Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1915-02-06 / 6. szám

4. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 6. sz. 1915. FEBRUAR ti. Vol. XVI. Feb. 6, 1915. No. 6. Anirikai Mifyar Refarmátusok Lap i> 4 Ref. Church in the U. S. : •fVházmegy éjének hivatalos magyar ifi»­Felelőn szer ken* tő: ■ HAR8ANYI LÁSZLÓ, new yorkl ref. lelkéaa. Főmunkat&ra: KOVÁCS ENDRE daytonl ref. lelkéaa Szerkesztőség éa kiadőhivatál: 451 E. 116th St., New York. ' Minden levél, közlemény, egy egyleti tudósítás, felszólalás detés e címre kűldendd Amerikai Magyar Ref. L 454 E. 116th St., NEW ? Telephone: Harlem 18--------------------------------i Xásl ée és hlr­Ápja STORK. [93 Előfizetési érek: Amerikában egész évre . . . Magyarországra egész évre: _______________________________. . .$1.00 . .$$.00 HUNGARIAN-AMERICA REFORMED 3ENTIN» N Published Every Saturday, by the Board of the PresbyWlan «Church U 8 A and of the 8 8 Roard of the Reformed Church In the TT 8. Editor: Re» LADISLAUS HARÁNT! Pubscrlntion rates One Year $ Year 50e — Foreign Countí v»ar fit. Half Year 11 É ______________________________M 1.. Half les One >ft Official Organ of the America« Hnn sra Han Reformed Federation. 4t Amerikai Manynr Rrfon EevesHIet hivatalos lapj a kormány sincs megelégedve a - harmincán ülnek már a szűk vá- ct ltalan pénzpocséklással. Egyhá- róteremben megelégedett arccal zi körökben is mindenütt érezik és |és a jó erős leves s a benne levő tudják, hogy az úgynevezett nem- hatalmas husdarabok mellett meg­csatlakozott gyülekezetek lelki- feledkeznek kiállott fáradalmaik- pásztorai csakugyan éppen olyan ról, fájó sebükről, értékes hitfelekezeti és nemzeti REMÉLHETŐ FORDULAT EGY­HÁZI ÜGYEINKBEN. Con ven ti férfiútól vesszük azt a bizalmas értesítést, — melynek nyilvánosságra hozatalára is fel- hatalmaztattunk, hogy remélhető­leg még ez év tavaszán, de legké­sőbb a háború elcsendesültével és nyűgödtabb viszonyok beálltával, a magyar ref. püspökök egyike ké­szül kijönni Amerikába azzal a célzattal, egyházi és kormány megbízatással, hogy az oly szeren­csétlen mederben haladó csatla­kozási akciónak más irányt adjon s legfőképpen, hogy megértésre* es testvéri szeretetre vezérelje el a harcban és vetélkedésben álló amerikai magyar ref. gyülekezel tekét s ezeknek vezetőit és tagjait. Ez a terv már a múlt év tavaszi conventi gyűlésen felmerült kap­csolatban a belügyi kormány óha jónak tudomásulvételével, hogy a kormánysegély a hitélet és a ma­gyarság nemzeti érzületének erő­sítésére, nem pedig a testvérharc táplálására használtassák fel. A conventnek nagyon kellemetlen az akció mai menetét elitélő nyilvá- W>s kritika és különösen az, hogy megtartó munkát végeznek, ma­guk a nemcsatlakozott gyülekeze­tek pedig szinte vetélkednek a ha­zafias magatartás kitüntetésében, hogy ennek következtében egyházi és hivatalos szempontból is véget kell vetni a 10 év óta fennállott gyűlölködéseknek. A ref. püspöki kar egyik agilis tagja maga vál­lalkozott a nehéz missziói külde­tés elvégzésének megkísérlésére és a tárgyalások ez ügyben több irányban megindulnak. Annyi bi­zonyos, — Írja ama conventi fér­fiú — hogy nagyon fellélegzenénk, ha annak örvendetes hírét vehet­nénk már a közel jövőben, hogy a megértés, béke és szeretet ga­lambja visszatért az amerikai re- formátusság egyházi életének ter­mékeny fájára. A magyarországi egyetemes ref. egyháznak nem kí­vánsága többé, hogy ellenfél gya­nánt álljon szemben az amerikai egyházi főhatóságokkal. A béke érdekében pedig közremunkálkod- ni e nehéz időkben minden jólel- kiismeretü magyar embernek el­engedhetetlen kötelessége. Erre csak azt feleljük: Ámen, úgy légyen! Érdekkel várjuk a fejleményeket és még nagyobb éj-<- dekkel az illusztris vendége^--*' -------------­A KÁRPÁTI HARCOK SZÍNHE­LYÉN. A berni “Bund”-nak az osz­trák-magyar hadsereghez kül­dött haditudósítója írja a kö­vetkező tudósítást lapjának a magyar Kárpátokban tett ut­jának egyik epizódjáról: Mint egy hamvaskék szőlőszem, függ a homonnai pályaudvar fö­lött az ivlámpa. Úgy látszik, mint­ha a levegőben úsznék, olyan át- láthatatlanul sötét az éjszaka, hogy még közvetlen közelről sem vesszük észre a tartóoszlopot. Ami azonban a csillámló golyó fényko­ré be jut, fehér sugarak hálójában csillog. Az állomási épület mellett egy hosszú deszkabarak húzódik “Csász. és kir. élelmezési állomás” A könnyű sebesültek, akiket egy negyedórával előbb hozott egy ko­csi a húsz kilométer távolságra le- *vö frontról, hogy itt bevaggoniroz- zák őket, egymásután szedik elő borjújukból az evőeszközöket, be itenek a barakkba és teli csajká­ul térnek vissza. Nemsokára vagy I Az ivlámpa fénykévéjében he­lyeztek el egy csoport foglyot, a kiket déltuán hoztak ide. Az arcok égy része homályban van, máso­kon azonban a fénynek valóságos Özöne ömlik el. Amennyire egyfor­mák az uniformisok, a piszkos Szürke köpenyek, annyira külön­bözők a fejek. Átlagarcok mellett szakállas, fáradt tompa, kifejezés­telen ábrázatok között akárhány finoman formált, boltozatos hom­lokot, világos csillogó tekintetet látunk. Zsidók ülnek az egyik ré­szen, vöröses kecskeszakálluk mindjárt szembetűnik. Amott egy­néhány kozák; valóságos óriások, fekete báránybőrsiiveggel és vas­tag gallérköpönyegben. Azután szibériai lövészek magas, fehér csá Jt kával. Félreismerhetetlen mongol típusok akadnak köztük: csüngn­énk kiálló pofacsontokkal és fer- demetszésü szemekkel. Németeket is találok köztük, nyílt, becsületes arcú emberek, a besszarábiai né tuet kolóniákból. A foglyoknak Ugyanarra a vonatra kell várniok, ámely a sebesülteket is magába fogadja. Valahová Stájerországba viszik majd őket. Látszik rajtuk, hogy zavarban vannak, vájjon szo- morkodjanak-e vagy pedig örül­jenek, hogy fogságba kerültek. — Mások sokkal fásultabbak, sem­hogy egyáltalában számot vethet­nének sorsukkal. Akaratuk ellené­re hurcolták őket a háborúba, autó mata módra megtették a köteles­ségüket, most hát jöjjön, aminek jönnie kell. A zsidók, akiknek egy olyan hazáért kellett harcolniok. amelyben véres üldöztetésben volt részük, mindenesetre örülnek a fogságba jutásnak, de a németek is, akik bár orosz alattvalókká lettek, szivükben mégis a német­séggel éreznek. Egyszerre csak megérzik a gu­lyásillatot a foglyok is. Vágyakoz­va szívják magukba. — Éhesek vagytok? — kérdez­tem tőlük. — Igen. — volt a válasz, — mert amióta Galíciában harcolunk, csak kenyeret kapunk eleget, tábori konyha nincsen velünk. Nem sokáig kell várniok, ők is kapnak a jóféle eledelből. Egészen ugv látják el őket, mint az osztrák és magyar sebesülteket. Először gulyást és kenyeret, azután még teát meg kávét, sőt cigarettát is kapnak. Nyolc óra tájban megérkezik a várva-várt vonat és én engedélyt kapok, hogy velük utazhassam. A transzport-parancsnok meghív ab­ba az elsőosztályu szakaszba, a melyben ő maga utazik, az elfo­gott század vezetőjével, egy orosz tartalékos hadnaggyal. Az orosz tiszt nagyon levert, de mégis ha­marosan beszédbe elegyedünk. El­mondja, hogy Párisban végezte ta­nulmányait, béke idején Pétervá- rott ügyvéd s mint hadnagy már két hónap óta századparancsnok. Előbb egy másik századnak volt a vezetője, de ezt Csiski mellett, jó­formán az utolsó emberik lelőtték egy félelmes roham alkalmával. A roham vezetéséért ő megkapta a Szent György-rendet. 2Ez a hős legtöbbnyire magyarok kai került szembe az ütközetek­ben s ezért elsősorban az ezekkel szemben szerzett tapasztalatairól beszélt, bámulatának adva kifeje­zést afölött, hogy a magyarok mennyire szeretik a rettenetes szu­ronyrohamot, mig az oroszoknál az az általános elv, hogy megma­radjanak a pozíciójukban ameddig csak lehet s ritkán sturmoljanak. — De mégis — mondom én neki — önök ebben a háborúban milyen rengeteg embert áldoznak föl és mindig uj és uj csapatokat dobnak a hiányok pótlására, még a leg­borzalmasabb golyózáporban is. Egy pillanatra zavartan hallga­tott az orosz tiszt, de azután még­is megszólalt: — Igen, gyakran mi úgy érez­zük, hogy túlságosan sok embert áldozunk föl, de ami nálunk tör­ténik, azt a főparancsnok, Nikola- jevies Nikoláj nagyherceg akarja igv. Azután sok mindenről elbeszél­gettünk, még a háborút és annak kimenetelét iletőleg. Mikor azt kér deztem, hogy mi a véleménye a végső döntésről, ezzel a latin köz­mondással felelt: — Finis coronat opus! — Mit tart ön a kozákokról ? — kérdeztem még tőle. — Azt hi­szem, hogy a mostaniakat nem is lehet összehasonlitani már azok­kal a lovasokkal, akik annak ide­jén a napóleoni visszavonulást olyan borzalmassá tették, vagy azokkal, akik Gurkó tábornok pa­rancsnoksága alatt a krimi hábo­rúban annyira kitüntették magu­kat. — Igaza van, — felelte a had­nagy — mi már jóformán nem is tudjuk őket használni, nem egye­bek ők már ránk nézve történelmi emléknél.

Next

/
Thumbnails
Contents