Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-27 / 48. szám

4

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

Vol. XVI. Nov. 27th, 1915. No. 48

Amerikai Magyar Reformátusok Lapja

A Ref. Church in the U. S. magyar egyházmegyéjének hivatalos lapja.

Felelős szerkesztő: HARSANYI LÁSZLÓ, new yorki ref. lelkész Kőmunkatárs:

KOVÁCS ENDRE daytoni ref. lelkész Szerkesztőség és kiadóhivatal:

454 E. 116th St.( New York.

Minden levél, közlemény, egyházi és egyleti tudósítás, felszólalás és hirdetés e címre küldendő:

Amerikai Magyar Ref. Lapja 464 E. 116th St., NEW YORK.

Telephone: Harlem 1893

Előfizetési árak:

Amerikában egész évre.............$1.00

Magyarországra egész évre... $3.00

EUNGARIAN-AMERICAN REFORMED SENTINEL

Published Every Saturday by the Board of the Presbyterian Church Ü. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church in the U. S. Editor:

Rev. LADISLAUS HARSANYI

Subscription rates One Year $1., Half Year 50c — Foreign Countries One Year $3, Half Year $1.59

Petri Elefa püspök székfoglaló beszéde.

Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés !

Midőn egyházkerületi világi főjegyzőnk Ő Méltóságának csekélységemet annyira felmagasztaló, de szeretettől sugalt szavaiért hálás köszönetemet fejezem ki, méltóz- tassanak megengedni, hogy szivem sugallatát követve mindenek előtt én is egy szerény cipruságat tegyek le megdicsőült elődömnek revére és emlékére, a ki ezt a püspöki széket, melyet most gyülekezeteink bizalmából elfoglalok, — mindenkinél méltóbban töltötte be s a kit én a munkában, a kötelességtudásban és az egyház iránt való szeretetben követésre méltó példaként tartok szemem előtt s emlékét mindig hálás kegyelettel fogom megőrizni. Dicsekedésisel és büszkeséggel mondottuk őt a magunkénak mindig, gyásszal kisértük haló poraiba és most kegyelettel adjuk át emlékét a késő nemzedéknek, mint példaképét a törhetetlen akaraterőnek és a fáradhatatlan munkásságnak, ö ritka képességgel, lankadást nem ismerő buzgalommal és valódi benső hivatottsággal töltötte be életfeladatát. Legyen áldott az Ő emléke közöttünk!

Nem tudom elégszer ismételni a hála és köszönet szavait azért a bizalomért, melylyel a főtiszteletü egyházkerületi közgyűlés és egyházkerületünk nagyközönsége engem, a hivatottak között a legkisebbet megtisztelt, s őrállónak és főpásztornak állított egyházkerületünk élére, hogy vezessem és legeltessem az Urnák nyáját. Indíttatva érzem és is magamat arra, hogy igy szóljak: — “Uram! kisebb vagyok minden jótéteményeidnél, ne küldj engem, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem.” —

És ha mégis engedek a hivó, a megtisztelő szónak, teszem azt abban a meggyőződésben, hogy ref. egyházunk alapelveinek szelleméből kifolyólag minden ref. egyházát szerető hívőnek kötelessége elfoglalni azt a helyet, hova a közbizalom állitotta, hogy épitse Isten országát. És bátorítást meríthetek abból az isteni szózatból: — “Ne félj, én veled vagyok, pai- zsod és oltalmazod vagyok neked mindenkor!” — Engedek azért a hivó szózatnak, mert az én életem is nekem nem drága a Krisztusért!

Én főpásztori feladatomnak azt tartom, amint azt az Isten házában is kijelentettem, hogy hirdessem a Krisztus evangéliumát és tevékenységem benső rugójának azt a mennyei szózatot vallom, a mely szólott egykor Bethlehem mezején: — “Békesség a földön, s az emberekhez jóakarat!” —

Mert az a célja a Krisztus halhatatlan evangéliumának, hogy a földön békeség legyen s a hitnek, szeretetnek és boldogságnak lelki virágai ékeskedjenek az emberi szívben. Ez az én főpásztori hitvallásom, melyről azonban többet szólni nem akarok.

De a püspöki állás nemcsak főpásztori, hanem kormányzói állás is, melynek irányelvét abban az utasításban találhatjuk meg legtömörebben kifejezve, melyet Pál apostol ad Timotheusnak, a midőn sok minden más utasítás között a következőket mondja: — “Szükséges a püspöknek.. .vigyázónak .. .a tanításra alkalmasnak is lenni.” — Érzem, erőim fogyatékosságának tudatában mindinkább is érzem, mint bárki más nem jobban, az apostoli utasításban foglalt felelősség súlyát és tudom, hogy egy ember, bármilyen buz- gósággal, lelkesedéssel s odaadásszolgálja is anyaszentegyházunk- nak szent ügyét, csak nagyon kis mértékben felelhet meg annak a magasztos hivatásnak, a mely csak egy gyülekezet lelkipásztorának is adatott, hogy legeltesse kies és derűs mezőkön az Urnák nyáját, hogy a szomjuhozó lelkeket az evangélium éltető vizével táplálja, a bánat terhe alatt roskadozó- kat vigasztalja és a szenvedők fájdalmát Isten igéjének balzsamával, szeretetének melegségével és vigaszával enyhíteni igyekezzék.

Mennyivel nagyobb a feladata és mennyivel súlyosabb a felelőssége annak, a ki nemcsak a maga kisebb, vagy nagyobb népességű gyülekezetének, hanem egy nagytér jedelmü, közel háromszáz anya- szentegyházból álló egyházkerület főpásztorául állíttatott, hogy felvegye mindenekének gondját és a kormányzatára bízott egyházak összességének hajóját vész és vihar között is biztos kikötőbe vezesse. Mert a püspöknek vigyáznia kell az egyes gyülekezetekre, azoknak szellemi és anyagi, különösen pedig a vallás-erkölcsi állapotaira; vigyáznia kell a lelki- pásztorokra és tanítókra és a hívekre ; vigyáznia kell a rend és fenyíték megtartására; vigyáznia s őrködnie kell az itélethozasra és az igazgatásra.

Én ebben a felelősségteljes állásban is az Isten gondviselő sze- retetébe helyezem bizodalmamat s abba az édes reménységbe hogy munkáimban nem leszek elhagyva, hanem mellettem lesz és az oldalam mellett fogom találni mindig azokat, akiket a közbizalom szintén a kormányzat élére állított.

Első helyen egyházkerületünknek mindnyájunk által tisztelt és szeretett Pőgondnokához fordulok, a ki az egyházkerület világi elnökségében az egyház körül magának annyi érdemet szerzett és velünk, valamint hazánk földművelő népével annyi jót tett. Arra kérem Nagyméltóságodat, hogy azt a lekötelező jóindulatot, a miben engem szives volt eddig is megtisztelni, ebben az uj minőségemben is megtartani méltóztas- sék. Én ismerem Nagyméltóságodnak egyházát féltő szeretetét és nemes intencióit és tudom, hogy minden gondolata és minden tette anyaszentegyházunknak javára és előmenetelére irányul. Ebben a nemes munkájában készséges és hűséges munkatársul ajánlom fel magamat.

Kérem továbbá egyházkerületünk mélyen tisztelt espereseit és egyházmegyei gondnokait, és az összes tisztviselőket, kik az egyházkerületi kormányzó testületének gerincét alkotják, fogadjanak bizalommal és szeretettel; őszinte véleményüket, gazdag tapasztalataikon alapuló jótanácsaikat mind annyiszor nemcsak köszönettel és jóakarattal meghallgatom, de ünnepélyesen kérem is, hogy igy lehetőleg minden ügyben tájékozva lévén, hivatalos teendőimben legjobb hitem és meggyőződésem szerint járhassak el.

Esperes- és lelkésztársaim támogató bizalma mellett nagy súlyt helyezek — a királyi papság elveiből kifolyólag — az úgynevezett világi elem buzgó támogatására. A mi kerületünk történetében fényes sora vonul fel azoknak a világi nagyságoknak, a kiknek nevével egyházközségeink elemi-, a közép- és felső iskolai, valamint temjlomaink mindenikének története szorosan és elválaszthatatlanul össze van nőve. Hiszem és tudom, hogy a világi elem ezt a munkát továbbra is akarja s folytatni is fogja. Ebben a munkában én is részt óhajtok venni és meg vagyok győződve, hogy a midőn erre támogatásukat kérem, a segítő kezet nem fogják tőlem megtagadni.

Most inkább, mint bármikor, nagy szükségünk van az összhang- ző működésre, egyetértő munkára, hogy a még mindig dúló véres háború által nemcsak az egyesek érző szivén, hanem egyházunk testén is ejtett sebeket a vallásos hitnek és áldozatkész szeretetnek a balzsamával gyógyíthassuk. És szükséges, hogy a háború rettenetességeiből fakadó félelem közepette is meghalljuk a Megváltónak azon szavait: — “Bízzál fiam és bízzál leányom!” — Meghalljuk annak dübörgő zaja között is a. biztató mondatot: — “íme, én veletek vagyok mind ia világoknak végezetéig.” —

Úgy az anyagi erők gyűjtése, mint a benső hitélet fejlesztése terén nagy feladatok várnak reánk. Jól esik tudnom és tapasztalnom, hogy megmozdult mar Be- thesda tavának gyógyító vize és a lelkekben, talán most még inkább, mint valaha, annak az evangéliumnak az ereje, mely a hivő Máriák és szorgalmas Mártáknak számát folyton szaporítja, hogy a nyomort enyhitsék, a szenvedést elviselhetőbbé tegyék és a szorongó szivekbe a vallás vigasztaló és segítő balzsamát csepegtessék.

És a fáradtságot nem ismerő munka, melyet különböző — hála Istennek — növekedő számban levő vallásos egyesületeink és tes- tületeink a szegények és betegek gyámolitásában, a kisdedek, árvák és ifjak gondozásában kifejtenek, a keresztyén szeretetnek e munkái a legékesebben bizonyítják, hogy él az evangélium szelleme, fárad és dolgozik a lélek, a mely Krisztushoz vezet, a ki felkereste a betegeket, szegényeket, ügyefogyoaatkat és árvákat, vigasztalva és boldogítva őket Isten országának javaival. Talán felesleges is mondanom, hogy ezeket az istenes munkákat nemcsak méltánylom, hanem állásomból kifolyólag a leghathatósabban támogatni szent kötelességemnek is ismerem és mindenkinek odaadó, szeretetteljes pártfogásába a leg-