöngédség­gel odsrcpitette a harci gondola­tok szárnyain az emlékeket ahhoz a boldog otthonhoz, ahol most a karácsonyfák ezer és ezer világa I ngói; rhhoz a kicsiny, színtelen, egyszerű templomhoz, hová most őket zengő harangok hangja nem lrvogatia; ahhcz a kicsiny, alig ismert faluhoz, ahol most őket vár­ják csendesen, könyező szemek­kel. . . Oda vitte a szivek érzéseit, a lelkek gondolatéit ahhcz a ki­csiny bethlehemi jászolhoz, hol egy ily napon született meg éret­tük is a világot átható szeretet Jé zusa... És azok a harcban megfogyott, elcsigázott emberek hallgatták, szívták magukba a szavak mé­zét. . . Oly jól esett a lelkűknek hallani azt a csodálatos történetet a bibliából, oly jól esett szivük­nek érezni a reménységet az evan­géliumból. Mintha valairí szríád alázat, valami láthatatlan meny- nyei békesség rezgeti volna át a lelkeken. A legátalkodottabb is­tentagadó is odaroskadt volna, hozzájuk és lebcrulva imádkozott volna velük — igy látva őket. A büszkeség, — ho°y ők Írják fegy­vereikkel a történelmet, meg sem rebbent az arcukon; de az ajku­kon zengő énektől könybehulltak, majd meg kigyultak a szemek. Oly meghatóan, oly erőteljesen bú­gott az ének: Az istennek szent angyala Mennyekből hogy alászálla. . . Zengett, sirt az ének. Büszkén harsant a zsoltársz3, amik r egy­szerre az ünnep csendjébe beie- rontott az ágyuszó. Zúgva, sűrít­ve jött a távolból, úgy, hogy alig volt ideje az ezrednek rendbeszed­nie magát... Csakhogy mikorra, a katonák felkészültek, akkor már az ünneprontók elleni düh ott ült ; megfáradt arcokon... A lelke­sedés, a diadalban vetett h t má­mora feszíteni kezdte a keble­ket. .. és nekivágott az ezred az ünneprontók ellen — a halálnak. Lopva, kúszva húzódott a csa­pat az ellenséges ágyuk felé. . . Az alkony odó ég mintha kedvezni akart volna nekik, sötét leplével mindinkább beborította őket. — Csendben, némán jutott el az ez­red az ellenéges ágyukig... Itt le- hánytak minden felszerelést, fel- tüzték a bajonetteket és lopva, kúszva igyekeztek tovább... to­vább ... A fényszórók világa rájuk esett, az ágyuk csöve feléjük meredt, de már későn. . . Vadul felharsant a kürt, az emberek repültek, a go­lyók zizzentek, a szuronyok csat­tantak, a. kardok pendültek és vé­ge volt mindennek. . . Csak itt-ott hallatszott a sebesültek velőtrízó hcrgése, a haldoklók utó1 só sóhaj­tása; más rrínden-minden csendes volt Csak az arcokra ült a dia­dal mámora, csak a szivekben lük­tetett, hevesebben a vér. rs^k a lel­kekben viharzott erősebben a gon­dolat. .. De nem! Zengett tovább az enek, az ünnep, a győzelem dala, sirt to rább a zsoltár és a keblek­ben ismét érzés fakadt a szent han­gok nyomán: Te voltál és té vagy erős Isten Hí; te megmaradsz minden időkben S azután?... azután ásták a sirt Egy testvér tiz ellen­ség egy testvér tiz ellen­ség. . . Hullt a rög, könyben úszott a szám. ellágyult a szív Egy testvér, tiz ellenség egy testvér, tiz ellenség.. . És ott volt L'.'z"t- tük a harc apostola, a tábori pap is. Élettelenül, holtan. Csüngő, fekete haja véres volt, keblén a tátonvó seb, kefében az összetört szurony. Megtört ajaka mintha még beszélt volna, mintha üzent volna siró, szép szavakkal: . .. Itt nem lobog fel majd a kegyeiet... Csak szivünk mélyén él a szere­tet...--------o-------­A REFORMÁTUS1 THEOLOGU­SOK HARCBAVONULÁSA. Egyik téli napon vett hivatalos búcsút a kollégium fegyveres szol­gálatra jelentkezett theologus fia­it ól. Az ünnepélyen, amely este G órakor a kollégium díszteremben folyt le, megjelentek a főtiszteletii püspök uron, az egyetem rekto­rán és a kollégium igazgatón ki­vid az egyetem tanári kara, Mádi Kovács János. Kiilöp és Bányai századosok, valamint dr. Szántó tartalékos hadnagy urak is. A ka­tona theologusok két hosszú sor­ban állottak fel az emelvény előtt, Amikor felharsant a XC. zsoltár hansr'a a teremben, mindnyájunk lelkében ott égett a hő óhajtás: bárcsak minél előbb győzedelmes­kednek ezek a zsoltáros ifjak a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents